Moulin Rouge... ööö... vagyis bármilyen hasonlóság a véletlen műve

Fekete selyemkesztyűt visel: ki tudja, mihez kell még a kezét használnia ma éjjel. A férfi pocakját meghazudtoló sebességgel dongja körül. Még az illatát is uralja. Egy Salvatore Ferragamo nevű angyal szárnyai csapnak ki hónalja és nyaka környékéről: dús, gazdag illat, sűrített betűs bankszámlakivonat.

A lány tud táncolni, úgy igazán. Selyemnadrágos fara tűnékeny hurkokat ír le, csizmája tűvékony sarkai minden pillanatban váltakozva viselik gömbölyű terhét. Néha az arcába vág a sárga-kék fény: ebből tudja, hogy a pasi alacsonyabb a kelleténél. Kellete? Kit érdekel? Nem szerelmesnek kell lenni bele. Különben meg kellemes megjelenésű, van fellépése, és egyáltalán, minden közhelyet el lehet róla mondani, amit bizonyos hengerűrtartalom fölött már a forgalmiba is bevezetnek.

A férfi haja vállig ér, könnyedén lengi körbe a koponyáját. Talán nincs is tudatában, de a szája sarka már elárulja, mik a tervei. A lány elmosolyodik, a férfi halántékán verejtékgyöngyök peregnek. Előbb-utóbb buborékká lényegülnek majd egy üveg drága pezsgő pohár alakú, árva deciliterjeiben.

Csupa ilyen pár. Az egyik lány táncolni ugyan nem tud, de szőke haja jól mutat fekete-vörös öltözéke fölött. Harisnyája combközépig kivillan. A hiúzarcú férfi, aki sötét ruhájában szinte testtelennek tűnik (csak azok tudják, hogy ott van, akiknek tánc közben nekicsapódik), nem tudja fékezni magát: odakap a lány combjához. A lány engedelmesen eléje pördül, együtt mozognak tovább, függőleges körökben süllyednek egyre mélyebbre a másik lényében. Hirtelen a lány hátratekeri a nyakát, nyelve behatol a férfi szájába. Kifordított csóksziluett vetül a padlóra, aztán a reflektor elfordul.

Szívószálak roppannak szét a padlón, a hozzájuk tartozó italok már a vérükké váltak. A dj-pult mellett platinaszőke, vastag combú lány ringatózik egy bárszéken. Arcizmai pihennek: nincs a láthatáron a pasi, akinek mosolyogna. Minden számot ismer, néha tátogni kezdi a szöveget: fekete hangú latin énekesnők dalai szűrődnek át a száján. Gyönyörű az arca, fél válla kilóg az ezüstös blúzból. Két barátnőjét figyeli, akik egy fehér inges srác körül imbolyognak, hol hozzáérve, hol elengedve. Láthatatlan lánc feszül közöttük, a szőke lány is csak néha pillantja meg, amikor a bárpult fölé hajló Tiffany-virágok alig érezhető hője fényes cseppekben csapódik ki rajta.

Néha a dj is mellényúl, kevésbé népszerű számot tesz fel, és a párok szétszélednek. Ilyekor isznak, és „látja a tulaj, hogy ez jó”, de ha túl sokáig üres marad a parkett, előkerülnek a hivatásosok: piros selyem egyenruhában a nő, vad, ferde lépéseivel a férfi, körbecsörtetik az egész parkettet. Ettől csatlakoznak mások is.

Senkinek nem tűnik fel, amikor a Férfi és a Lány belépnek. A Lány riadt, nem tágít a férfi mellől, akinek szinte meztelen az arca: már háromezret gomboltak le róla, és még nem kapott helyette sem egy színes fényfoltot, sem egy áttetsző koktélt. Mennyi méreg oldja le a bűn csábító színét? Újabb szívószálak zuhannak hangtalanul a földre. A fekete ruhás lány most felfedezi, hogy felszaladt a harisnyája. Kétségbeesetten felkiált, és fellendíti a lábát táncosa karjára.
- A francba! Felszaladt a harisnyám! Most nézd meg! – kiabálja, de a férfi válasz helyett csak vihog. A lány egy idő múlva megunja, és esetlenül lesiklik a térde alá akasztott könyökről.
- Kime…mindjárt! – morogja, és eltűnik a mosdóban. A férfi előbb-utóbb rájön, hogy a lány nem fog visszatérni, és egyedül rázza magát tovább. A salsa mozdulatai elég nevetségesek tudnak lenni, ha az embernek nincs ott a párja.

A Férfi most a Lányra figyel. Ők is salsát tanulnak, a Lány tudja a figurát, a Férfi nem. Kétszer-háromszor próbálják meg, a Lány a Férfi elé lép be, a szimmetriát megtöri kapuvá emelt karjuk. A Férfi lehelete megcsiklandozza a Lány tricepszét, mire cseppnyi hő hullámzik ki belőle. A bárpult mellett álló könnyező pálma már széthasadt levelei megrebbennek.

A Férfi ráérez a lépésre, és magához vonja a Lányt. Tekintete olyan váratlanul horgonyoz le a Lány zöldeskék tenger-szemében, hogy írisze körül aranyszínű iszap kavarodik fel. A Férfi ingén ránc születik, lejjebb gördül, ahogy felveszik a tánctartást. A hullám ereje egyre nagyobb, míg végül elvész benne a part. A zene ritmust kezd, a Férfi mögött a lépcsőn leereszkedő piros top még súrolja a Lány látómezejét, szájukban édes lávaíz, és lábuk egyszerre indítja ugyanazt a lépést.

A Férfi keze folyton alakot vált, a Lányé úgy apálylik ki belőle, hogy mindig visszatér, és a számok között andezitté merevül. Andezit: alighanem az Andokról kapta a nevét, Amerika izzó parázscsúcsairól. Táncolnak, és ahogy a Lány keze a Férfi haját érinti, arany szikrák hullanak a padlóra. Alkoholban pácolt tömjénillat, csillagszórók a Lány hajában. A füstjelző orrlyukai megremegnek, és a gorillák a detektívszobában felmordulnak.
- Anyád, miez? – kérdezi az egyik.
- Mivan?
- Tűz van, vagy mi a szar?
- Valami ég.
- Cigi? – kérdezi a főnök, és felnéz a Playboyból. Nehezére esne most megmozdulni.
- Nem – nyugtatja meg a másik, és a kapcsolótáblára mutat – azt kikapcsoltuk.
- Figyeld má! – mondja az egyik.

A képernyőket nézik. Fekete-fehérek, mert így könnyebb észrevenni a lényeget (üvegszilánk, kezek, fegyverek), és nem zavar be a sok csicsa (vörös selyemtapéta, bourbonszínű villámok a bárpult üvegeiben, flitteres ribancok).
- Ilyet még nem szoptam – mondja az egyik. – Nézd má, főnök!

A főnök hörögve sóhajt egyet és közelebb hajol a kijelzőhöz. A latin teremben egy pár körül arany szikrák hullanak le. A padlót már több helyen kiégették, a körülöttük táncolók néha a fülükhöz kapnak, mintha megcsípte volna őket valami.
- Szikráznak – jelenti ki a másik.
- Ez valami piro? – kérdezi az egyik. A főnök negyedfordulatot mozdít a szemén. Sok a duma.
- Nem. Ez gáz.
- Gáz? – csodálkozik őszintén az egyik.
- Nem, barmok. Sze-re-lem – mondja tagoltan a főnök, és el is éri vele a kívánt hatást.

Mint valami papírszíven átlőtt kurva nyílvessző, a falba csapódik, a gorillák alig győznek kitérni előle. Az első, amit egy ilyen elit helyen megtanulsz: ne gerjedj be. Más néven: ne nézd ki a gazdag faszi szájából a hamvas picsát. Megint más néven, ahogy a gazdag faszik nevezik: ne lásd meg bennük azt, ami megfog. Megfog. Mintha a nők húsevő virágok lennének, amibe beleragadsz, aztán felfal. Hülyeség. Ezért kell félni tőle. Itt ezt mindenki tudja, nem is szokták eltéveszteni. Ez a kettő itt, ezek eltévesztették.
- Milegyen? – kérdezi az egyik, miután megbizonyosodott róla, hogy nulla-hármas haját nem égette nulla-kettessé a veszélyes szó.
- Szedjétek szét őket – mondja a főnök. A másik reményteljesen megroppantja az ujjait.
- Nem úgy. Csak ne táncoljanak. Toljátok őket félre.

A két algorilla eltisztul. Úgy jelennek meg a tánctéren, mintha húsz luxot egyszerűen elvontak volna a levegőből. Megközelítik a Férfit és a Lányt, akik körül már leopárdmintás a padló.
- Elnézeseteket kérjük – fenyegeti meg az egyik a Férfit, aki csak most eszmél rá, mekkora árnyék vetül rá. Az ezüst blúzos lány a vállához kap, és kioltja az utolsó szikrát.
- Szeretnénk, ha kicsit odébb mennétek – kényszeríti az egyik, a másik pedig nyomatékul megfeszíti a mellizmait. A Lány meginog. A bárpult oldalából torz kis akkord tör ki.
- Mi volt ez? – riad fel egy lány, akinek a nyakán egy középkorú pasas szörcsög.
- Nekidőltem – mutatja egy srác, aki eddig a lányt figyelte. Mögötte, a pult oldalán, csakugyan van egy klaviatúra, a sarokban álló zongora egyik földi maradványa. Belőle nyikkantak ki a disszonáns hangok.  

A Férfit és a Lányt a parkett szélére kísérik. A Férfi vállát rutinosan gyurmázó hatalmas kéz azt mondja: „Most pedig nézzétek szépen, hogy kell szépen táncolni, szikrák nélkül.”
- Jó szórakozást kívánunk – teszi hozzá kíméletlenül az egyik, és úgy eltűnnek, mint a vörösbor hagyta zöld folt a retinánkról, ha az abroszt lerántják az asztalról.
- Édes – vacogja a Lány, és a Férfihoz bújik.
- Reszketsz? Jaj, te – mondja a Férfi, és magához öleli.

A Lány minden izma a Férfi testére olvad. Összesimulnak, és a levegő megint rezegni kezd körülöttük.
- Ülj le ide – mondja a Férfi, egy pillanattal azelőtt, hogy a Lány térde összecsuklana. Ott állnak egy barna bőrkanapé előtt. Laza rugók nyúlnak feléjük kétoldalról, ahogy leülnek. A Lány átveti egyik lábát a Férfi térdén. Remegése lassan alábbhagy, a Férfi megcirógatja a hátát. Megborzong, ahogy a bőréből kiemelkedő kicsiny púpok arany szíveket kezdenek eregetni. Lebegnek körülöttük, lélegzetük lágyan fújja őket odébb. Megtöltik a levegőt illatukkal, útját állják a tükörgömb szórta sugaraknak.
- Mi ez a szag? – kérdezi valaki.
- Mi? Én nem érzek semmit – mondja a lány. – Táncoljunk még! – kéri, de a férfinak mintha földbe gyökerezett volna a lába.
- Itt valami nem oké – mondja, de nem találja a megfelelő szót, ami ellen panaszt emelhetne.
- A kurva! – csikorogja a főgorilla, pont amikor beosztottjai visszatérnek. – Ezt nézzétek.

A Másik nem veszi észre, de nem meri megkérdezni, mit kéne néznie. Az Egyik megböki, és a farka magasságába szívecskét rajzol. A Másiknak lélegzete is elakad félelmében.
- Megint ugyanazok, főnök? – kérdezi.
- Csináljatok velük valamit.
- Ez már sok – morogja a Másik, miközben a tánctér felé caplatnak. – Egy este ennyi szarozás!
- Valentin-nap van – káromkodja az Egyik.
- Szarok rá! – mondja a Másik.
- Nem ez a gáz.

Az Egyiknek megáll a lába a levegőben. Hangos „Bahááá…pci!” hatol át a falon.
- Ez a Mercedeses fazon.
- Akié az összes magyarországi kereskedés?
- Nem, akinek spanyol az anyja.
- Azt nem vágom.
- Kő gazdag. És kurva háklis. Amióta idejár, ki kellett cserélni miatta – (mutatóujj) – csapokat a budiban – (középső ujj) – kézszárítót – (gyűrűsujj) – a kiégett neont – (kisujj) – és azt a nagy tükröt, amibe a neon miatt belebaszta a poharát.
- Honnan vágod ezt ennyire? – kérdezi a Másik.
- Szakmai ártalom. És ha kibaszott szívecskék repülnek az arcába, akkor minket fognak kicserélni, de kurva gyorsan.

Továbbmennek.
- Egyébként most megverjük? – kérdezi a Másik.
- Á. Két perc múlva a ruhatárnál lesznek. Csak lesd meg, mit mondok nekik.

Megjelennek a kanapénál, tisztes távolságban a szívecskék miatt.
- Elnézést – szidalmazza az Egyik a Férfit – de ezek a helyek a fogyasztó vendégeknek vannak fenntartva.
- Értem, elnézéseteket kérem – mondja a Férfi. – Mindegyik hely, vagy csak ezek itt?
- Fent ülhettek, kivéve a páholyokat. Meg ahol foglalt – mondja az Egyik. A Másik leakasztja a walkie-talkie-t és intézkedik, hogy mindegyik asztalra tegyenek Foglalt-táblát.
- Felkísérjelek titeket? – undorodik az Egyik.
- Köszönjük, megtaláljuk – feleli a Férfi.

A két gorilla meglepődik, amikor nem kifelé indulnak el. A lépcsőn felfelé menet megnézik a fekete-fehér képeket: szexinek szánt táncosnők olyan ruhákban, amikben ma már dolgozni is elmehet az ember. A lépcsőfokok szélén piros fénycsíkok: ha hunyorítasz, a szemed szőnyeget terít eléd. A Férfi gyengéden megcsípi a Lány derekát.

Fent piros bársonyfotelek kuporognak, de minden asztalon ott a Foglalt tábla. A pultos buzgón törölget egy poharat. A fény felé fordítja. A Férfi megindul felé, kérdezni akar valamit. A pultos, amikor már nem tud tovább úgy csinálni, mintha ott sem lennének, felölti legédesebb mosolyát.
- Sziasztok, keverhetek valamit a hölgynek?

A dj bénázik, a lemez megugrik. A táncolók felfelé törő mozdulata a csúcsán abbamarad, lányok állnak lábujjhegyen, orrok találkoznak alkarokkal, aztán újra indul a zene
- Köszönöm, nem – mondja a Lány. Repülő madarak szárnyának szögét zárják testük közé.
- Van itt egy szeparé, mögöttem – mondja a pultos. Vele kacsintanak a csillárok. A Lány keresztbe tett lábáról lecsorog az egyensúly. A Férfi megsejti a kamerák mögött rejlő szemeket.  Bólint és továbbkíséri a Lányt a folyosón. Bordó bársonyfüggönyök váltakoznak aranydíszes ajtókkal, mindegyik egy-egy páholyt rejt, ahonnan lelátni a másik teremre. Ott retro zenére fürtökben táncolnak a lányok. Egy-egy szőlőszemecske feltekingetve keresi a maga rajzszögét, aki megvédi attól, hogy eltapossák. A Férfi lépte a Lányét visszhangozza, a Lány szoknyája cirógatja a visszaverődő hanghullámokat.

Felettük megrezzen a csillár, kileng a fény. Jobbra az ajtón felirat, a Lány épp kibetűzné, amikor elemlámpa lövi ki sárga lövedékét, és telibe találja a Férfit. A jobb oldali ajtó kicsapódik, és elnyeli a Lányt. A Férfi egy függöny mögé zuhan. A fal melletti árnyak megtestesednek. A két terem ritmusai összeverődnek, kioltják egymást, süket csend honol a függöny mögött. Az Egyik és a Másik egy szó nélkül tudatja, hogy a Férfinek bent kell maradnia.

A Lány azonnal az ajtót keresi, amelyen át a szobába lökték, de a fal már összezárult előtte, nem talál sem kilincset, sem hasítékot a falon, ajak formájú íjacskák rejtik el. A vörös tapétán plüssangyalkák domborulnak, arcuk gonosz ellipszissé torzul, ahogy a Lány a falhoz lapul. Mindhiába. Semmi sem hallatszik be hozzá. Az angyalkák bársonyszálból növesztett patái kilyukasztják a könnycseppeket a szeme sarkában. Nem sír.
- Vámpírok – suttogja. Mögötte csukott szoláriumágy, ultraviola fények koporsója. A sarokban sötétlő kartondobozok, a földön piros hajgumi, mint egy túl sokszor megtermékenyített, elhervadt virág.

A Lány már mindent lát, szeme megszokta a sötétséget, de nem érti.
- Szemét vámpírok – sziszegi.

A dj pultjának nekiesik egy részeg srác. A lemez leugrik a helyéről és kettétörik. A dj gépiesen kap a legközelebbi lemez után, ami történetesen Faithless Evergreen-jénél tér vissza az éterbe. A táncolók között zavar támad, a részeget megragadják és felemelik a cimborái. A lányok, akik minden este itt vannak és mindenkit ismernek, ettől nem nyugszanak meg.
- Csak az, akinek hagyod – hallja a Lány. Lehunyja a szemét. Belemarkol a falba. Most érez valamit.
- Csak…
-…egyetlen…
-…te…

Villanás, robbanás. Folyékony fém csepeg a Tiffany-virág kelyhéből, kacskaringós folyót éget a pultba. A pultos ijedtében a tükrös falnak lök egy masszív konyakos üveget, de most senki nem foglalkozik vele, hogy ki volt az erősebb. A latin popzene mű-jajgatásait igaziakkal szórják tele a tükörgömb szétrepülő cserepei. Néhányan azonnal ledöntik a kezükben lévő italt, nem érdekli őket a beléjük hullott üvegszilánk. Lányok bújnának védelmező karok alá, de rendre elvétik. A férfiak többsége magzati pózban a földre veti magát. A zene tovább forog, és az elsőt nem követi újabb robbanás.

Amikor rájönnek, mi történt, lassan összeszedik magukat. Egyikük gallérjában szívószál himbálózik: nem meri lesöpörni. A pároknak nem akaródzik megint összeállni. A hivatásos pár megint betangózik középre, de pár lépés után a lány bokája megbicsaklik pár nagyobb tükördarab halmazán. Ők is megállnak, és keresik azt az erőt, ami ezt művelte, vagy legalább azt, amelyik majd eltakarítja. Egyik sem jelenik meg.

Füst terjeng a páholy ajtaja alól. Mézszínű, testetlen ujjak kúsznak be a Lányhoz, megérintik. Feláll, és markába fogja a piros hajgumit, muszáj, kell, hogy legyen valami megfogható a kezében.

A dj a helyén marad, fülhallgatóját a füléhez szorítja. A nevetés, pohárcsörgés helyett Sister Bliss kanyarítja hűvös hangját a remegő szikrák borította parkett fölé. „…my funny Valentine…”
- Kifelé – dühöngi az Egyik a szolárium ajtajában.
- Hová? – kérdezi a Lány, hangjában a beszűrődő Sister Bliss-féle nyugalom. Az Egyik háta mögött már látja a Férfit.
- Eltűntök és nem jöttök ide többet! – sziszegi az Egyik. – Kibaszott szerelmesek.
- Legalább zsetont adtatok volna hozzá – veregeti meg a Lány a szoláriumot. Feláll és elmegy az Egyik mellett, ki a folyosóra.
- Minden rendben? – kérdezi a Férfi, és a karjába zárja. A vécébe épp ebben a pillanatban ront be egy fekete kesztyűs lány, gyomrából kifelé robog a túl sok pezsgő. A nő, aki azt hitte, bezárkózott, szembesül tévedése forró és darabos következményével. A Lány bólint és teste magába szívja a Férfi melegét. A gorillák megvetően néznek utánuk.

A vörös bársonykötelek elmaradnak mögöttük. Párhuzamosak, de a Férfi és a Lány útvonalával a metszéspont után nem találkoznak többé.
- Bepereljük őket? – kérdezi a Férfi.
- Azért a rongyos öt percért? Annyi szolizás még úgyse látszana – feleli a Lány.
- Gyönyörű vagy – mondja a Férfi.
- Szeretlek.