Elöljáróban: az EU ért hozzá, hogy elvegye az ember örömét még akkor is, amikor éppen ajándékot oszt. És ez most messze nem a nagypolitika, ez az én személyes kis hülye életem.

Na jó, én meg akartam várni az EU-s levelet, hogy egy igazán pozitív poszttal indítsam újra az agymenéseim láncolatát, de ha ők nem csipkedik magukat, azzal még nem kárhoztatnak engem némaságra. Viszont ez nem biztos, hogy annyira pozitív lesz.

- Bocs, bazmeg, elfelejtettem megköszönni - mondta Maitai Shepard bácsinak, a klotyón, mert csak ott volt rá ideje.

Avagy milyen az, amikor háziállatunk és elektronikai kütyünk konfliktusba kerül (nyúl nyer). Ugyanott éhes Samsung SGH D500 keresi egy darabban lévő töltőjét.

És akinek a látottakról a nyúlpaprikás jutott eszébe, azzal együtt tudok érezni.

Basszus baromiciki, amire rájöttem. Mit ágálok én, vulgárfeminista, a Gender Studies mesterszak reménybeli hallgatója, a hímsovinizmus meg a férfiuralom ellen, amikor a szívem mélyén én is felsőbbrendűnek tartom a férfiakat??

Nem akarom elkiabálni, de tényleg, ebben az évben minden összejön. Most először nem érdekelt, hogy milyen a szilveszter, képes voltam lesz@rni azt a babonát, hogy amilyen az első buli, olyan lesz az egész év. Erre mi jött? Baromi jó fordítások, legalább két új hobbi legalább két új társasággal, dicséretek fejemre halmozása az egyetemen, kellemes, lelkifurdalás nélküli flörtök, és most még ez a Brüsszel. Mi lesz ebből még?

Tegnap este, enyhén illumináltan arról meséltem a falkának, hogy milyen műveletlenek voltak a régi vívóstársaim (nem az OSC-sek, azoknak áldassék a neve): a szentostyára azzal reagáltak, hogy "az a kis keksz?". Felidéztem továbbá Kálmán atyát, aki az elsőáldozásra készítette fel az osztályt, és a sorsdöntő elsőgyónás előtt behozott két csomag (csomag! műanyag zacsiban!) ostyát, mondván, hogy ez még nem szent, és kétszer sorba kellett állni, gyakorolni. Nem röhög, kétféle áldozás létezik, kézbe meg szájba.

Mindenhol szavak vannak. Egész nap szavakkal foglalkozom. Szavakat eszem és szavakat böfögök. Írásban is szóban vagyok. És még amikor elvileg jógáznék, akkor is számolok közben, szavakkal számolok.

Kéne egyszer egy verbális böjtnap, amikor nem szólalok meg, sőt, nem is gondolkodom szavakban. Sajnos jelenleg ez kivitelezhetetlen. De talán majd amikor igazi, nagy tolmács leszek, akkor úgy járok majd nyaralni. A sivatagba, vagy valami igluba, ahol nem szabad ki se nyitni a számat, mert belefagy a nyál, oszt' nem bírom becsukni.

Üff, nagyon régen nem írtam. Pedig nem az, hogy nem történt semmi, talán pont az ellenkezője.

Az apropót ez az étterem adta. Az aprót meg mi (S. úr a számlára rajzolta le az ujjával, hogy borravalót szeretnénk adni, mert arrafelé nem szokás).