Egerszalók

No hát akkor közkívánatra, hogy mit is csináltam tulajdonképpen a hétvégén. Jóanyám kitalálta, hogy nehezen szerzett üdülési csekkjeit pont velem wellness-ezve akarja elkölteni. Egerszalókot szúrtuk ki, egyes családtagok szép emlékei miatt. Előtte megnéztük Eger legfontosabb nevezetességeit.
Bazilika. (a képeken nem látszik, de ki ne hagyjátok a Pipacs fagyizót a Széchenyi utcában!) A Tűzoltómúzeumba kár is elmenni, az utcán is látni Rábát. Erre mondta tűzoltó unokabátyám, hogy "ne szirénázz, lehagyott minket egy biciklis". Fazola-rózsa. A törökök nyargalnak bevenni a várat.
Ezt nem hittük el, de tényleg cukorból van. Vagyis "cukortésztából": keményítő és cukor, majd tojásfehérjés-temperás festékkel színezik. Tararapp, tararapp...
Kopcsik mester unokájának: "valódi édeskék" cukorceruza. Nagymamáméknak volt ilyen párnájuk, bár gyanítom, hogy azon jobb fekvés esett. Hát ez sem egy matyóhímzés... de volt az is. Kompozíció spricc zsákokból. Madonna: Sorry, cukorból. Ezt a képet körülbelül négy éve hordom a telefonomban, már ideje volt újra csinálni. Vasarely. Ez a legpoénabb: barokk szoba a mester és neje képmásával. Tuti, hogy ennél nagyobb cukorkép a világon nincs!
És ez az Offi-ház, ahova senki ne menjen (persze ilyen névvel, mit vártam, az OFFI is egy ronda autoriter intézmény). A kaja finom, de túlárazott, és nagyon, de nagyon bunkó a személyzet. Hát érted, tartanak egy Guinness-rekorder marcipánképet az emeleten, és közlik, hogy nem lehet megnézni, menjünk a múzeumba! Ahelyett, hogy büszkék lennének rá. Na mindegy. Szállásunk úgy öt percre volt a híres sódombtól, és a mellette trónoló óriási szállodától. Ha egyszer sok pénzem lesz, meg egy konferenciám helyszín nélkül, csakis ide szervezem! És gyönyörű idő is volt, sikerült leégnem, ezért minden beereszkedést a termálvízbe fájdalmas sziszegés kísért. Egerszalók további nevezetességei: Kaptárkő.
Templom és világháborús emlékmű (mögötte a temetőben kb. 10 családnév váltakozik háromszáz éve, tök jó, hogy a vendégházak és pincészetek még mindig ugyanezeket a neveket viselik). Ott van a távolban valami fehér, ami lehetne atombunker, de kápolna is, BeAn hívta fel rá a figyelmemet, de még mindig nem tudom, mi az, megfejtéseket szívesen fogadok. És maga a hotel. A svédasztal, ahogy mondani szokták, "epic": nem füstölt lazac, de tejberizs, szőlő és sült kolbász reggelire, az nekem epic. A szoba hatamas, két termálmedence van, dögönyöző, és háromféle szauna, és borhűtő duruzsol (hörög) az öltözőasztalka alatt. Megjegyzem, utóbbira szükségünk is volt, ugyanis beszédelegtünk az egyetlen, este 9-kor is nyitva tartó pincészetbe. Ez volt a Szefi. Szerencsére megkóstolhattuk a boraikat, mert különben nem lett volna túlzott bizalmam hozzájuk. De mivel Egerben már sikerült innom egy pohár (hatszáz forintos) Thummerer édes vöröset (!), és jó volt, beruháztunk itt is néhány üveg (hétszáz forintos) félédes vörös Egerszalóki Cuvée-be (kontyalávaló változat), Ottonel Muskotályba, Zenit-Rizlingszilváni Cuvée-be és Mama Kedvencébe. Állati finom mindegyik, csak kár(?), hogy nem áll el három hétnél tovább. Szerintem a mi szobánknak volt a legalacsonyabb átlagéletkora: nagyobbrészt nyugdíjas párok élvezték a záptojásszagú nyaralást. Kisebbfajta párkapcsolati tanulmány egy ilyen szállodai közösség. Ha egyszer lesz férjem, az azért lesz, mert még harminc év után sem sietek le, hogy minél jobban letaroljam a svédasztalt, hanem inkább vele maradok a szobában. Kontrasztként egyébként Aron Ralston szolgált még mindig, egyszer sikerült is kb. éjjel kettőig fennmaradnom vele, de mit csináljak, nem volt szívem letenni addig, amíg ő is be nem kerül a kórházba. Sok minden eszembe jutott róla, de ez már nagyon nem a wellnesshétvégés bejegyzés. Hazafelé megnéztük még a siroki várat. Érdekessége, hogy még a Külkeren írtam róla egy projektdokumentáció beadandót. A fene tudja, miért pont ezt a várat szúrtam ki turisztikai fejlesztésre, de most meg is csinálják. Hintó meg beöltözött személyzet nyilván nem lesz, mint ahogy én gondoltam, de őrkutya az van: Az oldalán az a fakorlát, az már maga a pályázati fejlesztés. Érdemes ide háromévente visszajönni, mindig fejlődnek valamit. Mondjuk én is csak azért vagyok ilyen derűs, mert nem ez az egyetlen nyaralási lehetőségem... Országimázs. Gyöngyösön elment mellettünk az egész fociválogatott (legalábbis Jóanyám felismerni vélte Dzsudzsákot, hihetetlen érzés ráébredni, hogy egy focidrukkerrel élek egy fedél alatt), és egy kifejezetten figyelemreméltó múzeumot találtunk. Az Orczy-kastély szintén elnyert egy pályázatot, amiből állati klassz biológiaórákat alakítottak ki: az összes törzs állatai ott vannak, élőhelyek szerint rendezve, madárfészkekkel, tojásokkal, kéregmintákkal, rengeteg lepke, csigaház, kitömött keselyűk, még az a keserves küszvágó csér is, amit a legutóbbi fordításomhoz kerestem ki... szóval csomó minden, amitől kissé emészthetőbbé válik a "phyllum-classis-ordo..." Sajnos eddigre kimerült a fényképezőm, de az első épületben, ami a tulajdonképpeni kastély, még lencsevégre kaptam néhány állatot: Még egy mamut. Nem mindig áll fel, na. Vitatkoztunk, hogy melyik pozíciót nem szokta felvenni egy nyúl, de azzal érveltem, hogy törpe lévén eleve hendikeppel indul. Jobb lett volna tegnap egy veréb. Ugye? Na ez az, ami iránt csak áttételesen érzek szeretetet, annyira nem hasonlít Atomra. A kiállítás további részét nagyjából összefoglalja a Belga "Királyok a házban" című száma. "Aki az ötszázasról figyel" A legfőbb tanulság: három napig semmi olyan nem történik a weben, amiről ne lehetne lemaradni.