Fekete selyemkesztyűt visel: ki tudja, mihez kell még a kezét használnia ma éjjel. A férfi pocakját meghazudtoló sebességgel dongja körül. Még az illatát is uralja. Egy Salvatore Ferragamo nevű angyal szárnyai csapnak ki hónalja és nyaka környékéről: dús, gazdag illat, sűrített betűs bankszámlakivonat.

Mit keres egy sanghaji ötcsillagos szálloda hajdani főszakácsa a Moszkva téren?

Érdemes lenne ezzel a kajáldával szemben nyitni egy riválist, Pong néven. Viszont csak a poén kedvéért érné meg, mert ez a Ping nagyon ott van a szeren. Állítólag már 1997 óta.

Érik még az embert meglepetések, ha BKV-val megy tánciskolába.

Például találkozik egy régi ismerőssel, akit eddig leginkább "Non-stop 100 km a Dunán" feliratú pólóban látott, s most forró csípőmozdulatokkal járja a salsát...

Vagy a lépcsőn felhaladva egy Ving Rhamesre hasonlító fickót lát, kezében egy felfelé meredő, tánccipős női lábbal. A férfi lágyan súgja: "Még?" Nem mertem benézni a korlát mögé, hátha nincs mögötte test. Mindenesetre nem sikoltozott az illető.

Azok kedvéért, akik nem írtak ma blogot, megörökítettem, hogy nézett ki az újbejegyzés-fejléc.

Hogyan hidal át Tesztgondnok olyan problémákat, amelyeken a filmtörténet tanúsága szerint még a NASA topmérnökei is órákig szenvedtek...

Ilyenem is rég volt nekem: szusszanásnyi idő. Ahhoz pedig már egészen hozzászoktam, hogy tizenkét órára se tudok előre tervezni, mert mindig bezuhan egy telefon, aztán szedegethetem a cserepeket a harisnyámból. Körömcsipesszel.

Szóval tegnap ránéztem az órarendemre, hogy mégis hol kezdem a napomat, erre két üzenet: elmaradnak a délelőtti órák. Maitai rohan, átszervez (konkrétan a reggeli és az ebéd tárgyát kellett felcserélni, azt is leginkább lelki szemeim előtt, szóval némileg bolhából elefánt ez az egész probléma, de jól illusztrálja, miknek vagyok kitéve mostanság).

There is things in the air.

A padomra egy gombócot rajzolt valaki. Föléírta: "Időgyorsító gomb". Egy csalódott diák alákommentelt: "Nem működik".

És ma láttam életemben először cirill betűs márkajelzést egy mongol lány kabátján.

Nem is tudom, tulajdonképpen miért szoktam én az életemben csodálkozni.

Negyed 1-kor értem haza (maratoni randi után, kivételesen PM), és az volt a benyomásom, hogy elkéstem, mert a házunk előtt az utca már tele volt autókkal. De közölték, hogy ha én késtem, akkor a többiek még többet.