Beküldte Raya deBonel -
A negatív bejegyzésre remek, együttérző válaszokat kaptam, lássuk, mihez kezdetek a pozitívval (tippem szerint erre senki nem fog kommentelni, elvégre itt nincs szükség okos megoldási javaslatokra). Ezt most a legcsekélyebb szemrehányás nélkül mondom, hálás vagyok mindenkinek, akit a jószándék vezérel, és most amúgy is túl boldog vagyok haragudni bárkire.
Szóval van egy kis T. (mint Talizmán), tökéletesen illik a Cserkeszhez és talán szeret is a nyakamon lógni. Ezzel együtt most nagyon önazonosnak érzem magam. Ja és NLB: már értem azt a számot, ha a Bizottság-félét nem is, de mondjuk a Péterfy Bori-féle változatot. Jobb későn, mint soha. És lehet, hogy ennyi is volt, de már ezért az érzésért megérte.
És ha már zene: ma kedvem támadt keresztény rockot hallgatni. Vagy Nickelbacket. Valami olyat, amit üvölteni lehet.
Éssigen, remekül halad minden, fordítok, pályázatot írok, készítgetem a jelentkezésemet a CEU-ra (ez afféle forced omen, vagyis kikényszerítem a sorstól, hogy nyilatkozzon a rám vonatkozó szándékait illetően: ha felvesznek, az azt jelenti, hogy még két évig Magyarországon fogok lakni, és érdemes ennek érdekében komolyabb beruházásokat eszközölnöm), mensázok meg egyebek.
Tegnap meg a vívósokkal voltunk a Széchenyiben fürdeni. Nagy esemény nem volt, próbáltunk átlátni a ködön egymásig, lebegtünk az emberlevesben, aztán be az öltözőbe, letördelni egymásról a fürdőruhát. Aztán három személy (T!!) és egy lökhárító társaságában utaztam egészen az SM helyén nyílt "Csak" Mulatóig. Állati fura volt a korábban fekete-vörös falak helyén retro tapétát, a szellőzőcsövön béna és nyomasztó kortárs képek helyett íróasztal-lapokat, bőröndöt meg bumerángot látni. A nagy ablakok előtt fekete latexfüggöny helyett műanyag bábuk meg bevásárlókocsik lógnak. Eltűntek a tükrök, szöges nyakörvek és egyéb kiegészítők. Egyszóval bűnbarlang helyett rendes kocsma lett, csak a zenét vehetnék lejjebb néhány decibellel. És vazzeg január van-->forralt bor! Végül beértem egy rumos teával, amihez először elfelejtettek filtert adni. Eddig nem nagyon jöttek fel rendelést felvenni, most viszont egy hete nyílt a hely és nagyon lelkesek, de mi azért inkább leszaladgáltunk. Ekkor tette fel a falka a T-apintatos kérdést. Hát mit csináljak, ha nem bírok magammal? Azért a reprezentatív minta megvolt: Sutyi és NLB sakkoztak (ilyet tudomásom szerint afterpartyn még soha, senki nem csinált), Feféék egymást nyalták, Hermione pedig prófétának bizonyult (komolyan! Ma reggel még az a fiú is felhívott, akivel két éve a szakdogámhoz csináltam interjút, hogy BÚÉK és nem akarom-e, hogy megmasszírozzon!).
Rá vagyok kárhoztatva az utolsó metróra és HÉV-re. És legnagyobb meglepetésemre tényleg lehetett valami kergítő hatása az eredetileg 20 percre javasolt termálvízben történő 2x1+ órás ücsörgésnek, mert hajnali háromig álom se jött a szememre. Mondjuk elfoglaltam magam: kalózok között mostanában tombol Az Éhezők Viadala, hát azt muszáj volt befejezni. És mikor pont elaludtam volna, mindig jött egy üzenet.
Mit szóltok például ehhez:
"Rögtön világos, hogy képtelen vagyok ömlengeni. Aztán pimaszra veszem a figurát, de ahhoz meg nem vagyok elég arrogáns. Az is hamar kiderül, hogy túlságosan „sebezhető” vagyok, ezért kegyetlennek sem tettethetem magam. Nem vagyok szellemes. Nem vagyok vicces. Nem vagyok szexi. És nem vagyok titokzatos sem. A végén már úgy érzem, senki sem vagyok."
Kár, hogy Collins úgy írta meg, hogy már tudta: lesz folytatás, mert így a vége nagyon erőtlen. A sztori nagyjából a Battle Royale amerikai változata, ennek megfelelően kulcsszerepet kap a média. Gondolom a kulturális közeg miatt közelebb is éreztem magamhoz ezt a verziót, mint azt, ahol a győztest összevagdalva, magányosan egyszerűen átvetik egy másik körzetbe.
Ma is rendkívül produktív voltam: eljátszottam a postás szerepét (a szinkronstúdiónak mindig elkeverik a postáját, ezért jobb személyesen bevinni nekik a számlát), felkerestem Jóapámat a munkahelyén, kicsit elmagyaráztam neki a blogomat, aztán tűztem sílécet bérelni. Egyedül hagytak egy lécekkel megpakolt szobában, szegény kölcsönzős alig győzött lebeszélni, amikor kiválasztottam egy fűzöld Elan SLX Fusion Pro-t, amibe első látásra beleszerettem. Évek óta a kemény lécekre vadászom, de ez az első, amelyik szép is. És illik a síruhámhoz. Az első tulajdonosa azért csapta bizományba, mert túlvállalta magát vele.
Igen ám, de egy ilyen léchez hozzávaló bakancs is kell, mert az enyémben már tavaly is imbolygott a lábam. Elővettem Typhoontól örökölt tudásomat, és olyanokat mondtam, hogy "tizenöt éve nyomom" meg "az Flex Indexben mit jelent?" Ez szemlátomást meggyőzte a srácot, hogy oda merje adni nekem az Elant.
Baromi jó napom van. Na, ehhez tudtok valamit szólni?