Beküldte Raya deBonel -
Előre féltem tőle, hogy mi lesz, amikor kiderül. Hogy én csak biológiailag vagyok nő. De amúgy igénytelen vagyok, négy napig elhordom ugyanazt a nadrágot, sokat eszem, még többet iszom, csak kényszer hatására húzok magassarkút, tudok vezetni, nem kell forgatnom a térképet, hogy navigáljak, érdekel és ki tudom találni, hogy működik egy ismeretlen kütyü (na annyira azért nem, hogy már eleve ne legyen ismeretlen...), egész nap bírok gyalogolni, és ha utána még buli van, hát uccu, majd a sírban alszunk. Hisztizni mindenesetre nem, inkább összeszorítom a fogamat. Ja, és szőke sem vagyok.
Már ebben eltértem útitársaim többségétől, de a helyzetet tovább súlyosbította, hogy ők X éve barátnők (X nagyobb, mint amióta én elindultam a tolmáccsá válás aranyrögös útján), én meg úgy kerültem ebbe, mint Pilátus a Krédóba, bár gyanítom, hogy abban Szöszke nem volt benne, ő eleget hisztizett, hogy kivegyék a keresztény suliból. Már ez is jelzi, hogy azért van mit tanulnom női taktikákból.
Hogy ne feszítsem tovább a húrt, elmondom, hogy végül jól sült el, bár szokásos megérzéseim cserben hagynak, fogalmam sincs, milyen benyomást tettem, mindenesetre hoztam a saját magamtól elvárt szintet. Hogy ez a csípéssorrendben mire elég, azt nem tudom, de legfeljebb maradok jól bevált módszeremnél és kívül maradva, jól irányzott simogatásokkal (ezeket hívja @ első és második számú empátiának, úgy is mint "ne mondd! tényleg?" és "ó.... aha...!") navigálok a női kapcsolatok ismeretlen vizein.