utazás

Mostanra azért sikerült a Balihoz illő zen tudatállapotba eljutnom. Ennek a két jellemzőjét megpróbálom magyarul megfogalmazni, bár angolul sokkal frappánsabb: ne vegyél semmit alapértelmezésnek, és ne lepődj meg semmin. Amennyire közhelyes, annyira mágikus, már amennyiben megvalósítja az ember. És persze ez se megy magától.

Rájöttem, hogy én eddig el voltam tévedve. Egy kisebb, kulturista kitérő után végre odakerültem, ahogyan én Balit elképzeltem, ez a hely pedig Kuta. A mensás találkozóktól pedig kár félni, mindig és mindenütt ugyanolyanok. 

Nyoman először a boltjába vitt el, ahol délután elvileg már folytatta is a faragást, aztán Batubulanba, ahova a turistákat szállítják busszal, barong és kris táncokat nézni. Utóbbi régi jó ismerősöm, az előbbiről műveletlen lévén annyit tudtam, hogy azt kötelező megnézni. 

Borzasztó fullos egy nap volt! Nyomannal egész jól összeszoktunk: én értem az ő angolját, ő meg már nem vihog máson, mint hogy én nem "ya"-t mondok, hanem "yes"-t. Ez már a Beépített szépségben is nagy poén volt, hát elnézem neki. Az már extra volt a részéről, hogy nem az agyonreklámozott tarói elefántparkba vitt, hanem a Carang Sari-i Elephant Campbe, amit a Tripadvisorról néztem ki, neki meg fel kellett hívnia egy másik sofőrt, hogy az hol van.

Templomos nap volt, nagyjából Hermione listája alapján. Érdekes, hogy pont ugyanúgy működnek, mint a katolikus templomok, vagyis nem mindegyikben érzek bármi istenit. Először Goa Gajahba vittek, az elefántos templomba.

Ma egészen átértékeltem Balit. Mondjuk ez így hülyeség, hogy én, a hülyenyugati, jogosult lennék bármit is értékelni rajta, de talán kicsit jobban megértettem. Erre fizettem be ugyanis. Van egy "Eco Cycling Tour", ami azt ígéri, hogy az igazi Balit nézheted meg. Hát, eléggé összejött, de túlságosan is hasonlított a mensás biciklitúrákhoz vidéken.

Minden lépésnél érezni Ázsiát. Az első fél órában túltelítődött az összes érzékszervem a taxit átható masszív curryillattal, a rádióban indonézül csicsergő bemondók hangjával meg a tökegyformának tűnő zenékkel, amitől végül az Ubudba vezető út nagy részét átaludtam, bármennyire is kíváncsi voltak az út mentén elsuhanó látványosságokra.

Következő reptéri ingyenwifi (Isten áldja őket, bár most hirtelen nem tudnám, hogy melyik): Kuala Lumpur. Észbontó, hogy ez a város, aminek tíz éve a nevét se tudtam (nagyjából akkortájt ismerkedtem meg Nuku'alofával és Bandar Seri Begawannal is, mert a földrajztanárunk azzal gondolt szivatni minket, hogy az összes fővárosból dolgozatot írat), most itt fekszik körülöttem. Hajnali fél 7-kor simogató meleg van, trópusi az éjszaka. Persze lehet, hogy csak azután tűnik így, hogy a repülőn 11 órán át fagyasztottak.