Ismét visszatérnek a jó régi rohanós napok. Reggel 8-kor kezdtem egy szigorúan lepra lakás megtekintésével. Ezek után eredetileg reggelizni gondoltam, lévén hogy az utoljára magamhoz vett étek előző nap délben az említett sóska volt, de ezt felülírta a pénztárcám jobb oldalán tátongó érdekes üresség...

Magyarországon is olyan idő volt, hogy ne sajnáljam ott hagyni. A reptéren persze azért eltört a mécses, de nem annyira a nyálkás szürke ködöt sirattam.

Sokkal inkább azokat a drágákat, akik tegnap - gyakorlatilag az utolsó pillanatig - velem voltak: a kalózokat, a falkát, Jóanyámat, és J-t, aki ugyan csak virtuálisan, de meglehetősen emelte az általános morálomat.

Kaptam még egy diplomát, nem mintha az eddigiek nem lettek volna elég jók, de ezzel több pénzt lehet keresni.

Tegnap volt hivatalosan az utolsó KR-es látogatásom, és kivételesen még el is mentem, bár csak zárás előtt 10 perccel értünk oda. Megcsodáltam Mr. Alkohol új haját (jobban mondva a régi haja hűlt helyét), ő álmélkodott J. új haján, megölelgettük egymást, aztán elköszöntünk.

Viszonylag meleg este volt, így kényelmesen tévelyeghettünk Kék Lóról Krimóra, míg végül a Kéglee-ben kötöttünk ki (ez vajon policy, hogy csak K betűvel kezdődhetnek?). Volt egy hatalmas asztalunk, batikolt kendőn óriási OM jel a falon, mögöttünk meg egy rozsdás kerítés.

Azon gondolkoztam el, hogy vajon normális dolog-e, hogy ha valakinek párja lesz úgy igaziból és komolyan, akkor a barátok mellől egyszerűen eltűnik. Vagy nem tűnik el, de már nem marad ott éjszakába nyúlóan, nem azért, mert hazavárják (perszehogy, de jó esetben nem sodrófával, vagy akár még vele is jön a másik, hiszen azért az én barátom jó fej, és a párja is jó fej legyen, különben utálni fogom), hanem mert jobb neki otthon a nyugiban, a párjával.

Nem mondom, hogy ne nézzétek meg, azt mondom, hogy olyannal nézzétek meg, akit utána meg lehet ölelni és ettől azt lehet érezni, hogy van még szeretet a világban. Nagyon-nagyon nyomasztó film.

Az elejétől a végéig sötét tónusok, aszfalt, sebhelyek és vér. Az első kockától az utolsóig rettegés, erőszak, káromkodás. Nincs igazi konfliktus jók és rosszak között, rosszak vannak, rosszá lett jók és tehetetlenek, akiknél gyakorlatilag mindegy, hogy jók vagy rosszak-e. Aki cselekszik, az hibázik.

Bajban vagyok, nem tudom eldönteni, hogy mindegy legyen-e a légitársaság, vagy sem.

Eleve azt gondolom, hogy amíg 1) felszáll, 2) nem zuhan le, 3) oda visz, ahova ígérte, addig nekem tök mindegy, hogy milyen az emblémája, a sztyuvi egyenruhája, a szék színe, még a kaja is mindegy.

Tegnap gálavacsorában volt részünk. A Kempinskinél felpakoltak minket két szigorúan nem EU-konform buszra, aztán vagy fél órát utaztunk a pártüdülőig ahol mostanában a bolgár miniszterelnök szokta fogadni külföldi kollégáit. A szocreál pucc nagyon érdekes példányában gyönyörködhettünk.

Asszem, értem, miért itt szállnak meg a mensások. Mondjuk nekem csak most, amikor címet adtam, esett le, hogy miért volt egy amúgy bolgár nyelvű brosúrán a fenti idézet...

Azzal kezdődött, hogy adtak egy ilyen kulcsot.

Ma egy kicsit megversenyeztettem magamért a Parlamentet és a Bizottságot, majd mindezt megünnepeltük J-vel, aki meg azért volt boldog, mert úgy járt, mint Csongor, csak visszafelé. Ismét sikerült cserbenhagyni a falkát, meg Mr. Alkoholt is, de legalább bitang fejfájással ébredtem és amit tegnap megittam, azt ma ki is sírtam.

Ígyszépazélet.