/tegnap/ Mintha érezte volna, hogy pont akkor ébredtem, Ramé fél tízkor pittyegett nekem oda, hogy "spontán" találkozót tartunk. No, Maitai fut edzeni (biciklivel ugye, mivel Gyöngyöcskét nem hagyjuk utcán, amíg szabad kézzel is kiszedhető a zárja), fut haza, fut Szépművészeti.

A Blahán ültünk, a Mekiben, és kibeszéltük ilyen-olyan pasijainkat. Egy szaftos kis ferences pletyka is megrebbent közöttünk, előcsipogott a gondosan elvarrt szálak közül, mint egy fekete lepellel letakart kalitkából a madár... ha kiderül, hogy igaz, nagyot fogok kuncogni.

Aki meg egy tizenhárom éves Mazda anyósoldali zárját kifeszegeti a helyéből, aztán otthagyja, annak meg üzenem, hogy

1.téves döntés volt a környéken ácsorgó tucatnyi értékesebb gépkocsi helyett az enyémet abajgatni, ráadásul nem volt benne még a rádió előlapja sem

2. helytelenül becsülte fel saját képességeit, ugyanis a kocsit nem volt képes elkötni

3. anyagi kárt okozott és megrendítette a zárakba és a magántulajdon tiszteletébe vetett hitemet

Itt és most megint aktivizálni próbálom azt a pár tucat embert, akit azért napról napra idevet a balszerencséje. Mondjatok már egy olyan írót, akinek keresetlen, naturalista stílusa és tömör mondatai vannak, mert kezd rajtam eluralkodni az Updike-ra való hasonkór. A Nyúl-sorozatot gyűröm éppen hatalmas étvággyal, csak amikor már az utcai lámpáról is az jut eszembe, hogy "lassan kapott életre, körülötte az ég úgy vált egyre sötétebbé, mintha minden fényt, minden meleget az éledező gömb szívott volna magába", na, az már kicsit kóros.

Paff, úristen, megint Updike (Árpi bácsi közreműködésével):

"mogorva homlokzatuk ugyanolyan fintort vág a faldöntő golyóra, mint az átvészelt telekre"

"az égett fél árnyéksötét, de a körvonala ádáz: belemar az égetlen félbe"

"Janice bulija, hogy gyermekeket fojt vízbe; az övé, hogy lányokat éget el. Zsák és a foltja."

Régóta van egy érzésem. Bibi megfogalmazta ezt az Emberleves (kezdő vagy prűd mensások ne olvassák el, én annak idején halálra rémültem attól, hogy már itt is ez van) című írásában, de én most nem csak szexuális értelemben értem ezt.

Jóanyám tegnap azt vágta az agyamhoz, hogy szerelemfüggő vagyok, mindezt azért, mert eppicit lekéstem az éjfélig szabott határidőt. Nyilván, mérgében mondta, és ugyanúgy nem fogom komolyan venni, mint azt, hogy akkor mostantól tízre járjak haza, de akkor is.

Aszittem, a székről leesek, amikor angolórán néhányan elkezdték panaszolni, hogy az alattunk lévő, már BSc-s évfolyam milyen alacsony színvonalú, nem tanulnak semmit, nem szigorlatoznak semmiből, és ha ezek kikerülnek a munkaerőpiacra, azzal az egész külkeres diplomát leértékelik...

Lám-lám, micsoda örömöket tartogathat az Erasmus-pályázat egyébként idegbajos, sorbanállós, óráról félórát késős félórája. Szerintem.

Kitalálták, hogy csak akkor írhatja be magát az egyszeri diák az adatbázisba, ha már minden papírja együtt van. "Én nem nyomozok, hogy ki mit nem adott le" - búgta a pályázatfelelős. Halkan a bajszom helye alá morogtam, hogy hát nem a pályázó érdeke, hogy minden anyaga együtt legyen, ha valami nem stimmol, legfeljebb nem kap ösztöndíjat, nagy ügy?