Beküldte Raya deBonel -
A tegnap tanult dolgok, például az "öe", már egész jól mentek, és az a durva, hogy a helyes szájtartás, amit a rugókkal értünk el, egy csomó más hangot is megváltoztatott. Nem értem, miért nem tanítanak ilyet otthon az angoltanárok...
Az a kurzus baromi nagy hozzáadott értéke, hogy a tanár csak az én ajkaimat lesi, és konkrétan az én nyelvem helyzetéhez igazítja a hasonlatokat. Bár kell még egy kis finomhangolás. Például az "l"-t úgy próbálta kicsalni belőlem, hogy azt mondta, kunkorítsam vissza a nyelvemet. Hát nem igazán ment, hamarabb emlékeztettem Terry Gilliam börtönőr-alakítására a Brian életéből, mint értelmes emberi lényre, ekkor mondta, hogy nem kell ám igaziból kunkorítani, ez csak metafora, elég, ha hátrább húzom. Hát bökd meg, akkor mondja azt, nem?
Ma nyögni tanultunk, az egyetemen nyúzott had-head, tan-ten és hasonló párokkal. Holnap az o, u lesz terítéken. Utána Camden Townba mentünk a tegnap megismert surferekkel. Korábban úgy gondoltam, lehet, hogy ezt szabotálom, de nagyon nem bántam meg, hogy elmentem!
Egy iszonyatosan jó hangulatú, nyüzsgő, óriási alternatív piac vega éttermekkel, egzotikus boltokkal, oltári szuvenírekkel és olyan ruhákkal, hogy ha nem kéne egyes rokonaimnál és üzletfeleimnél (kint)lévőségeim miatt ésszel élnem, minden standnál tudnék venni valamit, amivel simán megállítanának az utcán (vagy a divatfotósok, vagy az ajánlatot tévő arab milliomosok).
Ilyen, romantikusan zöld csatornákon manővereznek a sittszállító hajók, illetve az öregpapa-öregmama párosok. Szeretnék egyszer én is...
A régi lókórház helyén is piac van, lépten-nyomon szobrokkal.
Parkolj le és falj!
Utcahossz-arányosan a legtöbb a tetkó-és piercingszalon, de mindegyiknek a homlokzata a leglátványosabb.
Holnap múzeumos napot tervezek, ezt Szöszke ajánlotta. Ma is beugrottam kicsit a British Museumba (ott van a nyelviskola mellett), de csak annyival gazdagodott a szókincsem, hogy zabla, lószerszám és száraz tüzivízvezeték.