utazás

Ezt se gondoltam, amikor kimentem Brüsszelbe: nálam jártak a szülők, mindketten, egyszerre, autóval. Jobban mondva inkább bálnával. Jóapám szerencsére hajlamos a megalomániára, amikor házat épít vagy autót vásárol, ezért pár éve egy Ford S-Max-szal jár, amiről én nem vagyok hajlandó elhinni, hogy ugyanarra a vázra épült, mint a Mondeo. Olyanon tanultam vezetni, és abban sose volt olyan élményem, hogy kinyújtom a kezem, és nem érem el a műszerfalat. De már többször örültem a hatalmas járgánynak, ugyanis már-már szokássá vált, hogy ezzel menekítenek ki frankofón országokból.

Utálok az Univerzumra hivatkozni, de valaki vagy valami úgy látszik, azt akarta, hogy menjek el szeptemberben Izlandra, mert amíg én azon rágtam magam, hogy ennyi pénzből általában ötször szoktam megfordulni Brüsszel és Budapest között, kaptam két nap tolmácsolást meg három fordítást. 

Engedelmeskedtem.

Egy napot vidéken töltöttem, egy kedves ismerősömnél. Most nagyon kell vigyáznom, hogy mit írok, ugyanis indiszkréció esetén az illető könnyedén lekapcsolhatja a blogomat. ;) Ebből akinek kellett, az már megtudhatta, hogy kinél voltam és hol.

Csodák hete. Pár napja vinnyogtam a sztrájk miatt, meg azért, mert áttették a szerdai ülést péntekre, és emiatt csak szombaton mehetek haza, de akkor legalább jó korán.

A szombati program azzal kezdődött, hogy Szöszke majdnem vett egy fél csónakot. Köszönöm, ennyit akartam mondani.

Megpróbáltunk korán elindulni. Hm. Asszem, a Rijksmuseumnak tök mindegy, mekkora karikákkal a szemünk alatt támolygunk oda a kilométeres sor végére. Világgá kiáltom a véleményemet: nem szeretem a klasszikus szépművészeti múzeumokat (bár a pestit mindig is kedvenc munkaadóim között fogom számontartani, és picit sajnálom, hogy a világraszóló regisztrátori karrier helyett a szerény, mondhatni már-már középszerű tolmácskodást választottam)! Sokkal több "kultúra" meg "lélekemelés" van számomra a kortárs kiállításokon, még akkor is, ha néha szőrös p!nákat állítanak ki. 

Mindjárt csütörtökön megtaláltuk a törzshelyünket a Stiriumpleinen: ez volt a Coffee Plaza, egy közeli és hangulatos kis hely, ahol kávét és szénhidrátot adnak. Más nem is kell az induláshoz. A többiek Keukenhofba mentek, ahol most, basszus, most van teljes virágjában az összes tulipánmező, én meg még mindig nem hevertem ki a túladagolást annyira, hogy virágokra szeretettel tudjak nézni, így inkább nyakamba vettem Amszterdamot. Néhány fotómúzeumra fentem a fogam, ami meg valószínűleg a többieket nem érdekelte volna. 

A búcsú fájdalmas volt... főleg Rustytól, a szemlátomást Duracell-lel működő Jack Russell terriertől (vö. Dió). Útközben betértem, na jó, visszamentem a Bunratty-kastélyhoz, amihez előző nap nem volt kanalam. Ez egy vár és skanzen in one, de abból elég full extrás. Komplett falut hoztak ide, a megfelelő boltokban szuvenírekkel (pl. fazekasműhely, moherpulcsi, és persze kocsma). De van templom, két malom, orvos, iskola, vándorcigányok kocsijai és hozzájuk illő lovak. 

Fel voltam készülve, hogy egész nap a házigazdák által érdekesnek tartott látnivalókat leszek kénytelen fényképezni, de szerencsére mindketten kimentették magukat, és elláttak információkkal arról, hogy mit nézzek meg. Mondjuk azt elfelejtették említeni, hogy a Limerick fő látványosságának számító János király vára idén júniusig zárva van, a piac meg, aminek a nyitásáig direkt húztam az időt, elbújhat a brüsszeli Midi mögött. 

A második nap azzal indult, hogy vadásszak egy buszt a reptérre, hogy felvegyem a bérautót (volt egy kis félrekommunikálás a telephelyekkel, mármint hogy ők azt mondták, hogy vannak ott, ahol nem voltak, de lehetett volna, csak nem annyiért).