Ilyenkor lenni félés.

Igazából folyton lenni félés, ha nem attól, hogy kinek és mikor fogom már sikerrel az orra alá tolni a témafoglalómat (két éve megvan a témám, és már két hónapja is a konzulenst hajkurásztam, hogy legalább bemutatkozhassunk, nemhogy aláírjon vagy ilyesmi), ha nem is attól, hogy miért pont nekem nincs projektdokumentációból jegyem (érdekes, ma az is felkerült), ha nem is attól, hogy túl kövér vagyok, akkor attól, hogy miért nem jön már, akire várok.

Ha már imádkozni kell, ezzel asszem, tudnék azonosulni. Szép is lenne, ha nem.  

IVVH

Ki ott vagy mindenütt

Remélem, tetszik a név, amin szólítalak.

Legyen kicsit közvetlenebb a kommunikáció,

Valósuljanak meg az ötleteid

Amint a nagyvilágban, úgy az én kis életemben is.

Mindennapi Nofrámat add meg nekem M(ost)A(zonnal).

És emlékeztess rá, hogy néha hülyeségeket csinálok,

És add, hogy elfelejtsem másoknak az ő hülyeségeiket.

És ha már kísértésbe viszel,

Még csak fél napja kezdődött el a félév, de már fuldoklom alatta. Mindig az utolsó etap előtt kezdem úgy érezni, hogy amit itt meg kellett tanulnom (aminek általában semmi köze ahhoz, amiből vizsgáztatnak), azt már elsajátítottam, most már tessék szabadon engedni.

Miután meg mertem annyira közelíteni a gépet, hogy levegyem a salátakészítés idejére tökig csavart hangerőt, a következőket vetem papírra (képernyőre, ahogy az a Word helyesírás-ellenőrzőjében szüleim ifjúkori barátjának humorérzékét dicséri):

"...a horizont úgy pörög, mint egy felhajított érme széle" - újabb gyöngyszem Rushdie-tól.

Egy korábbi, még Fehér Klára A földrengések szigete című örökbecsű remekművéből:

Egy kétszintes, jókora családi ház kertjében ácsorgott. Úgy tíz perce mászhatott át a vízszintes, fehér rudakból álló kerítésen – az Isten is megmászásra teremtette - , ujjai még mindig kissé érzéketlenek voltak a hideg fémtől. Ennek köszönhette ezt a pillanatnyi szünetet: meg kellett várnia, amíg tapintása ismét teljes kifinomultságban áll rendelkezésére.

Szégyen-gyalázat, hogy lassan 21 éve vagyok budai lakos, és eddig nem voltam a Budavári Labirintusban. Pedig jó móka. Nem vagyok nagy véleménnyel a magyar múzeumok, kastélyok és egyéb turistacsapdák megcsináltságáról, de ez kőbarlang létére egész kifinomult volt.

A Juventus (elnézést, amiért már lekoptatom az "Új" jelzőt, amit úgy fél éve vettek fel) legújabb (na tessék, mégis ideszemtelenkedik) játéka az Álmodd meg önmagad!. Olyanok jelentkezhetnek rá, akiknek az életét egy testi hibájuk keseríti meg, és ezen plasztikai műtéttel kívánnak segíteni. Szavazni lehet persze, és a győztest tényleg megműtik.

Valamiért úgy éreztem, az a határozott érzés motoszkált álmosan tekergő hajnali csuklósbuszként kérgestestem hídján, az ábrándozás és a megvalósítás féltekéi között... hogy nem élhetek tovább fekete cicanadrág nélkül. Fekete haj nélkül igen, és tulajdonképpen cicanadrág nélkül is, de ez a kombináció együtt... fekete cicanadrág... nos, ez nem hagyott nyugodni.

Teljeskörű pékáru rendelés. (360 fokban ülnek a rendeléseket felvevő cicamicák? csak zsemlét, kuglófot és kakaóscsigát lehet rendelni?)

Lakossági, ipari- és bútor bevonatok. (bevonjuk a lakosságot, az ipart, és ha már itt vagyunk, gyártunk festéket is?)

Avagy a mozgószabály csodája.

Azok kedvéért, akik a kultblog nyerteseinek linkjéről keveredtek ide, megköszönöm mindenkinek, aki közül kisorsoltak, akik kisorsoltak és aki megírta azt, amit kisorsoltak.

Gy.k.: A Lazacfogás Jemenben című könyvért folyt a vetélkedés, ki kellett agyalni, hogyan telepítenék én lazacot Jemenbe. Szerintem íróhoz méltatlan, idétlen és kusza megoldásom valamiért tetszett az oldal szerkesztőinek, amiért is néha majd talán feltűnhetek amott is. Majd jelzek, hogy nézzetek meg ott is.

Elindultam a sztárbloggerség felé vezető úton.