Komolyan mondom, egy full műszak (7 óra, három idegen nyelv, négy nyelvi irány) után felüdülés kimenni a hóra (amint azt szinkronban beizguló szinapszisokkal megvert kollégám értelmezte). Hermionét pedig ki fogom nevezni udvari lélekbúvárnak és hercegzsűritagnak, ha egyszer királylány leszek.

Vár, csak vár...

(előtte volt Sterbinszky meg valami béna tarajos zenekar, jóformán ki lettek fütyülve, bár akik "nyomjátok, nyavalyások" kiáltásokkal biztatták őket, ugyanerre érdemesítették a Faithlesst is, csak ők nem értették)

Egy fájdalmas elhatározással kezdem: meg kell szakítanom a kapcsolatot a falkával. Az ajándékaikból ítélve túl jól ismernek.

Nézem: mi ez a karszalag rajtam? "Macskafogó zenés kricsmi". Foltokban rémlik, hogy táncoltunk a Scatmanre meg a Napfény járja át a szívem újrára, kiszöktünk inni, és rendeztem viszonyomat Békával. Nem mintha eddig olyan bonyolult lett volna, nem is értem, miért kellett ilyen sokáig kerülgetni a forró kását, ahelyett, hogy kimondtuk volna. Magasabb nálam, lényegesen. Mindenesetre nagy kő esett le a szívemről, hogy ezt végre tudom.

...nagy kár. A konferencia ma nem volt annyira izgi, eltekintve természetesen attól, hogy megkaptuk a díjainkat (büszke szüleim élőben követték), kicsit még networkingeltünk a különféle tolmácsokkal (az első előadó például nagyon ismerős volt a reggelizőasztaltól), nagyon finom ebédet ettünk (büfé volt, de legalább lehetett nyolcféle szülinapi tortám), szereztem egy nagy, rózsaszín konferenciaposztert (fogalmam nincs, hogy fogom hazavinni, de ugyanez a gondom 12 tábla csokival és 5 üveg sörrel, ugye szerettek?), és teljesen, de teljesen rákattantam erre a Brüsszel-dologra.

Ja, és az előzőekkel összefüggésben úgy döntöttem, hogy boldog leszek. Ma van a szülinapom. A tavalyi szülinapomra is ezt ígértem magamnak, de asszem nem nagyon jött össze. Talán pont ez hiányzott. Meg persze biztos besegít az is, hogy hol írom ezt és miért.

Tegnap annyira lelkesedtem, hogy egészen megfeledkeztem az Éhezők Viadala-analógiáról. Hihetetlen, hogy ha kinézek az ablakon, a Bizottság bazinagy Berlaymont épületét látom (Gabi ma megkérdezte, hogy ezt direkt építették ilyenre, vagy csak így sikerült, bevallom, nem tudtam neki válaszolni).

Legelső benyomásaim Brüsszelről? Mint egy jó párkapcsolat. Érdekel, mi több, elhiszem róla, hogy mindig tudna újat mutatni. Ezzel együtt megnyugtatóan ismerős. Itt is csak emberek élnek, építkeznek, csuláznak futás közben, kalózszemkötőben ülnek a metrón, meg ilyenek.

Ezt a filmet meg akartam nézni. Nagyjából tudtam, mire számítsak, meg Az A Bizonyos film után már nem olyan egyszerű engem megrázni, főleg nem úgy, ha egy kisnövésű cinikus folyton kommentál az ember jobbján, miszerint "nem arra kéne esnie az árnyékának" meg "így az a karabiner a büdös életben nem akadna be", de már érzem, hogy ez is úgynevezett bogáncsfilm. Megragad az elmémben, és lassan, de könyörtelenül fejti ki a hatását.