Múpi

Templomos nap volt, nagyjából Hermione listája alapján. Érdekes, hogy pont ugyanúgy működnek, mint a katolikus templomok, vagyis nem mindegyikben érzek bármi istenit. Először Goa Gajahba vittek, az elefántos templomba.

Ez egy elefánt, oké? Belül egyébként egy sötét lyuk az egész, semmi érdekes. De ezek a hindu templomok mind úgy vannak megcsinálva, hogy lehetőleg völgybe essenek, így aztán mindig lehet fotogén lépcsőket építeni a hegyoldalba.

Ez már Gunung Kawi, ahol különösen azt éreztem, hogy egy kiüresedett héjat bámulok, amiben egyszer talán volt hit, meg élet, de most már maximum hitélet van, amely szótól mindig is kirázott a hideg.

Ilyenek vannak több ízben a falba vájva, és van egy rész, ahova csak mezítláb szabad bemenni. Körülöttem olaszul és franciául hadaró indonéz (!) idegenvezetők szédítették a turistákat. Most jutott eszembe, hogy Szöszke is mondta, hogy a karib-tengeri luxushajó személyzetében is sokan voltak. Ezek szerint mégis eljutnak külföldre.

Ez pedig már Tirtha Empul, a kedvencem, ahol gyógyító erejű források vannak. Vezetőm, Nyoman, bár nagyon szabadkozott a "bad English"-e miatt, olyan hasznos infókkal szolgált, mint a víz használata (3-szor arcot kell vele mosni, 3-szor a fejedre löttyinteni, és 3-szor inni belőle), és még le is fotózott.

Ez a kép megmagyarázza, miért néz ki egy kicsit másképp a "templom" nevezetű KRESZ-tábla. Az előzési tilalmat kreatívan egy felfelé spurizó nyilacskát gyengéd ívben megkerülő másik nyilacska jelzi.

Besakih, a legnagyobb templomkomplexum, és azt kell mondjam, a legszemetebb tarhálóbanda. Oké, tök alacsony a belépődíj, de utána rögtön odaterelnek egy asztalhoz, be kell írni a nevedet és az országodat, meg az adomány összegét. Persze nyomásgyakorlásként szép nagy összegek sorakoznak. Adtam egy minimumot, ami már nem volt ciki, erre a szent ember nekiáll győzködni, hogy van ott még több is. Ezt még egyszer eljátszották, amikor a mellém szegődött vezető (aki a végén szintén tartotta volna a markát) megmutatta, hogy kell hindu módra imádkozni. Sajnálom, hogy ezt nem fotózta senki, egész jól nézhettem ki: a bal fülem mögött virág, a fejemen virág, a homlokomon rizsszemek. És ezután jött a felajánlás, meg kell mondjam, ebből is max. virágokat meg rizst láttam eddig, ropogós bankókat véletlenül se. Ráadásul egy füstölő is bele volt téve, kérdeztem is, nem félnek, hogy meggyullad? Az lett volna a jó poén, elégetni. Hát az istennek lesz, nem?

Itt, miután kizavarták a mobilról zenét hallgató, heverésző, dohányzó tizenéveseket, egész istenes hangulat kerekedett.

Régen még kasztok szerint tömörültek az emberek a szentélyekbe, ma már nem.

Az alig látható fekete ernyő Síva, a fehér asszem Visnu, a piros biztos hogy Brahma, a sárga meg nem tudom, mit keres ott. Ha valamit rosszul mondok, az nem biztos, hogy az én hibám, a vezető kicsit hadilábon állt a múlt idővel meg az olyan komplikált kérdésekkel, hogy a 100 évente esedékes ceremóniát mikor kezdték.

Mindeközben szegény Nyoman aludt, amikor csak bírt (kivéve, amikor vezetett, akkor én aludtam). Gyakorolni akarta az angolt, ezért Whammel és George Michaellel tartott ébren, és a zenét túlkiabálva gyakoroltunk. Ez úgy nézett ki, hogy mondott két mondatot, visszakérdezett, hogy értem-e, én bólogattam, mire ő nevetett. Minden második szava az volt, hogy "já".

A feszültség akkor hágott tetőfokára, amikor el akart vinni a gyógyítójához, és azzal kezdte a dolgot, hogy van egy múpi. Tessék? Egy múpi, egy filiem. He? Hát amit a telepisönben látni. Ez most William hercegre céloz? Mi?? Aztán eszembe jutott Hermione intelme. Ja, movie! Ja, az Ízek, imák, szerelmek? Az, na, az. Ki játszott benne? Hát Julia. Hogy ő látta. Juliát? Igen. Az ubudi piacon. És milyen? Szép? Á, öreg. És sovány. Mondjuk az a film pont arról szólt, hogy felszed 5 kilót, de mindegy. Na, és az ő gyógyítója benne volt abban a filmben, és a tenyeredből kiolvassa azzoxigént... (ad lib, tőlem).

Szóval hagytam magam, és elmentünk Ketut Liyerhez (teljes nevén Nyoman Ketut Liyer, ami a balinéz névadásban való újdonsült jártasságom eredményeként azt is elárulja nekem, hogy harmadik gyerek). Klasszisokkal szebb ház, mint ahol a biciklitúrán jártunk, bőrfotelek, az ablakra celluxozva a film plakátja. És sorszámtépés!

Három japán és két nyugati várakozott előttem, nagyokat nevettek. Amikor én kerültem sorra, eszembe jutott, amikor egyszer Pesten elmentem íriszdiagnosztikára. A rideg-hideg doktornő a gyomorbajtól az idegbajig minden diagnosztizált, majd néhány, az életmódomtól teljesen eltérő tanáccsal utamra engedett. Egy egész délutánt sírtam végig a mensás társasjáték-hétvége kezdetére magányosan várva, egy pilisi búbos kemence mellett. Hál'istennek ezután megjelent Mizsa és elvitt a helyi műintézménybe rumos teára. Ennyit a búbánatról. Szóval az ilyen alternatív gyógyítókról volt egy előítéletem.

Ehhez képest Ketut inkább egy tenyérjósló cigányasszonyra emlékeztetett: siker, harmónia, gazdag leszek, akármilyen munkát végezhetek (ezt mondta a pályaválasztási tanácsadó is, de jóval kevesebb optimizmussal, ahelyett, hogy elzavart volna Mensa-tesztet írni), és handsome boy van? Jó, nagyon jó, hozzá lehet menni for a life, és nyugodtan sleep together at night. Ennyiben hagytuk.

Nyomannal szemlátomást jóban voltak, állítólag a folyton síró gyerekét is ő kezelte ki, szóval a végén megkérdeztem, hogy mindenkinek csak a jót mondja? "Szuggesztyije" mondta rejtélyesen. Hát igen, lelkileg elég beteggé tett a íriszes banya, ehhez képest innen vigyorogva jöttem ki. És lehet, hogy ettől tényleg bevonzom mindazt a szépet és jót. Mindenesetre nekem azt mondta ez az egész, hogy komoly baj nincs, sőt, igazából semmi baj sincs. Tisztességes sarlatán úgyis hátrahőköl, ha olyasmit lát, mint halálos betegség, tragikus sors vagy ilyesmi. Azt meg eddig is tudtam, hogy mázlista vagyok.

Miből sem látszik ez jobban, mint hogy végül rászántam magam és elmentem a Clear Caféba, ami előtt ezerszer elmentem, és mindig hívogatott a hangos, de jó zenével meg a légkörrel. Muszáj a lányoknak kint állni az utcán, mert maga az épület beljebb kezdődik, és nagyon családias: az egyetlen kávézó, ahol le kell venni a cipőt. Mezítláb felgázoltam az emeletre, ahol nagyon hangulatos lámpák és mindenféle-fajta asztalok vannak. Na és hát a kaja! Nincs nekem bajom a helyi ízekkel, de ma egész nap nem ettem, és szerettem volna valami olyat, ami legalább emlékeztet az ételre. Azért odáig nem süllyedtem, hogy pizzát kérjek, de a sok kókuszpelyhes tofu és currys krumpli között sikerült kiszúrnom a Dragon Bowlt (és még humoruk is van! És az imént Manu Chao szólt!), ami szójaszósszal vörösre színezett rizs, rajta grillezett cukkini és pritaminpaprika, egy szelet finom hal, meg valami ananászos-almás csatni. Meg egy kis csíra, az egészség jegyében. Na és mit ittam hozzá? Kesudióból készült tej, chai-tea-jégkockákkal turmixolva! Erre mondom, hogy jó vége volt a napnak. Még ha a kris-barong tánc nem is volt ott és akkor, amikor meg volt hirdetve. Helyette bedobtam egy uborkás vizet, egy sós-cayenne borsos limonádét, és nagyon szemezek még a mangó-narancs-citrom koktéllal is. Vagy egyek inkább szuperhős-palacsintát?