poén

Vannak az ilyen összevissza élő emberek életében is visszatérő elemek, mondhatni rituálék. Ezek elsősorban a parlamenti naptárnak, azon belül is a strasbourgi heteknek köszönhetők. Számtalan túlélési stratégia van, onnantól kezdve, hogy ki mivel repül, hol alszik, mit eszik, melyik boltba szabadul be, az évek során mindenkinek kialakult már a gusztusa (mondanom se kell, hogy nem sokakkal osztozom az Airbnb-parlamentimenza-Sephora kombón).

Arra kellett sajnos rájöjjek, hogy Strasbourg otthonosabb nekem, mint bármelyik hely, ahova rohangálni szoktam, Budapestet is beleértve. De persze ez csak azért van, mert ott legalább minden viszonylag kiszámítható, és kevesebb ember tör rám, hogy felborítsa a napi terveimet. Van viszont váratlan cic az Airbnb-ben

"Itt ez a bőrtok, ezt egy turkálóban talált női táskából készítettem, benne egy cipőfűzővel, hogy egy kézzel is elő tudjam venni. Benne van a túlélőkészletem, jól látod, egy Fisherman's Friend dobozban. Egy ceruzahegyező, amivel egy kis csavarhúzóval le tudom szerelni a pengét, jó, hogy csak két centi, de felengedik a repülőre.

Mogyorónyi alvadékrögökkel, félig angolul, de azért alapvetően mégis magyar és finom: ilyen volt a hetem.

Ezt a kampányt azért indítottam el, hogy ugyanabban a városban (vagy annak agglomerációjában, ie. ahova megy busz) ne legyen két azonos nevű utca. És nem, a "van", illetve a "van der" beszúrása ne számítson különbségnek. Egyébként Joris van Spilbergen édes anyukáját csókoltatom.

Mint ma rendrakáskor kiderült, a leonberginek a konténerhajón töltött év alatt fejlődésregényt hajózási témájú esszéket kellett írnia, amit kissé berzenkedve ugyan, de meg is tett. Most következik a berzenkedés, értő fordításomban.

Bevezető bekezdés az összes iromány elején:

"Az STCW, a német szabályozás vagy micsoda értelmében a M... I.... konténerhajó fedélzetén történő tartózkodásom alatt, a képzésem részeként dolgozatokat kell írnom arról, ami itt zajlik."

Pár kósza idézet:

Hajjaj. Budapesten rövidujjas időjárás volt, Raméék kertjében még le is sültem, itt meg fúj a szél és még a napra is oda lehet fagyni. Újdonság viszont, hogy a fák az utcámban kivirágzottak. Nagyon Hello Kitty a hangulat.

Gyalogolunk az utcán, sztoriban vagyunk angolul, erre az előttünk baktató két helybéli srác hozzánk fordul, és az egyik valami ilyesmit kérdez:
- bla-bla-hrrrghrrcsk-Holland Spoor-hrrgrrcsk he? - majd előrefelé mutat.
- Ja - vágom rá a valóságnak megfelelően, hogy arra kell menni.
- Goe*...grrru... - próbálta meggyőzően hörögni a leonbergi, hogy az a helyes irány, de mire végzett, a holland már rég tudta, hogy merre menjen.

*Ejtsd: u

A hollandos csoportot nagyon szeretem, ha a tervekkel ellentétben nem könnyek és teáskannák között fogom tölteni a szülinapomat, az miattuk lesz*, viszont a hollandkönyv példaembere, Willem van Dijk teljesen kiborítja a feminista énemet.

Az történt, hogy nekem még mindig Brüsszelben van a székhelyem, ez meg több okból fontos. Ugyanis a nem helyi kollégáknak fizetnek utazást, szállást és még napidíjat is, persze ezzel az jár együtt, hogy a munkaelosztó ügyosztály azért preferál engem egy párizsi vagy pláne budapesti kollégához képest, mert én utazzak konzervdoboz vonattal és aludjak Airbnb-s szobában, saját költségen.