Re:barbara

Ma egészen átértékeltem Balit. Mondjuk ez így hülyeség, hogy én, a hülyenyugati, jogosult lennék bármit is értékelni rajta, de talán kicsit jobban megértettem. Erre fizettem be ugyanis. Van egy "Eco Cycling Tour", ami azt ígéri, hogy az igazi Balit nézheted meg. Hát, eléggé összejött, de túlságosan is hasonlított a mensás biciklitúrákhoz vidéken. Óhatatlanul eszembe jutott, hogy mennyire örülnének vajon Szabolcsban vagy a déli határ mellett az emberek, ha jönnének gazdag kínaiak meg oroszok, és hazai idegenvezetők tört angolsággal magyaráznák nekik, hogy "díz ár dö Hángérienz end déj szpend mószt of der déj in dö kocsma", hát, ezek alapján nem csodálom, hogy némelyik imádnivaló balinéz kisgyerek beintett nekünk.

Egy régiószintű összeesküvés körvonalazódott előttem. Egy turistákra épülő ökoszisztéma, amit jóhiszeműen szimbiózisnak lehet nevezni. Adott egy vidék, ahol az emberek hitelre vesznek robogót és tíz évig nyögik, egyetlen bevételi forrásuk a rizstermesztés, amiből évente négyzetméterenként háromszor fél kiló rizsük lesz. Ezen kívül tyúkokat és disznókat tartanak, nagyjából mindenből önellátók. Életük nagy részét a vallásgyakorlás tölti ki, szabadidejüket és fölösleges pénzüket szentélyépítésre, áldozatokra, szertartásokra fordítják. Ezen a paradicsomi helyen - nem nyaralnak. Elgondolkodtam, vajon szükséges-e össztársadalmi szinten, hogy legyen valami kényszerítő erő (ez esetben az animizmusra rátelepült hinduizmus egy kis buddhizmussal fűszerezve) ahhoz, hogy ne süppedjen kollektíve mindenki kellemes, ellazult füvezésbe. Máskülönben mi a fene akadályozná meg őket ebben? Kilátás a szigetről nincs, mindenfelé büdös nagy tenger. Nem sokkal ezelőttig még tévé se volt, azért hoztak össze annyi gyereket, mert nem volt más esti szórakozásuk. Külföldön én még soha nem találkoztam indonézzel. A felsőoktatás fizetős. Ugyanolyan "fényév távolság" van a főváros meg a szolgáltatóipar, illetve a bali vidék között, mint Budapest és Szatmár között. 

Na, ebbe a helyzetbe csöppennek a turisták. Akik tudják, hogy milyen olcsó ez a hely, de mégis olyan élményekkel gazdagodnak, amikről jól lehet majd sztorizgatni a dán télben, egy bögre grog mellett. Hát hogyne fizetnének érte. Főleg az olyan élményekért, amikről azt állítják, hogy a turistacélpontokon túli világot is megmutatják. És Balin a közösségek összetartanak. Összebeszélnek. Nosza, engedjük be őket az egyik helyre! Tanítsunk meg minden gyereket, hogy legyen imádnivaló, hellózzon hangosan és kérjen pacsit! Az egyik család majd beengedi őket az udvarra, a fiatalok, akik tudnak angolul, lehetnek pincérek az étteremben, ahova enni viszik őket, akinek meg elég intelligencája és kommunikációkészsége van, lehet túravezető. Ezért kérjünk el annyi pénzt, amennyiből Nyugaton jó eséllyel meg tudna ebédelni az illető egy jobb helyen, és a pénzt osszuk el. Fejleszési segély, helyi módra. 

Szóval nem tudom eldönteni, nem erről van-e szó. Amikor a törökök fényképezkedtek velünk, a medresze udvarán megrohantak a kissrácok, hogy "verárjúfrom", mert ezt az egy mondatot tudták, bár a választ már nem értették, az valahogy őszintébbnek tűnt. És bár a vezetőnk - pont öt évvel volt idősebb nálam - vidámnak nézett ki, esküszöm, nem tudom eldönteni, hogy igaz-e az a közhelyes baromság, hogy ők szegények, de boldogok. Mondta, hogy neki "MBA"-je van, azaz "Marriage By Accident". És nem pont ugyanez történt két közeli barátommal is? Hát akkor mitől boldogabbak? Amennyivel jobb helyen laknak, annyival több a kulturális kötöttség. Kezdem azt hinni, hogy leginkább azok boldogok, akik igazi kozmopolitaként mindenből kiveszik a legjobbat, és közben megőrzik azt az énjüket, amit minden tapasztalat formál, de egyik se torzít el - de kezdek már tényleg úgy beszélni, mint akit beszippantott az Ízek, imák, szerelmek. Erre egyébként jó Bali.

És most, a szövegelés berekesztése végett, mutogatok nektek képeket. 

A dicső jármű. Természetesen az első és hátsó fék is fordítva van rajta.

Először kisbusszal felvittek reggelizni ide. Ez egy röpke 30 ezer éves vulkánkitörés nyomán keletkezett kaldéra, benne 60 m mély tó.

Ez pedig a vulkán-in-vulkán, a 3 kráteres Batur. 1963-ban tört ki utoljára, ebből maradt az a fekete láva.

A reggelinél egyébként többet ettem, mint eddig Balin összesen, mert végre oda volt írva, hogy mi micsoda, illetve úgy éreztem, hogy veszélytelen. Legalábbis érdekes volt csípős zöldséges rizst enni fekete rizspudinggal, papaját banános palacsintával meg ilyenek.

Aztán átvittek egy ültetvényre, ahol megnézhettük testközelből, mennyire nem hasonlít a kakaóbab a csokoládéra, a kávébab a cappuccinóra, a fahéjlevél a fahéjrúdra stb. A jobb oldalon található hat csésze kóstoló volt citromfüves és gyömbéres teából, ginzenges kávéból (a helyi Red Bull, mondta I-Putu Bagus, az idegenvezető), forró csokiból, Robusta és Arabica kávéból.

A csészében pedig az a szinte átlátszatlan sötét ital, igen, az az én személyes bakancslistám egyik tétele, a Kopi Luwak. Igen, ittam olyan kávét, ami átment egy állat bélrendszerén.

A cibetmacska, az. Ez a luwak, amit külön kell tartani, mert magányos típus, és egész addig utálták a csirketolvajlás miatt, amíg rá nem jöttek, hogy iszonyat hasznos, mert ilyen drágát sz.rik. Megeszi a vörös kávécseresznyét, megemészti a húsát és fermentálja a babot. Az eredmény selymesebb ízű, erős, de kevésbé keserű kávé. Viszont a tábori barista-előadást nehéz lenne felülmúlni holmi vörös bundás mosómedvével...

Aztán voltunk számos kis faluban, az egyikben bementünk egy családi "településre" is, ahol 19-en laknak (4 család). Minden le van papírozva, de belül sajátos rendszerű káosz uralkodik. Így főznek például, ebben a konyhában. A ház mögé kiaggatott bugyikon pókok mászkálnak (brrr...), a pottyantós vécé is a kétezres évek újítása...

"Amikor a férfiak dolgoznak, táblát tesznek ki, a nők viszont folyton dolgoznak" - nincs ez másképp itt se. A srácok ezenközben biliárdoztak. A konyhafészek mellett egy nő a plafont fonta bambuszlevelekből.

Az egyéniség lázadása, avagy a gyerekszoba ajtaja. Túravezetőnk egyébként a "grindéjt" is szereti.

Felkerestünk egy hatalmas banyanfát, amiről ezek a lecsüngő izék egy parazita növényhez tartoznak, ami meg is ölné a fát, ha nem jönnének ki háromhavonta levágni. A helybéli gyerekek performanszában Batman köpenyének szelétől frissül a serdülő lánykák hónalja. Egyébként nagyon elmésen oldják meg a hulladékgyűjtést: a turistáknak osztogatott banánok héját azért szedik össze a kölkek, mert megeszi a tehén, a PET-palackot meg azért, mert el lehet adni.

"Ha valaki lát valakit a rizsföldeken..."

Útközben meg hihetetlen rakományokat lehet látni, robogón visznek komplett strandcikkbolttól kezdve faragott falovon át döglött csirkéig (ja, a kakasviadal itt legális, sőt, vallási szertartásnak számít) mindent.

Humán verzió.

A végén volt még egy 8 km-es extra szakasz, ahol, csodák csodája, emelkedők is voltak. Én jól bírtam, csak a bicikli nem, mert persze előrelátóan a legrozogábbat választottam ki, egyrészt mert ahhoz szoktam, másrészt meg mert volt rajta egy kis áldozati bambuszkosárka. A túravezető kénytelen volt nekem adni a sajátját és telefonálni másikért. Megint traktálni vittek, rizs (egész másképp tekintek rá), tészta, kacsa, csirke, tofu, zöldség, gado gado... Aztán haza.

Befejezésképp még shoppingoltam egy kicsit (már elértem azt a szintet, hogy az új lakásban jól látható lesz a balinéz hangulat, többet már nem akarok, fárasztó az alkudozás. Ebben amúgy szép sikert értem el: felére alkudtam le valamit, mire a boltos megdicsért, hogy "balinéz ár". Ja, és azt tudtátok, hogy a Jalan Raya itt a főutca, szóval... király(nő) vagyok? ;)

A királynőnek sikerült hozzá hasonlóan lúzer szingli utazónőket találnia, akikkel elmehetett este vacsorázni. Miről beszélget a marokkói, a skót és a magyar az indonéz étteremben?