Beküldte Raya deBonel -
A szombati program azzal kezdődött, hogy Szöszke majdnem vett egy fél csónakot. Köszönöm, ennyit akartam mondani.
A hollandokról tudjuk, hogy takarékos népek. Az útépítésben ez úgy nyilvánul meg, hogy nem gyártanak le 50 db "Zaanstad erre" táblát, hanem csak egy olyat, hogy "Zaanstadhoz kövesd a 2-est", és utána sárga kettesekkel van kidekorálva az egész autópálya, különös tekintettel az olyan utak legszélére, ahol a szélső két sáv két külön letérő, és akkor jelez a kettes, hogy menj egyenesen. Mindez megszorozva a tavaszi lendületben lévő munkálatok mértékével ahhoz vezetett, hogy csak úgy tarkállott az út.
Másfél órás keresés után, melynek során futólag érintettük Schipholt, szereztünk egy ingyenes térképet (minek folytán a kocsi megtelt fűszaggal, hosszú) és Szöszke üdvözült "Aranytartalék!" felkiáltással megtalált egy ki tudja mikori gumicukrot az autóban, úgy döntöttünk, hogy humán erőforráshoz folyamodunk. A benzinkúton csak van valaki, aki tudja! GPS-vezérléssel el is jutottunk... egy automata kúthoz, ahol csak a hollandok idétlen kártyájával lehetett volna tankolni (amit a sors iróniája a "pinnen" igével illet, noha kód az még véletlenül sincs hozzá), de egy lélek se járt arra. Leszámítva a csatornákon, a lakóhajók között vitorlázó kis csónakokat, amiket Szöszke örömteli visítással, ugrándozva nyugtázott.
Meglepődtem, mert Szöszke szerint én vagyok a híres egyfejű az, aki spontán sodródik az árral (wtf?), ezért ő most követi a példámat, és elmegyünk inkább Haarlembe, mert azt meg fogjuk találni. Végül ez is jól sült el, mert sikerült egy szélmalom tövében leparkolni, ahol egy kedélyes holland bácsi mutatta be a malmot tört angolsággal (-ö).
Pörgés:
Megebédeltünk (ez se volt egyszerű, délutánba hajlott már az idő), aztán pedig zeneszóra lettünk figyelmesek.
Hát kiderült, hogy most van a Frans Hals múzeum 50. születésnapja (láttam én ilyen plakátokat Amszterdamban, de a kutya se nézi, hát úgyse megyünk Haarlembe), és a buzgó helybéliek beöltöztek korabeli jelmezbe, és zenés-táncos vigasságot tartanak a főtéren. Mindketten hódolhattunk egyik kedvenc hobbinknak: Szöszke beszélgetett hollandul, én meg fotóztam.
Közben telefonáltak a lányok, hogy befizetnének egy 7-kor kezdődő hajókázásra, odaérünk-e. Ja, akkor igen. Szöszke gondosan közölte velük, hogy Adélka leette a nadrágját, és haza kéne mennünk, de erre nem volt lehetőség. A jegyzőkönyv kedvéért hozzátenném, hogy egy nagyon fegyelmezetlen pritaminpaprikáról volt szó, amit én igenis gondosan átszúrtam a villámmal, erre mégis ficánkolni kezdett, nehogy már ez is az én hibám legyen.
Azt viszont megértem, hogy nem igazán akartak a lányok hazamenni. Egy idő után ugyanis rájöttünk, hogy mitől feketék a lampionszerű lámpák bojtjai, és miért mászkálnak folyton rajtuk a legyek. Hm. Elég az hozzá, hogy ha ilyen ütemben szaporodik a populáció, hamarosan a környék énekesmadarai és pókjai is ugrásszerű népesedést fognak megélni.
Elég az hozzá, hogy ennél még cifrábbat is láttunk, ugyanis az amszterdami csatornák ilyetén felfedezését szemlátomást néhány már nem szomjas legénybúcsús társaság is vonzó programnak tartotta. Egy hevesebb roham után (ahogy a PASO megfogalmazta: Róka Rudi-e broke out) szélvészt kinyitottuk az ablakot, onnantól aztán nem azért vettem jó hasznát a polárszűrőnek, mert üvegen át kellett fotózni, hanem mert vízen át. Azért némelyik egész tűrhető lett.
Akár meg se kérdezzék, melyik városban vagyunk.
Látszik, milyen szép idő van... de azért egész más a hangulata, mint Brüsszelnek!
Csatornán lakni buli.
"Az ott a barátnőm" - poénkodott a hajóskapitány.
Amitől minden nő lehidalna: randi a vízen. A hajó neve: Részegség. Na jó, Bódulat.
Utána adta magát, hogy indiai éttermet keressünk. Szerintem jó választás lehetett, mert volt egy pakisztáni lánybúcsú is az egyik sarokban, és a hölgyek méretéből ítélve a kaja tápértéke is megfelelő (igaz, ők két kört rendeltek). Persze mi az egészséges csipegetés elkötelezett híveiként ketten kértünk egy jenevert, Szöszke meg csak előételt kért... ja, és egy naant. A kedves, középkorú pincér, amint meghallotta ez utóbbi hollétére vonatkozó kérdést a hozzá tartozó számonkérő hangsúllyal és villámló szempárral együtt, csak annyit mondott: "Ohó!", és feltartott kézzel elmenekült. Mi meg akkora röhögésben törtünk ki, hogy Szöszke sem bírt már haragudni.
Az esti programunkat pedig nem fogjátok kitalálni! Mit csinál 5 bombázó fiatal lány Észak-Európa legbulisabb városában? Ludas Matyit hallgat! Az úgy volt, hogy Csini egyik este megemlítette, hogy "Mamma Mia! Megyünk vissza Bolognába?", és ekkor kiderült, hogy többünknek hiányos a műveltsége, ezért kell mindenképpen megkeresni a Youtube-on az eredetit. Megsúgom: hangjátékra kell keresni, és hosszú ú van a címben. Na, és innentől az ment, hogy "Nincs szebb állat, mint a lúd..."
Vasárnap reggel könnyes búcsút vettünk a kis lakás ökoszisztémájától, Szöszkével kocsiba vágtuk magunkat, és ismét aranytartalékot fedeztünk fel... bár most másmilyet. Egyszer csak olyat műveltem, amit autóban utasként nem szabad: spontán felvisítottam. Egy pók!!! Szöszke kibírta, hogy nem vészfékezett, aztán a legközelebbi megállónál (ami az indokoltnál talán kicsit hamarabb következett be) egy zsebkendővel likvidálta a pókot. Snitt. Tíz perc múlva orrot kéne fújnia, benyúl az ajtózsebbe, majd megszólal: "Nincs zsebkendőm, mert beleraktam a pókot". Erre elröhögtem magam, erre ő is rákezdte (olyat én még nem hallottam, hogy valaki a nevetése ritmusára fújja az orrát valami mégiscsak megtalált zsepibe), erre én még jobban.
Valahogy csak hazaértünk, és nem is maradt más, mint a főcím és a köszönetnyilvánítás.
Köszi a motivációt szeretett városunknak, a szabadnapot Robert Schumannak, az értelmi szerzést annak, aki volt (ezt már elfelejtettem), a vezetést, nyelvi közvetítést és programkeresést Szöszkének, Ludas Matyit Csininek, a legjobb beszólásokat Piroskának, és a türelmet minden fotóalanynak!