Nahát, rettenetes vagyok. Néha eszembe jut, máskor meg teljesen biztos vagyok benne.

Tegnap meglepetésbulit ültünk konzervatív Varjakkal, akik nem akartak a Westend asztalainál tűzijátékot gyújtani - biztos féltek, hogy megijednek a csótányok - , meg egyéb, madaraktól függetlenül fekete elemekkel. Kiderült, hogy nem csak úgy lehet biciklivel csajozni, ha elütöd az illetőt, meg hogy az informatikusoknak a kék haláltól nem csak a hajuk áll égnek, hanem a fejük is leesik.

Rájöttem, hogy eddig valami egész mást gondoltam szerelemnek, mint amit most gondolok. Tudományosan ezt paradigmaváltásnak hívják, de gyanítom, már megint arról van szó, hogy nekem hónapokig kell agyalnom azon, amit legtöbben zsigerből tudnak. Mindezt azért oszthatta rám a sors, mert nem szoktam elhinni a készen kapott igazságokat.

Életemben először fordult elő velem, hogy egy étteremben nem érdekelt a kaja, pedig a Vapianóban voltunk. És olaszkolbászos-fügés-paradicsomos tésztát ettünk nem enyhén megcsípősözve. (Meg kell állapítsam: egy étterem nem a vezetőség, hanem a közönség miatt válik sznobbá.)

Tegnap egész délelőtt egy nagyon rázós fordítással szívtam (igazából nem nyelvileg volt megerőltető, ezer ilyet csináltam, és hát mi másért lenne olyan apukám, aki mindent meg tud nevezni, amiben áram folyik, és számos olyan dolgot is, amiben nem), szóval a Word 2007-tel kínlódtam, mert egyéves használat alatt még sosem volt szükségem szövegdobozokra, horgonyokra, a képbeillesztés finomságaira és hasonlókra. Bevallom, egy ponton sírva üvöltöttem a képernyőre, és csak Kacor iránti szeretetem tartott vissza attól, hogy törni-zúzni kezdjek.

Van az ember fejében egy határ. Amikor Budapesten beszédülök egy Mango, Promod, Zara, pláne Benetton boltba, nézegetem a szép cuccokat, aztán azt mondom magamnak, micsoda lehúzás nyolcezret kérni egy felsőért, ezt is gyűrötten dobja a sarokba, aki lehúzza rólam (még ha magam vagyok is az). És a határ ott húzódik, hogy elhiszem: az enyém is lehetne az a bazimagas sarkú barna Geox cipő, az a lila (!) farmer, sőt, még a pihepuha szürke bőrdzseki is.

Tudjátok, vannak azok a dolgok, amiket az ember egy különleges alkalomra tartogat. Egy ruha, egy parfüm, egy üveg bor, egy spéci csoki, amit nem használsz csak úgy, amikor kedved tartja. Noha igyekszem szakítani ezzel a mentalitással (melyik pillanat lehetne jobb alkalom, mint a mostani? mindig "most" van), a teavirágaim eddig mégis megúszták.

Mivel a tegnap igazán ünnepnek tekinthető, most megfőztem az egyiket. Micsoda irónia - a Sárkány és főnix nevűt. Forró vizet rá.

A negatív bejegyzésre remek, együttérző válaszokat kaptam, lássuk, mihez kezdetek a pozitívval (tippem szerint erre senki nem fog kommentelni, elvégre itt nincs szükség okos megoldási javaslatokra). Ezt most a legcsekélyebb szemrehányás nélkül mondom, hálás vagyok mindenkinek, akit a jószándék vezérel, és most amúgy is túl boldog vagyok haragudni bárkire.

Hogy van az, hogy én nem tudok 1) örülni, 2)önfeledten átadni magam bárminek is, 3) szeretetet kimutatni? (Ebből pedig következik az, hogy teljesen másnak lát engem mindenki, mint amilyen vagyok, és egyedül a nyulamra önthetem rá az összes dédelgetést, amit szívem szerint kiosztanék másoknak?)

Felhívnám a figyelmet arra az érdekes újdonságra, ami a blog jobb hasábjában tűnt fel. Ez bizony egy körkérdés, közkeletű nevén poll. Ha bennem felmerül egy kérdés, amit egyedül nem tudtam eldönteni, eddig megírtam blogban, de mivel baromira nem reagált rá senki, újítok, hátha a fiktív név és az IP-cím vállalásának rettenetes kötelessége alól felszabadult olvasók így majd hangot adnak a véleményükről.

Egy poll addig marad fent, amíg 1) érdemi mennyiségű (kb. 50) válasz nem érkezik, 2) egyértelműen eldönthető a kérdés, 3) meg nem unom. Szóval legyetek interaktívak, szavazzatok!

A tegnap estém kicsit tizenkét órásra sikerült, de asszem megérte. Olyan társaságban töltöttem, ahol kifejezetten cikinek éreztem, hogy nem álmodozom kutatói karrierről. Másfelől viszont annyira inspiráltak, hogy mára már meg is született bennem az a téma, amiről talán be tudom adni reménybeli egyetememnek, hogy én mégis kutatói karrierről álmodozom.