Beküldte Raya deBonel -
Elöljáróban: az EU ért hozzá, hogy elvegye az ember örömét még akkor is, amikor éppen ajándékot oszt. És ez most messze nem a nagypolitika, ez az én személyes kis hülye életem.
Nem tudom, írtam-e már Marina és Szergej Gyacsenko Alekszandra és a teremtés növendékei című könyvéről, mindenesetre imádtam, és most úgy érzem, hogy meg is élem. A történet lényege tulajdonképpen egyfajta iskola, ahol arra képezik ki a növendékeket... nos, ezt a könyv végén sem tudjuk meg, mindenesetre a középpontban a Beszéd áll. Mindenki egy szófaj (na, erről biztosan írtam), és mindenkinek megvan a maga szerepe. Ha egyszer a felszólító ige volt a menő, felteszem, valamiféle alakításról, varázslásról van szó, a hétköznapok szövevényének felbontásáról és újraszövéséről.
Summa summarum, az egész kísértetiesen emlékeztet a tolmácsképzésre. Túl azon, hogy mindenki a saját világára fordítja le, amit olvas ("A jelentés az akarat kivetülése alkalmazásának területére" - hangzik a könyv kulcsmondata, és nem, én sem értem, hogy ez mit akar mondani), tényleg van valami hasonlóság. Az egyéni gyakorlás, szenvedés a határokkal, amiket nem sikerül áttörni, néha mégis, de látszólag teljesen kiszámíthatatlan, hogyan és mikor, a szigorú tanárok, akik első ránézésre értelmetlen, teljesíthetetlen feladatokat rónak ki, a módosult tudatállapot és mindaz az őrület, amit az ember ennek keretében cselekszik (paradicsomos heringtől a szüzesség programozott elvesztéséig... mind, mind megvolt...): magamra ismertem. Tudom, milyen magányos osztályelsőnek lenni, folyamatosan amiatt hányódni, hogy mitől vagyok én más, amikor néha pont olyan középszerű vagy még rosszabb tudok lenni, mint amilyennek másokat látok... Próbálok nem értetlenkedni, amikor valakinek valami nehéz. Nem mintha én nem szenvednék, de nem érzem annak. Néha szar, de úgy érzem, a helyemen vagyok. (Az igazság kedvéért meg kell jegyeznem, hogy a főszereplő Szaskával ellentétben nekem nem csak a tanulás létezik, jobban mondva nem csak egy dolognak a tanulása. Ennyivel vagyok rosszabb is az ő eredményeinél.)
Szóval az történt, hogy az EU, bár 2020-ig nem vesz fel senkit a magyar kabinba, támogatja a szegény kelet-európai diákok tolmácsképzését, hadd úszkáljanak a szabadpiacon addig, amíg meg nem érlelődnek, s ők majd hadd mazsolázzanak azok közül, akik addigra nem nyomorodnak pályaelhagyókká, fordítókká, vagy netán nyelvtanárokká. Van egy ösztöndíj, amelyet egyetemünk minden tolmácshallgatója megpályáz, és többnyire meg is nyer.
Ennek az ösztöndíjnak az elnyerői pályázhatnak a Leopoldo Costa-díjra. Minden évben megadnak egy témát, amiről egy 5500 karakteres beszédvázlatot és annak 800 karakteres összefoglalását kell szerkeszteni. Innentől kezdve szubjektív, megfellebbezhetetlen módon dönt valamilyen zsűri. Az idei téma: Tolmácsolás a globalizálódó világban.
Életemben nem kotlottam még ennyit beadandón. Ezerszer átfogalmaztam. Átnéztem az elmúlt évek nyertes pályázatait, és levontam a következtetést, hogy menő 1. tanárainkat és csoporttársainkat emlegetni, 2. az EU-t emlegetni, 3. idézeteket bedobni. Ennek megfelelően az enyémbe került előbb Ponyvaregény és Douglas Adams, utólag inkább Orwell és egyik leghíresebb tanárom, aki az összes miniszterelnököt és biztost végigtolmácsolta már. Írtam én ott Coca Colával folyó folyókról, Odüsszeuszról és a küklopszról, kitaláltam néhány szót (a multikulturalizmus mintájára így született meg az unikulturalizmus). Mégsem ezért gondoltam, hogy nyertes pályázatot adok le. Hanem mert megtörtént az, ami még soha. Annyit dolgoztam az irományon, hogy utólag sem éreztem úgy, hogy ha még egy órát rászánok, jobb lett volna. Csakhogy még mindig 6800 karakter volt. És egyszer csak, ahogy az lenni szokott, lefekvés előtt bevillant a tökéletes gondolatcsoportosítás. Megcsináltam. 5523 karakter. A nyolcszázas összefoglaló ezek után gyerekjáték volt.
Múlt héten megtudtam, hogy bekerültem az első háromba. Ez azt jelenti, hogy meghívást nyertem a szülinapom környékén zajló kétnapos konferenciára a Tolmács Főigazgatóság, a tolmácsképzők, valamint az EU legöregebb biztosának részvételével. Fizetnek utazást, szállást, még pénzt is kapok (gondolom, ruhára, legalábbis én arra fogom költeni, a névjegyek és a táska mellett). Lesz némakabinozás, mesterkurzus, smúzolás, koktél.
Itt pedig megemlíteném a kalózok legújabb kedvencét a Harry Potter-, a Karib tenger kalózai-, és az Alkonyat-sorozat után: az Éhezők Viadalát, Suzanne Collins tollából. Most tartok a harmadik könyvnél, de ezt csak a sodró cselekménynek köszönhetem, ugyanis a fordítás pocsék. De tényleg. Semmit nem sikerült elkapnia az eredeti kurta, szóról szóra csattanó minimálstílusból. Viszont a történet, az nagyon profi. Elmeséljem finoman? (figyelem, bárminemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve!)
Adott egy posztapokaliptikus világ (USA), ahol a hatalmat a Kapitólium gyakorolja. Ennek lakói kb. a mai juppi-rétegnek felelnek meg: extravagáns test-átalakításokat végeztetnek, luxusban élnek, mítingelnek, brífingelnek, brénsztormingolnak. A nyersanyagok kitermelését és feldolgozását a tizenkét körzet végzi, mindegyiknek megvan a maga profilja. Régen tizenhárom körzet volt, de a 13-ast megsemmisítették, amikor a körzetek fellázadtak. Büntetésül minden évben megrendezik az Éhezők Viadalát (ugyanis a körzetekben soha nincs elég kaja), amire mind a 12 körzetből egy-egy, 12-18 év közötti fiút és lányt visznek el (ők a Kiválasztottak). Innentől Battle Royale a dolog, annyi különbséggel, hogy nem próbálják eltussolni a dolgot. Épp ellenkezőleg: az egészet közvetíti a tévé, és mindenkinek kötelező nézni. Lehet fogadni a résztvevőkre, méregdrágán szponzorálni őket (értsd: vizet, gyógyszert, eszközöket küldeni nekik), hömpölyögnek az események, mint egy valóságshow-ban.
Amikor a Kiválasztottakat kisorsolják, először is a Kapitóliumba repítik őket. Elhelyezik őket egy luxuslakosztályban, annyit esznek, amennyit akarnak, stylistjuk van, interjúvolják őket stb. Morbid, hogy nekem erről az egész brüsszeli útról ez jut eszembe?
Mindegy, azt hiszem, mostantól csak Győztesek Falujának fogom hívni az eurokraták városát, a konferencia helyszínéről majd "Kiképzőközpont" címmel teszek be képet, a stylistom meg a képzésünk koordinátora lesz, aki szintén hivatalos. Tőle fogom megkérdezni, hogy mégis mennyire kell puccba vágni magam. És nem árt átismételni Görög Ibolya örökbecsű szabályrendszerét a koktél és a fogadás közötti különbségről, meg hogy hogy kell diszkréten enni a fogpiszkálós kaját.
Mindenesetre a pezsgővel vigyázok. Vagy csak azt, vagy egy pohárral, és nagyon óvatosan a többivel.
Ja igen. Második lettem. Ma jött meg az a rohadt levél. Erre mondom, hogy profik: írnak valamit, aminek marhára örülök, de nem szólok senkinek, mert még várom, hogy pontosan mi lesz belőle, váratnak egy hetet, aztán közlik, hogy supp-paff, pofára esés. Persze úgy kell nekem, korábban én mondtam, hogy legjobb lenne másodiknak lenni, ugyanis az első három helyezettet pontosan ugyanúgy kezelik, de csak az elsőnek kell felolvasnia a művét. De ma már kezdtem beleélni magam, hogy ott állok a Parlament üléstermében, a kamerák egészen az internetig röpítik a szavaimat, és utána mindenki felállva tapsol, a szüleim meg büszkén nézik a webkamerás közvetítést... hát így csak egy oklevelet kapok a pódiumon. És az önéletrajzomban se lesz bejegyzés, hogy "Leopoldo Costa-díj második helyezettje". Hm.
Azért ne higgyétek, hogy nagyon szomorú vagyok. Brüsszel nekünk olyan, mint a muzulmánoknak Mekka. Iszonyú nagy lehetőség: megismerkedhetek az ottani tolmácsokkal, megmutathatom nekik, mit tudok, még mielőtt májusban az egész csoportom odacsődülne... meg persze a szülők biztos így is büszkék. A magyar lány mondjuk tavaly is második lett. Itt azért felmerül bennem egy csipetnyi politika is: vajon azért nem nyerhetett most sem magyar, mert éppen nem fekszünk jól az Uniónál? És itt jön be megint az Éhezők Viadala... Hát az biztos, hogy nem én leszek, aki forradalmat robbant ki a Kapitólium ellen, elvégre egyrészt nekem van kajám, másrészt éppen ők adják rá a betevőt. Elég nagylelkűek voltak velem eddig is. Kaptam Erasmust, kaptam tolmácsösztöndíjat, most meg ezt. És mindössze egy ígéret vagyok. Hogy mekkora? Ezek szerint az első három között.