mivan

Még mielőtt lelépnék, elmesélem nagy vonalakban, hogy mi van.

Hétvégén kaptam egy döglött bogarat, de örültem neki.

Ma este a Gyapjassal vinnyogtunk azon, hogy az egyik tanárunk vajon milyen helyzetekben válik meg védjegyévé vált szemüvegétől, továbbá latintánc-videókat néztünk.

A következő fél évben megint a menekülteket fogom projektkeretek között diszkréten átkozni, csak most nem vállalkozást építünk nekik, hanem gyerekeknek szóló energiatermelő játékot. A csapatban van egy másik költözőmadár is, ennek ellenére cicaharcok várhatóak.

Apropó:

Ez egy hosszú történet.

Egyfelől annyi dolgom van, hogy ki se látszanék alóla, ha mindet komolyan venném*, másfelől kezdek annyira kiégni, hogy csak egyik éppenhogyátcsúszós jegytől korcsolyázok a másikig, és remélem, hogy közben elmúlik. Egyfelől végre tényleg rendes barátaim vannak itt is, másfelől nem tudom rászánni magam, hogy olyan állapotba hozzam a lakást, hogy meg is hívhassam őket.

Ezt a kampányt azért indítottam el, hogy ugyanabban a városban (vagy annak agglomerációjában, ie. ahova megy busz) ne legyen két azonos nevű utca. És nem, a "van", illetve a "van der" beszúrása ne számítson különbségnek. Egyébként Joris van Spilbergen édes anyukáját csókoltatom.

Már panaszkodik a Jóanyám, hogy alig blogolok, nem mintha nem beszélnék meg vele mindent részletekbe menően a Skype-on, de úgy látszik, szeretné, ha leendő unokája egyszer majd kényelmesen, egy helyen elolvashatná anyukája minden csetlés-botlását 2007-től kezdve.

Korrektúrázok most egy szakdolgozatot, vagy valami olyasmit - nálunk előbb kutatni kell, lehetőleg terepen, arról beszámolót írni, majd dizájnolni valamit és persze arról is írni. Nem tudom, ez a delikvens eljut-e valaha idáig, de amit eddig láttam, az alapján abban reménykedem, hogy nem.

Mindig van min parázni, de rendszerint azért összejönnek a dolgok. Időrendi sorrendben a nyárutó nagy megúszásai.

1. Nem lettem se cukorbeteg, se rákos, se terhes. Csak mer' ezt mind meg kellett nézni.

2. A Mensa-tábor ismét megnyugtatott afelől, hogy bizonyos dolgok ugyanott folytatódnak, ahol abbahagytuk. Kis feszkó, elnökjelölt- és tartásdíjvita, hosszútávú pályakerülés, házi sör, szatymazi rettenetes, ipari mennyiségű bor, kedves, sokszeplős szobatárs (nem a leonbergi). Az utolsó pillanatban összedobtam egy PowerPoint karaokét is, zajos sikerrel.

Egyszer az életben ezt is látni kell - gondolta Desirée, és ebben kénytelen voltam vele egyetérteni. A leonbergi meg csak jött, ahogy szokott. Nem voltunk túlinformáltak, ami azt illeti, én nem ismerek Magyarországon senkit, aki már járt volna ott. Így aztán azt se súgta meg nekünk senki, hogy ide érdemes lenne legalább egy gázfőzőt, egy asztalt, székeket, de lehetőleg aggregátort, sörsátrat és lampionokat is hozni. Én még abban se voltam biztos, hogy alkoholt szabad vinni a kempingbe, pedig minket még a spricnis ventilátorok előtt pózoló zsaruk se állítottak meg.

Komolyság van itten, kaptam saját kulcsot meg biciklit. Ez utóbbit kihasználva tegnap elmentünk a viccesen "brémainak" nevezett Spicariumba. Ez egy régi raktárban üzemelő tengerészeti múzeum, és az a raktár pont azért van ott, mert onnantól felfelé a Weser már évszázadok óta túl sekély a hajóknak, és addig is tenni kellett valahová az árut, amíg megjön érte a lapos bárka. Ha valamit érdemes kétszer átrakodni inkább, abból sejthető, hogy nincsen közel. Térkép szerint 22 kilométer, de szerintem ők nem számolták bele az útépítés miatti tereléseket és a kötelező pár eltévedést.

Itt emlékeztetnék megint arra, hogy a leonbergi 2 farmernadrágot és 1 pár cipőt hozott a kapcsolatunkba. Bár azóta sokat fejlődött, a nyári cuccok valahogy mindig kimaradtak. Rostockban ugye mindegy, Pesten meg valószínűleg engem se érdekelt, hogy ő mit hord, most viszont úgy érzi, mintha végre valami kulturálisan pezsgő városban élne, és kifejezte rövidnadrág, továbbá szandál iránti igényét.