a leonbergi

Azok kedvéért, akiket folyton lerázok a Skype-on, elmesélem, mik történtek. Szerdán éjfélkor estünk haza Strasbourgból, csütörtökön letoltam megint egy reggel 7-től este 10-ig tartó kört különféle órákkal, a leonbergi meg nagyon kedvesen háziférfiaskodott közben, pont egy mosást volt idő berakni, mielőtt péntek hajnalban megint leléptünk, ezúttal azért, hogy lebonyolítsuk az ő költözését.

Ez az "édes, ékes anyanyelvünk" német megfelelője ugyanis. Asszem, nem kell előjönni a Schmetterlinggel meg az Aschenputzellel, hogy lássuk, miért szép nyelv a német.

Az történt, hogy nekem még mindig Brüsszelben van a székhelyem, ez meg több okból fontos. Ugyanis a nem helyi kollégáknak fizetnek utazást, szállást és még napidíjat is, persze ezzel az jár együtt, hogy a munkaelosztó ügyosztály azért preferál engem egy párizsi vagy pláne budapesti kollégához képest, mert én utazzak konzervdoboz vonattal és aludjak Airbnb-s szobában, saját költségen.

A brüsszeli Déli pályaudvar még mindig a legutálatosabb hely számomra a világon. Pedig van Exki, Subway és Londonba menő vonat. Egyszerűen annyi hajnali hidegben-sötétben reptérre rohanás, elsőként megpillantott arab taxisofőr, egész estét betöltő afrikai hátsó, hétvégi piacozás és Luxemburgba menő vonat emléke rakódott rá, hogy azt nem tudja feledtetni az a sok kedves barát, aki elé szintén ide mentem ki.

Most aztán bocsánat mindenkitől, akinek megígértem, hogy ma este Skype-olunk, nem úgy alakult a hétvége, ahogy terveztem, viszont szerencsére jobban. A leonbergi csütörtök délután meteorológiai okokból megtiltotta, hogy elvezessek hozzá a nyári gumimmal (megoldás alatt...), ezért már teljesen bekészültem egy újabb magányos hónapra, amikor váratlanul bevillant, hogy minek is van nekem Hertz-aranykártyám. Nosza, megnéztem, mennyiért tudnék kisautót bérelni, és ezt közöltem kedvesemmel is, aki óvatosságból lelőtte a poént, miszerint ő is pont ezt csinálja.

A mikrosütő leginkább a hányás felmelegítésére alkalmas.

A könyvtár az tulajdonképpen egy börtön könyvek számára.

Ez a pénztárca olyan, mint egy nő. Egy csomó olyan funkciója van, amire semmi szükségem nincs, de rájöttem, hogy nekem kell változnom, hogy használni tudjam, és én azt akarom, hogy működjön, mert igazából tetszik.

"Milyen vagyok?"
"Szép! Nagyon... Szexi... úgy nézel ki, mint egy kelet-európai ribanc, nem tudnál valami kényelmeset felvenni? A családhoz megyünk!... Gyere ide!(átölel)...Rosszat mondtam, ugye?"

Avagy szilveszter a németeknél. A leonbergi tavaly ilyenkor fogadta meg, hogy 2014-et márpedig Stuttgartban búcsúztatjuk, mert Pesten nincs tűzijáték. Azóta látta augusztus 20-át, de akkora benyomást nem tett rá a dolog. Mint kiderült, azért, mert ez afféle unalmas, felülről ránk kényszerített, nemzetiesch látványosság, náluk meg az interaktív háborús szimuláció a divat.

Ismét mozgalmas heteken vagyunk túl szerintem mindannyian, és gondolom, mindenkivel ugyanaz történt, úgyhogy nem untatok senkit a bejglimmel, karácsonyfámmal és a műjéggel, inkább áttérek arra a részre, ami már nem mindenkinek volt meg, arra, amikor elrepültünk Stuttgartba.

Úgy tudnám összefoglalni, hogy nehéz a hepehupákon úgy átzökkenni, hogy nincs a közelemben se senki, aki valami lendületet adna. Vörös faroknak gyorsan ideírom, hogy nyilván ez is az én hibám, nem figyelek eléggé másokra, lenézek mindenkit, aki nem mensás, és egyébként sincs kedvem semmihez, amit ők csinálnának, és ők ezt kiszagolják.

Hogy mik cincálják az idegeimet, azt most leírom.

Épp lelkesen mesél valami jégtörő hajóról, ami Rostockban parkol, és a karácsonyi vásár tiszteletére fel lehet rá menni, sőt, pestót árulnak a fedélzeten. Itt már nagyon úgy kezdett kinézni, mintha ezt ő a saját privát kis univerzumában álmodta volna meg, de akkor is, az okos kis göndör fejéből ez a gondolat bírt kipattanni:

- Senki nem tudja biztosan, kihez tartozik ez a hajó, de egy klub gondoskodik róla. Valahogy úgy, mint rólad.

(Raya olvad)