poén

Eheti mensás termés.

- A kacsától nem tudok J-t mondani.

- A kutya a csajom, kielégíti, hogy velem lehet.
- Lány??
- Miért, ahhoz lánynak kell lenni?

- Engem gyíkká változtatott!
- És nem is múlt el.

- Láttam egy olyan ágytámlát, ami meg volt csinálva kalodának.
- És van guillotine kivitelben is?
- Minek? Ha már bent van a kalodában, ráérsz fűrészelni, nem?

- Az egy nyomi. Nem úgy értem, hogy lúzer!
- Akkor mégis mit értesz az alatt, hogy nyomi?

Azt hiszem, ez az a típusú probléma (az alkoholizmussal, az anorexiával és a fertőző nemibetegséggel együtt), amiről csak akkor beszélünk, amikor már túl vagyunk rajta. Még mielőtt bárki félreértené: a zárójeles háromból eggyel volt dolgom, azzal is csak érintőlegesen... na, nem mintha ezzel sokkal jobb helyzetbe hoztam volna magam. Szóval az a nyugtalanító oldala ennek az őszintétlen világnak, hogy egy csomó embertársunk hurcol magával/ban olyan problémákat, amikről még a barátai sem értesülnek, de ami nagyobb baj, azok sem, akik konkrét megoldással tudnának szolgálni. 

- Azért utálom a focit, mert az egy dolog, hogy ellenem vannak 11-en, de plusz tízen még útban is vannak!

- Olyan hülyék az emberek. Kérdezi ma például, hogy hol ismertelek meg. Mondom, szerdán. És nem érti!! Akkor mondom, hogy a Kék Rózsában. "Hogy ez ilyen bulihely?" Nem, idióta, az egy étterem. "És csak úgy ült ott, és odamentél hozzá?" Áááá...

...avagy nem csak én találom nehezen a módját, hogy vagy elkerüljem, vagy értelmesen elmagyarázzam a "Mensa" jelenséget.

Csaj beszámol a nagy veszekedésről.

- Annyira berágtam, hogy fogtam a paplant, a párnát nem, MERT AZ LÚDTOLLAS...

(Adélka nyerítve felröhög)

Hát én nem vagyok egy természetgyógyász reformalvó, mit tudom én ezeket, de kiderült, hogy a lúdtollban poloskák vannak. Hál'istennek az én köleshéj párnámat ez nem érinti.

Csak így hívta a tanár a mi kis hármasunkat: Uncsitesót, Kedvesrokont és engem. Mi pofáztunk a legtöbbet a négy nap alatt, de hát végül is ekkor jöttünk rá, hogy tudunk közösen programokat csinálni. 

A héten minden este buliztam, és tegnapra már kitört rajtam a kedvenc tudatmódosítóm: a kialvatlanság. A röhögős. J-vel ezt hívtuk úgy, hogy jön a cseresznyemag. De hát nem is lehet kibírni azokat a párbeszédeket, amiket mi hárman folytattunk!

Kedves gyerekek, most mesét fogok mondani nektek. Volt egyszer egy kislány, aki egy nagy-nagy házban lakott, a ház sarkában egy kék falú szobában. Kék volt ott a fal, a szőnyeg, az íróasztal, ahol a kislány a leckéjét írta meg a Facebookot nézegette, és kékek voltak azok a hatalmas szekrények, amiben a kislány játékai meg a ruhái voltak. 

Egyszer csak bejött a kislány anyukája, és azt mondta:
- Kislányom, nem férnek a ruháid a szekrénybe! Pakoljuk ki a régieket és akkor be tudjuk akasztani az új, fehér alapon kék virágos ruhádat is!