Hosszú beszélgetés volt.

- Anyám egy vércse - mondta, majd felszólított, hogy szagoljunk együtt bárányfelhőt.

És ez már nem a "legrosszabb csajozós dumák" kategóriában volt.

Tegnap Rózsa után S. úr még édességet akart enni, és tiszta véletlenségből egy körúti sufniban végeztük. Már látom magam előtt a szalagcímeket főoldalasbejegyzés-címeket: "Maitai, a közismert sztárblogger minden este más playboyjal szórakozik a pesti éjszakában..."

Avagy további mondatok a tolmácsórán, amik az egész csoportból egyedül csak nekem viccesek.

Ha már így átszakadt bennem a nemírás gátja, előbb-utóbb mesélnem kell a hétvégéről is, ami nehézkes, mert Budapestre visszatérve már megint úgy érzem, hogy, mint a Mensa-táborok és a Hegyalják után, nem tudom ebben a világban elmagyarázni, hogy milyen az a világ. Érdekes módon ez az élmény általában a napi uszkve 3 óra alvással kapcsolódik össze, úgyhogy lehet, hogy a hiba az én készülékemben van.

Tegnap moziban voltam a legjobb barátnőmmel, és megbeszéltük, hogy elég ciki lenne egy ilyen meghívást azzal elhárítani, hogy piros betűs nap van.

Próbáltam már BKV-val és VTT-vel, de rá kellett jönnöm, hogy a betűszavak közül a P+R a legrosszabb megoldás.

Az egyik legérdekesebb beszélgetésem a legkevesebb szóval 2002-ben volt Kölnben. Csereútra mentünk, és ott vettem azt a farmerdzsekit, amire azóta gyűjtöm az utazásokról a jelvényeket.

A dóm előtt egy fekete férfi tekercselt karkötőket árult. Aki érdeklődni látszott, annak a kezébe adott egyet. Azonnal, de nem találomra. A többiek elfogadták. Én tiszta farmerban voltam; először egy piros-kék-fehéret nyújtott oda, de én rámutattam a narancs-lila-feketére. Elnézte az álcámat. Akkor én olyan voltam.

Jaj hát a 'csába már, pont ma kell a netemnek is felszívódnia az éterben, amikor főoldalas vagyok és lenne esélyem, hogy a többi posztomat is elolvassa valaki! Na mindegy, azért beszámolok kicsit.

Az, hogy miért, kicsit hosszadalmas, viszont annál kevésbé érdekes, de történetesen tegnap részt vettünk egy EU-elnökségi rendezvényen. Kakasülőről figyeltük, ahogy már megint a "should" és a "can" problematikáján vitatkoznak, közben próbáltuk a tolmácskészüléket két márványoszlop közé belőni.

Egyébként gyönyörű a terem, és bizonyos részleteit csak a lomtárra hasonlító felső folyosón keresztül elérhető fa galériáról lehet megcsodálni. Ilyen például a csillárt körbevevő, tátott szájú fejek, a különböző

Régen még lehetett olyan körömlakkokat kapni, hogy hamarabb kezdett lenőni, mint lekopni. Ez kb. 2000 táján abbamaradt, azóta már egyetlen este se lehet biztos az ember lánya abban, hogy az áhított szín a körmén marad (és igen, beszélni is így beszélek, és tisztában vagyok vele, hogy úgy hangzik, mint egy kormányközlemény, csak - remélem - kevesebb nyelvhelyességi hibával).