buli

Az egyik Facebook-ismerősöm* rendezett egyszer szülihetet, és megfogott a gondolat, úgyhogy a harmincadikon én is megcsináltam. Fél évre előre bejelentettem, hogy a külföldiek is tudjanak repjegyet foglalni, és néhányan meg is tették: a Gyapjas és párja, Szöszke, egy tinderes holland, akinek anno leginkább szánalomból mondtam, hogy legyünk barátok, ő meg komolyan vette, na és Carl Square, aki már felbukkant itt. Az utóbbi időben többször is beszéltünk, jól jöttek a tanácsai a MY-Camp-őrület közben.

Június közepén-végén nagy lehet a buli, mert rengeteg ismerősömnek van mostanság szülinapja. Na meg persze nekem is. Péntekre szerveztem egy kisebb összejövetelt, olyan alaptartozékokon kívül, mint a leonbergi meg a J, csak a hollandosok részvételével. Illetve férjek. Illetve random norvégok, akik úgy nemzetileg álomvendégek, ugyanis a hazai alkoholárak arra kondicionálták őket, hogy tényleg mindenki azt és annyit hoz, amit ő meg tervez inni. Ja, és egyszer csak nekiálltak Disney-betétdalokat karaokézni, természetesen norvégul. A What does the fox say?

Megint itt volt nálam a leonbergi. Igazából perecet sütöttem, miután előző héten panaszkodott, hogy náluk az Oktoberfesten csak annak adnak, aki megiszik egy liter sört. Ezt egyébként gond nélkül teljesítette, négy, gyakorlatilag sótlan és keletlen perec társaságában (de legalább igyekeztem). Ez az este kellemesen is telt, kár, hogy másnap elrontottam, amikor ő mindenáron szigetelést akart venni a hűtőre.

Nem tudom, hogy itt nincs normális szórakozóhely, vagy csak még nem találtuk meg, mert már másodszor mentünk a Havanába. Első alkalommal "elegáns parti" volt, vagyis csak a dj-n lehetett baseballsapka, mindenki más idétlenül feszengett. Most viszont tornacipők fűzői villództak az UV-fényben. 

Csütörtök este volt a bevezető hét záróbulija, de nem ám a tornateremben mondjuk, lányok süti, fiúk üdítő, hanem a Spice Beach Clubban, a kis házi riviéránkon (örök viccforrás, amikor egy latin anyanyelvű próbálja kimondani azt, hogy "Scheveningen"). Biciklivel mentünk többen (mármint többen, mint ahány bicikli volt), de szerencsére a termetesebbek saját járművet hoztak, és csak pár pici brazilt kellett a csomagtartón egyensúlyozni. 

A hágai házinénimen már most látszik, hogy aranyos: megkérdezte, izgulok-e már (4 nap múlva költözöm). Mondom, persze, 2 éve tervezem ezt a váltást. De igazából még azt sem éreztem, hogy Magyarországra megérkeztem volna.

Hihetetlen jó, végre van egy hétvégém, amikor nem kell menni sehova, amikor csak itthon ülök, olvasok, főzök (és ninjázom). Tudjátok, mikor volt utoljára ilyen? Júliusban. Ráadásul most az egész hetet végigdolgoztam, tehát most egészen együtt tudok érezni azokkal, akik egyébként így élik az életüket. 

Ebből a hétvégéből még magamhoz se tértem, már mindjárt itt a következő, úgyhogy gyorsan átadom a történteket az örökkévalóságnak. Péntek délután erotikus szabadulójátékra voltam hivatalos két párral, este Infected Mushroom koncert volt, másnap pedig Manu Chao. Ja, egyébként ezért mentem haza.

Írni fogok a Szigetről, írni fogok a Szigetről... most, hogy a tegnapi Kék Rózsa, vagy az utána elfogyasztott lengyel kávé, vagy a Jóanyám hozta homeopátiás bogyók (bármit, csak szombatra összeszedjem magam!) hatására csillapulni kezdett a pénteken bedurrant torkom hardrockos lüktetése. 

Ez némileg rafináltabb bejegyzés lesz, mint az előző. Tudniillik némelyik külföldi (mondhatnám, hogy nyugati, de az események egyik főszereplője éppen nagyon, mondhatni túlságosan is keletről érkezett) szereti körbeturnézni Közép (Kelet-?) Európát Pozsony, Bécs, Budapest és esetleg Prága érintésével.