Ma Sas Pista mutatott egy reklámképet, melyen csecsemő nézett fel angyali bizalommal őt tápláló édesanyjára. Ugyan a legjobb indulattal sem vonatkoztathatnám magamra a képet például mellbőség tekintetében, azért megmozdult bennem valami, hogy milyen jó is lesz ez majd.

Csuklani kezdtem. Tudni kell, hogy nálam kizárólag az mulasztja el, ha a pohár túlsó feléről iszom, amire ott és akkor (tolmácsóra közepén) nem volt lehetőségem. Kat tanácsa (álljak a jobb lábamra, a bal kezemet nyújtsam fel, és álljak így csukott szemmel 15 másodpercig, ámde ne röhögjem el magam) pedig akkor fuccsolt be, amikor rájöttem, hogy tizenöt ember szeme láttára úgy nézek ki, mint egy identitászavaros gólya. Akkor aztán abbahagytam.

Tegnap a HÉVen odajön egy hölgy, valamit mond nekem (nem hallom, fülemen zene), odabiggyeszti méretes szatyrait, ahol egy töredékmásodperccel korábban még testi valóm foglalt helyet, majd letottyan.

Egy alaposabb rápillantás után magamban levonom a konzekvenciát: csak azért nem seprűnyélen utazik, mert ennyi cekkerrel már tényleg kényelmesebb a BKV.

Odamentem egy csoporttársamhoz, és megmondtam neki, hogy álmomban narancssárgás-vöröses haja volt (és nem olyan valóságtól elrugaszkodott, mint ahogy hangzik) és milyen jól állt neki. Azóta, ha meglát, nevet, de szerintem nem néz teljesen bolondnak.

Tegnap újra láttam Raucust. Arra, hogy ő ki, legfeljebb a kalózok emlékezhetnek, vagy talán ők se, lényeg a lényeg, hogy tizenhat évesen én belé, mint vak ló szakadékba. Meg se mertem szólalni a közelében, nem mintha mondhattam volna bármit is azon kívül, hogy "laudetur Jesus Christus". Most meg már azt se tudnám, hogy köszönjek neki.

A parázs a kenyér dilemmája.

Ez is Nofra szellemi terméke, igaz, hogy addigra már belediktáltam a Solymári Denevér teljes tartalmát, de elvileg ekkora szürkeállománynak diadalmaskodnia kellene az alkohol felett. Nála viszont jól megfigyelhető, hogy ha pusztít a hidroxilcsoport, akkor a beszélőközpontot támadja.

Igaz, igaz, hogy a női intuíció többmillió éves nemgondolkodás eredménye, de azért hasznos tud lenni.

Ez az.

Mármint hogy nemez, hihihi... ezzel a poénnal már a tolmács szakiránynak is fájdítottam a szívét. Amikor Kata azt nyögte felém, hogy "ne bánts", kezdtem megérteni, hogy is van ez a dolog a páromhoz való hasonulással.

Ma akkora energiával keltem fel, hogy majdnem átestem saját magamon. A szemgolyóim majd' kiugrottak a helyükről, ami olyankor szokott megtörténni, amikor maghőmérsékletem a kívánatosnál magasabb, de mivel sok dolgom volt, egyszerűbbnek tűnt nem megmérni. Játszi könnyedséggel szadiztam magamat keresztül az edzőtermen (naná, hiszen most először maradhatott az ujjamon az Egy Gyűrű), majd kisebb logisztikai bravúrral a gyomromba navigáltam némi táplálékot, a mappámba a kinyomtatott szakferdítéseket, és a Külkerre enmagamat.