utazás

Abbahagyom már az erőltetett szójátékokat, tényleg. A héten voltam Gay Pride-on Tel Avivban, eldöntöttem, hogy otthagyom az egyetemet a fenébe, és megdögönyöztem kb. 8 kutyát. Képes beszámoló (kutyából nem lesz... szalonna).

Múlt csütörtökön azon kaptam magam, hogy nyakamon a hétvége*, és semmi tervem nincs. Több se kellett nekem, egy óra múlva a kezemben volt a hostelfoglalás, feliratkoztam ingyenes városnéző sétára, és leszerveztem két kevésbé vallásos helybéli couchsurfingest.

Pénteken a legelső busszal kellett indulnom 5:40-kor, hogy 10-re ott legyek.

A múlt hetem úgy nézett ki, hogy fa, szövet, csirkeháló, papírmasé. Mármint ezek egy-egy napot vettek igénybe, iszonyat monoton, kásahegy jellegű fizikai munka formájában, súlyosbítva a bestresszelt, ezért aztán aránylag undok Gyapjas társaságával (esküszöm, időnként hallottam az ostor pattogását). Mindennek eredményeként péntek este 7-re olyan fejfájásom és általános őszilégy-szindrómám lett, hogy majdnem felhívtam a Menőmanót, hogy rám ugyan ne számítson másnap, amire nekem szükségem van, az nem aktív, hanem nagyon is passzív pihenés.

Jó rég nem írtam, leginkább mert semmi falrengető nem történt, potenciális falrengetésekről meg nem akarok semmit elkiabálni.

Marha gyorsan, mert késő van, de muszáj:

Egyszer voltam Londonban. Vagyis többször is, de nemrég megint. Alapvetően a leonbergire épült a program, akinek osztálykirándulása volt a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO), meg egyéb, még idétlenebbül fordítható bandák meglátogatására. Én meg már későn kezdtem reszketni az életemért, avagy a modul első hetének elmulasztása miatt, mert túlságosan csábított a program. Na nem a fűtőolajlobbi vagy a tartályhajók egyesülete.

Nagyon kellett már egy ilyen hétvége. Napsütés, fagylalt, múzeumok és Párizs.

A kettővel ezelőtti hétvégén Párizsban voltunk, és nem azt mondom, hogy nem akartunk többször szakítani, de mégis az Eiffel-tornyon veszekedtünk (szó szerint és átvitt értelemben is), bort ittunk a Szajna-parton, Berthillon-fagyit ettünk meg ilyenek. Bagett.

És hát a leonbergi még mindig tud vicceseket mondani.

- Mi az abszolút bizalom? Amikor két kannibál orálisan kényezteti egymást.
- Az nem bizalom, hanem kölcsönösen biztosított megsemmisítés.

Ez a belga MÁV. De még olyanabb. És ma még örüljek, hogy se sztrájk volt, se két centi hó, mert akkor már ki se jutottam volna Hágából. Ehelyett gyanúsan jól ment minden egészen addig, amíg - ó, milyen ismerős ez a német vasútról - nyílt pályán, látszólag indok nélkül, meg nem álltunk. Aztán bevánszorogtunk még valami mucsai kis állomásra, de a mozdonyvezető bocsánatkérő hangját hallva már lehetett tudni, hogy gáz van. Kétszer próbálták újraéleszteni a motort, sikertelenül.

A kialvatlanság-saga folytatódik, de ebben a fejezetben szerepel egy nagykövet és egy tangóharmonikás.

Ez az "édes, ékes anyanyelvünk" német megfelelője ugyanis. Asszem, nem kell előjönni a Schmetterlinggel meg az Aschenputzellel, hogy lássuk, miért szép nyelv a német.