Beküldte Raya deBonel -
A mai programom pedig azon alapult volna, hogy 9-kor gospel-istentiszteletre megyek Harlembe. Aha, ahogy azt Móricka elképzeli (az lenne csak a vallási káosz...). Még jó, hogy megnéztem a templom honlapját, meg az is, hogy akárki is van ott fenn, annak van humorérzéke. Ugyanis a reggeli misére nem engednek be turistákat. Csak tudnám, hogy döntik el. Ha nagyon akarnám, még a végén kiderülne, hogy ez bizony faji diszkrimináció... Szóval akkor nem 9, hanem 11.
Ne higgyétek, hogy a közbeeső időt netán alvással töltöttem volna: kihasználtam, hogy megnézzem azt, amire a mise után már biztos nem lett volna kanalam. Az ENSZ-t csak körbejárni tudtam, viszont találkoztam egy jóképű mókussal.
A terelőembernek konkrét koreográfiája volt arra is, hogy mit csináljon a túljelentkezéssel. Mivel ingyen van, sok értelme nem lenne, hogy extra alkalmakat iktassanak be, nekik tényleg a saját worshipjük a fontos. Ennek ellenére beiktattak egyet, csak sajnos szerdára.
Miután feloszlattak minket, úgy döntöttem, elég éhes vagyok, hogy betáncoljak a Sylviába, ami szintén az útikönyvben volt, de reméltem, egy személyre még lesz asztal. Hát volt is, de még előtte az utamba vezérelt valaki egy Grace Gospel Chapel nevű helyet, ahol egyetlen lányka énekelt... de egyszer csak arra neszeltem fel, hogy a His Eye Is On The Sparrow-t, amit az Apácashow 2-ben énekelt Lauryn Hill azzal a másik lánnyal, ilyenformán kívülről tudom (imádtam azt a filmet). Nehéz ebben nem látni szándékosságot. Ezért mondtam, hogy van annak a fenti csávónak humorérzéke. Ezek után azonnal kaptam asztalt, és egy nagy adag jeges vizet is. Erre nagyobb szükségem volt, mint az ezt követő 5000 kalóriás traktára, de mit csináljak, kíváncsi voltam, milyen az a kandírozott jamgyökér meg effélék, amikről az Elfújta a szélben állandóan írnak (meg eszik is, persze).
Étvágygerjesztőnek rögtön hoztak egy szintén amerikai dolgot, amit hallomásból legalább annyira gusztustalannak tartottam, mint a karamellás popcornt, a sós csokit vagy a csokiöntetes sült csirkét: sótlan pogácsa tejszínnel és lekvárral. Hm. Nem élt sokáig...
Utána ez pedig a híres koktéljuk, a Kilégzésre várva. Ha kicsit több lenne az alkohol, lehetne az L-t V-re cserélni, és elmenne utolsó kívánság-italnak, de nem ennyire drámai. Inkább csak finom, édes, és megírta a New York Times. A hely ugyanis már 33 éve nagyon híres, az összes fekete híresség eljött már ide, Obamát is beleértve. Rántott csirkecombot ettem, black eyed peas-zel (hát így néz ki!) meg az említett jamgyökérrel, ami olyan, mint egy nagyon édes sütőtökpüré. Ilyenformán a desszert is megvolt.
A kaja meg a pia nagyon fejbevágott, és ez sajnos pont a Central Parkban ért. Teljesen totálkáros lettem, félúton ki kellett jönnöm és meginnom 7 deci vizet sürgősen. De közben láttam pár szép dolgot.
John Lennon emlékmozaik, mert ide néz annak a lakásnak az ablaka, ahol Yokóval laktak, és ahol az özvegy a mai napig minden évben gyertyát gyújt.
És tényleg, egy egész jó társulat játszott pár száz méterre, kosztümben, ahogy kell.
Alice Csodaországban, Margarita Delacorte emlékére.
Modellhajók tucatjával rémisztgették a kacsákat.
A Top of the Rocks-ot direkt úgy terveztem, hogy még nappal menjek fel. Hát mit mondjak, éjszaka látványosabb a város. De legalább most lefotóztam rendesen az Empire State Buildinget.
Ezzel a várossal az a legnagyobb baj, hogy azokat a gyönyörűséges épületeit leginkább alpinisták vagy pilóták tudják csak lefényképezni. A második legnagyobb baj meg az utcák elnevezése. Vagyis a vízszintes streetek még csak rendben vannak számozásilag. Na de az Avenue-k, könyörgöm, olyan, mint ha úgy számoznák őket, hogy egy, kakaóscsiga, kettő, három, rododendron, velociraptor, öt (más néven hencser), hat, kukutyin. Ez nem segíti se a távolságbecslést, se az odatalálást. Na mindegy, ha azon a környéken jár az ember, a Rockefellert például nem lehet eltéveszteni. A kilátó után engedélyeztem egy jeges kávét (fél liter) mentasziruppal, meg egy kis palack mangólevet, aminek a legtöbb vizespalackkal szemben az a nagy előnye, hogy normális szája van és újra lehet tölteni a csapnál. A további plusz az volt, hogy minderre a Starbuck'sban tettem szert, ahol wifi is van. Miután megtudtam, hogy a Madame Tussaud's 10-ig nyitva, megvolt a következő programpont.
Imádom a panoptikumokat, és bár már két Tussaud-ban voltam, sejtettem, hogy az amerikai lesz a leglátványosabb. Bár a szingliség itt is nagy hátrány, mindig volt kit megkérni, hogy fotózzon le. Nagy majomkodás volt, nyelvet öltöttem Einsteinre, és fény derült arra is, ki után masírozott a Beatles keresztbe a zebrán...
Ez a terem úgy volt berendezbe, mintha egy partin lennének a sztárok, Travoltát meg, szegényt, odaállították a kloyó elé... Mindekitől volt egy jellemző idézet. Hát tőle ez jutott így hirtelen eszembe: "...go home, jerk off and that's it..."
Az isteni Julia meg azt találta mondani: a nevetésnél nincs jobb, csak ha hegedülő kecske is van benne.
Woody Allen: "A nevetés nagyon jó dolog, kivéve, amikor a tej visszajön az orromon". Felhorkantottam, ugyanis amikor fotóztam, egy anyuka pont ott szoptatta a babáját a padon... biztos zokon vette.
Idézetben azért ez rulez. Még ki is mondja!
Ő Helen Keller, nálunk nincs akkora kultusza, mint kint (még a South Parkban is benne van), de imádtam az önéletrajzát.
Micky Mantle-t csak a Kapj el, ha tudsz! kedvéért, abban vitatkoztak, hogy a Yankees a csíkok miatt nyer mindig, vagy őmiatta.
Madame Tussaud személyesen. Strasbourgi származású volt, és ez volt az utolsó munkája.
Mire kijöttem, már épp csak hogy nyitva volt a Sephora. Volt még egy kis bosszúság a végére: a Gapben összeszedtem egy rakás tök jó cuccot, pont amire szükségem van (színes, nyári, egyszerű kis felsők meg sortok), és a próbafülkénél közölték, hogy zárva van. A bolt nem, a kassza sem, ha akarom, ott felhúzhatom és megvehetem. Csókolom, normálisak? Mérgemben lecsaptam az egészet, mire az eladó megjegyezte, hogy a kezébe is adhattam volna... ti meg szólhattatok volna, ahelyett, hogy megkérdezitek, hogy vagyok, és hányas méretre van szükségem. Három eladó olyan lelki nyugalommal bóklászott a boltban, hogy egyáltalán nem az volt az érzésem, hogy ők most mindjárt zárni akarnak. Persze a büszkeségem ilyenkor semmis, holnap nyitásra visszakullogok és összeszedem megint, mert amúgy is bagóért adják (az árak euróban magasabbak! nincsenek ezek képben az árfolyammal??), ráadásul 40% leértékeléssel, és még szépek is.