Amszterdam

Paradicsomi állapotok

Megpróbáltunk korán elindulni. Hm. Asszem, a Rijksmuseumnak tök mindegy, mekkora karikákkal a szemünk alatt támolygunk oda a kilométeres sor végére. Világgá kiáltom a véleményemet: nem szeretem a klasszikus szépművészeti múzeumokat (bár a pestit mindig is kedvenc munkaadóim között fogom számontartani, és picit sajnálom, hogy a világraszóló regisztrátori karrier helyett a szerény, mondhatni már-már középszerű tolmácskodást választottam)! Sokkal több "kultúra" meg "lélekemelés" van számomra a kortárs kiállításokon, még akkor is, ha néha szőrös p!nákat állítanak ki. 

Amszterdam, objektíve

Mindjárt csütörtökön megtaláltuk a törzshelyünket a Stiriumpleinen: ez volt a Coffee Plaza, egy közeli és hangulatos kis hely, ahol kávét és szénhidrátot adnak. Más nem is kell az induláshoz. A többiek Keukenhofba mentek, ahol most, basszus, most van teljes virágjában az összes tulipánmező, én meg még mindig nem hevertem ki a túladagolást annyira, hogy virágokra szeretettel tudjak nézni, így inkább nyakamba vettem Amszterdamot. Néhány fotómúzeumra fentem a fogam, ami meg valószínűleg a többieket nem érdekelte volna. 

Előzetes: feljegyzések a csirkefarmról

Címkék: 

Előre féltem tőle, hogy mi lesz, amikor kiderül. Hogy én csak biológiailag vagyok nő. De amúgy igénytelen vagyok, négy napig elhordom ugyanazt a nadrágot, sokat eszem, még többet iszom, csak kényszer hatására húzok magassarkút, tudok vezetni, nem kell forgatnom a térképet, hogy navigáljak, érdekel és ki tudom találni, hogy működik egy ismeretlen kütyü (na annyira azért nem, hogy már eleve ne legyen ismeretlen...), egész nap bírok gyalogolni, és ha utána még buli van, hát uccu, majd a sírban alszunk. Hisztizni mindenesetre nem, inkább összeszorítom a fogamat. Ja, és szőke sem vagyok. 

Fétisparti

Mivel holnaptól ideiglenesen visszatelepülök Magyarországra, nem tudom garantálni, hogy olyan rendszeresen szállítom a szellemi táplálékot, mint eddig. Viszont most olyan falattal kedveskedem az olvasóknak, hogy remélhetőleg nem csak a tíz ujjukat, hanem sok mást is megnyalnak utána. Az év legnagyobb fétispartija Amszterdamban.

Feliratkozás RSS - Amszterdam csatornájára
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio