kép

Kezdenek véglegesen összefolyni a napok és a magánhangzók, de már minden szótagban rejtőzik egy-egy időzített bomba, amire csak a kimondás pillanatában ébredek rá. Esetleg több is rejtőzik, mint például a ma először megkapargatott diftongusokban. Az egyszerűen tűnő "borrow" szóban például 3, azaz három olyan hang van, amit ma tanultam meg rendesen kimondani, és ezek között olyan sebességgel kéne váltani, hogy a hallgatóság ne tartson retardáltnak.

Nehogy rajongóim kárt tegyenek magukban, gyorsan intézkedtem J-nél, hogy tegyen ki egy szolgálati közleményt. A lényeg: megjöttem, itt vagyok, és alighanem feltöltődni is sikerült, mert újult erővel vetettem bele magam régi, megszokott teendőimbe, úgy is mint futás, mensás levelezés, pénzköltés és, írás. Hamarosan bővebb tartalmakkal jelentkezem. 

Addig is egy kis ízelítő az elmúlt 10 nap eseményeiből.

Toszkánában nem nehéz jó képeket csinálni. És képzeljétek csak el, mire lennék képes egy normális fényképezőgéppel!

Most még néhány időzónával odébb kerültem, mint ahol születtem és felnőttem, kavarog a fejem attól, hogy egy konkrét kaszinóban lakom, az ágy a derekamig ér, és épp most ettem meg egy tál valamit, amit csak tiszteletből nem nevezek halászlének, mert amúgy ízvilágra pont olyan volt, mint ahogy Jóanyám készíti. Persze az otthon verzióban jóval kevesebb az osztriga, talán nyugodtan mondhatnám, hogy nincs is. De itt legalább az internet stabil.

A mai programom pedig azon alapult volna, hogy 9-kor gospel-istentiszteletre megyek Harlembe. Aha, ahogy azt Móricka elképzeli (az lenne csak a vallási káosz...). Még jó, hogy megnéztem a templom honlapját, meg az is, hogy akárki is van ott fenn, annak van humorérzéke. Ugyanis a reggeli misére nem engednek be turistákat. Csak tudnám, hogy döntik el. Ha nagyon akarnám, még a végén kiderülne, hogy ez bizony faji diszkrimináció... Szóval akkor nem 9, hanem 11.

Tudom, milyen türelmetlenül vártátok már az újabb bejegyzést, de tegnap épp J-vel akartam volna világmegváltó beszélgetést folytatni GTalkon, mit csinált volna a szállodai internet, ha nem akadozik. Miután J. megunta és lefeküdt, hibátlan lett a kapcsolat, de akkor meg már nekem nem volt olyan kedvem.

Szögezzük le: szerelem volt ez első látásra. Sőt, amint megpillantottam a szárazföldet, alig bírtam magammal fülig ért a szám, de leginkább visítottam volna örömömben. Fogalmam sincs, miért. Azóta már kicsivel több a tapasztalatom: az eladók, szolgáltatók őszintén kedvesek, ezerszer köszönik, hogy őket választottam, és nem küldenek el a francba, amiért megkérdezem, hogy akkor most hogyan is kell itt összeválogatni a saját salátáimat. Az utca embere is sokkal közvetlenebb, ha tanácstalanul téblábolok, segítenek, ha egyedül szomorkodom a sorban, beszélgetni kezdenek velem. 

Jól felszerelkezve mentem ma a kabinba. Vittem a legkisebb olaszkönyvemet, a két kis füzetemet (a reggeli rádióhallgatás közben olyanokkal gazdagodtam, mint a mull over an idea, pump price és bring me up short), na és persze Micikét.