Epic búcsúbuli

A hágai házinénimen már most látszik, hogy aranyos: megkérdezte, izgulok-e már (4 nap múlva költözöm). Mondom, persze, 2 éve tervezem ezt a váltást. De igazából még azt sem éreztem, hogy Magyarországra megérkeztem volna.

Amíg el nem kezdődött. Nagybevásárlás az Auchanban, támolygó szigetlakók és kifosztott töményes polcok között. A második kör a békási hentesnél, marhalábszár, szegény Jóanyámnak meg a lábfeje bánta a kirándulást (mármint szó szerint). Juj, nincs feta, zellerszár, a leonbergi pedig asztmatikus rohamot kap a jégkockák döbbenetesen alacsony száma (mintegy 200 darab) láttán. Hol van mérőpohár, turmixgép, lime-nyomó, közben daraboljak négy kiló húst, három tál salátát, és valaki a tüzet is nézze már. Ki jött négyre, ahogy meghirdettem a bulit? Naná, ugyanaz, aki szilveszterkor is, meg két ártatlan újonc, akik legalább kürtőskalácsot hoztak, ez egyben témának is megteszi. Jóanyám következetesen magázza a 20 éves pasikat és tegezi az ugyanennyi idős lányokat, miközben elkeseredetten keringve próbálja minimalizálni a káoszt. Az pedig a folyamatosan nyitott, vészjóslóan pittyegő kapun bizony beszivárog.

Jönnek mensások, az ISIG és egyéb elemek. Jön Fefe, akinek csak el kell mosolyodnia a bonbonos zacskó fölött, és a józan ész máris sikítva menekül. Befut Steve és Éva, zenével, rozéval. Tök váratlanul (pedig visszajeleztek Facebookon, csak miután annyian lemondták, nem számítottam rájuk) beállít Sophie, Juli, meg a kismarilánya, ahogy Jóanyám hívja. És mindenki mindenkivel dumál, iszik, eszik, kulturáltan szórakozik. Na jó, eleinte. A leonbergi végre kiéli magát koktélkeverésben, Long Islandeket nyom mindenki kezébe, Daiquirit készít dinnyével és eperrel (ezt a kettőt mertem neki mondani, mint olyan gyümölcsöt, amit minden magyar megeszik), pisco sourt álmodik fahéjjal, és a vége felé még a grillezésbe is beszáll. Én meg sürgök-forgok, túl sok időm senkire nincs, ötször mondom el, hogy mit fogok tanulni és hol, és azt nem fogom még fel, hogy ez egy búcsúbuli, de nagyon élvezem.

Harminc fő felett többszintűvé válnak az események. Két pasival beszélem meg, hogy nekik a nőjük nincs meg, nekem meg a pasim, hol lehetnek ezek és kell-e féltékenykedni. Közben az egyik vécében valaki rosszul van, a másikban valaki sír (?). Jóanyám folyamatosan szállítja nekem a feketelistát: kinek ne adjon többet inni a leonbergi, Én a kölcsönkapott fejlámpa ellenére is kicsit homályosan látok már, mire Lucia befut, csak a vörös szemüvegére emlékszem, meg hogy indulásnál leszögezte, hogy málnapálinkát fog inni, ami tök jó, mert legalább van miből mojitót csinálni, miután a rum elfogyott. Én éjjel 1 körül beájulok mérsékelt kürtőskalács-mérgezésben, és 4-kor eszmélek arra, hogy mindenki elment. Persze ez nagyrészt a falkát jelenti, a többiektől el is köszöntem. Utólag különféle szórakoztató történeteket hallottam arról, hogy ki mit művelt még az éjszaka. A koktél a legjobb üzemanyag, azt hiszem. 

A lényeg: csak egy dugóhúzó és egy farmerdzseki maradt, megint több üveggel zártuk a bulit, mint nyitottuk, és végre úgy érzem, kellően elbúcsúztam attól, ami Magyarországból érdekel.