a leonbergi

Először leszögezném, hogy egy, a mi fogalmaink szerint tökéletes hétvégét töltöttem fajtám hímjével, még ha ez a következő leírásból nem is derül ki.

Megint itt volt nálam a leonbergi. Igazából perecet sütöttem, miután előző héten panaszkodott, hogy náluk az Oktoberfesten csak annak adnak, aki megiszik egy liter sört. Ezt egyébként gond nélkül teljesítette, négy, gyakorlatilag sótlan és keletlen perec társaságában (de legalább igyekeztem). Ez az este kellemesen is telt, kár, hogy másnap elrontottam, amikor ő mindenáron szigetelést akart venni a hűtőre.

A hétvégén Koppenhágában jártunk, Carl Square-t látogattuk meg. Carl Square egy dán, és a valódi neve is legalább ilyen idétlen. Régebben a Maersknél dolgozott, így barátsága a leonbergivel a konténeres szállítmányozáson alapul, a velem való kapcsolata meg azon, hogy amikor megismerkedtünk, a társas készségeim még nem voltak elég kifejlettek ahhoz, hogy elmeneküljek előle. Azóta megszerettük egymást, főleg Zürichben. 

Ezen is túl vagyok, és lehet, hogy Brüsszellel ellentétben kéthetenkéntnél* gyakrabban is ki fogom vonszolni magam, feltölteni a készleteket. Ugyan az ellenség megtévesztése érdekében van egy Grote Markt nevű villamosmegálló a Grote Marktstraaton, a Grote Markt parkolóház közelében, de ott nyomát se találtam semmilyen elárusítóhelynek. Viszont az internetről megtudtam, hogy van egy Nieuw Haagse Markt nevezetű intézmény a Herman Costerstraaton. Ki gondolta volna.

Azoknak, akik esetleg láttak engem a telefonomba bújva, néha majdnem nekimenve egy Demszky-karónak (illetve van Aartsen-karó, vagy hogy hívják az itteni polgármestert), olyasmiket motyogva, hogy "hogy a francba tette a rezonátort a csatorna közepére", azoknak most szólok, hogy van egy súlyos függőséget okozó geek játék, az Ingress.

Még így utoljára* Budapesten vagyunk, és igen vicces pillanatok adódnak a leonbergivel. Őt kicsit kiakasztja, amikor otthon hagyom, és ilyenkor mániákus tevékenységbe kezd (általában takarít vagy főz, esetenként a kettőt kombinálja, vagyis kiszed mindent a hűtőből és megsüti), amelynek során még egy fokkal jobban kiakad attól, hogy kicsi a konyha és kupi van. És erre jövök én haza, hogy gyakorlatilag ordít a sütőmmel, mert az telt tizenöt percbe, hogy át tudja állítani németre, de még így se érti. 

Most annyira le vagyok maradva az eseményekkel, hogy vagy abbahagyom a blogolást, vagy írok valami teljesen jelentéktelent, amitől úgy tűnik, mintha volnának a fejemben érdekes gondolatok, csak éppen lefoglaltak az életem még érdekesebb eseményei, ezért nincs időm kifejteni őket. Mert hát közben EMAG volt Zürichben, évfordulónk volt a leonbergivel (amit részben én töltöttem a Lindt-gyárban, részben ő a gálavacsora filmezésével), hazajöttem Magyarországra két hónap után (szűk 4 hétre), ja és Sziget is volt.

Meg gyorsan gyakoroltam valasztojogomat, ehhez viszont autot kellett berelni. Szokasos megalomaniank most egy BMW 525 Luxury Editiont eredmenyezett, ami kabe ugy nez ki, mint egy urhajo, es ugyanannyira nem mer az ember semmit megnyomni rajta. Nyithato teto, navigacio kijelezve a kormany mogott, meg ilyen fittyfenek. Harom nap alatt lehetetlen kiismerni, de legalabb jo nehez vele parkolni.

Most igy lefekves elott gyorsan halat adok azert*, amiert erdemes.

Az év nagy rituális, négynapos fröccsözése alibiciklizéssel. Egy éve ilyenkor sírógörccsel és brüsszeldepresszióval tértem haza a szülői házba. Tegnap szintén sírógörccsel (de annak más oka volt), a "tiszteletet a magyaroknak" plakátokon röhögve, és Hans-Jürgen von Leonberggel a hátam mögött mentem HAZA,  a saját kis vackomba, ami ráadásul egyre inkább emberi lakóhelyre emlékeztet.