nyüsz

A héten elkezdődött a második modul, szokás szerint némi idegbajjal és beilleszkedési feszültséggel, de azért tanulok.

Én megőrülök. Elsírom magam. Vagy valami.

Olyan emberekkel azonos diplomát fogok kapni, akik az egyperces személyesmárka-videójukban ismételten olyan mondatokat szerepeltetnek, mint "a easy life" és "thanks for wachting". Az, hogy "jurban dizájn", már meg se kottyan.

Szépséges kockákat rajzolok. Most épp betűket kell faragni belőlük, fogpiszkáló, ha el nem. Csak éppen utána meglátom, hogy tízen már megint összegyűltek, és én úgy nem vagyok ott, hogy már megint nem tudom, hogy hol rontottam el.

Asszem, ebből a napból már most elegem van. Tegnap vettem jegyet a 8:03-kor induló vonatra, erre nem működött a pályaudvaron a jegykiadó, be kellett állni a droidokhoz a sorba, aztán közölték, hogy 8:03-as vonat nincs, csak 8:18-as, ja és nem Párizsba, hanem Marseille-be. Kétszer kérdeztem rá, hogy de tuti megáll-e ott, ahol nekem át kell szállni (azon az apróságon, hogy ők Roissyként emlegetik a mindenhol Charles de Gaulle-ként feltüntetett megállót, már nem is akadunk fenn). Kicsit már bizalmatlan vagyok az ilyen egyenruhás népekkel szemben.

Ma elmentEM a metró egyik végétől a másikig gyalog, bezsebeltEM a dicséreteket a vegafasírtomra, a 24 kilométeres túra végén beültEM couchsurfingesekkel sörözni, majd töröltEM a telefonomról azt, akinek csak addig kellettem, amíg bepasizásával egyidőben el nem felejtette a barátaival együtt az egyes számot is.

Erre most nem feltétlenül várok okoskodó megjegyzéseket, mert különösen személyes és problémás dologról van szó, de basszus, ez tulajdonképpen a blogom, ha valakit nem érdekelnek a magánügyeim, vagy épp túlságosan érintve érzi magát, ne olvassa. Még egyszer mondom, mert többször okoztam már köz- és magánbotrányt véletlen beletrafálásokkal: rólam van szó, a történetben szereplő lány én vagyok. Na akkor kezdjük.

Brüsszelben ritka vendég a napsugár, de nemsokára én is ugyanilyen ritka leszek! Már vágom a centit. Na de addig sem unatkozunk.

Az valami félelmetes, hogy még be se kell hogy tegyem a lábamat Belgiumba, és máris minden berosszul. Ma például az internet tréfált meg. Békésen legelészek a virtuális mezőkön, amikor egyszer csak kiszalad alólam. A gond csak az volt, hogy nem nyomtattam ki a beszállókártyámat. Ugyan előre 10 euróért megvehettem volna, hogy ők nyomtassák ki helyettem, de hát ki az a hülye, aki ezért fizet, na így került 30-ba az utazásom.

Jáj, elegem van ebből a napból.