Beküldte Raya deBonel -
Hogyan hidal át Tesztgondnok olyan problémákat, amelyeken a filmtörténet tanúsága szerint még a NASA topmérnökei is órákig szenvedtek...
Drága debreceni testvéreinknek ceruza kell, de ízibe. Hogy tesztjegy is, az más dolog, az rendes téglalap formájú. De mit kezd Tesztgondnok ötven darab hengeres formájú, zörgékeny, gurulékony, ráadásul egyik felén sérülékeny íróeszközzel? Első idea: berakjuk dobozba. Hiába állok háttal a tűznek, csak pattognak a lángok, csak ég a hátsóm, de a doboz nem akar materializálódni. De mire is mennék vele, hiszen ilyen módszerrel csak a dolgok amolyan kivetüléséhez juthatunk, amit mi, balga emberek itt a földön Valóságnak nevezünk. Csá, Platón, Elkalandoztam.
Szóval nem, doboz az nincs. Mielőtt megkérdeznétek, hogy eddig miben tartottam őket, jakérem, az nekem is kell még! Tehát más megoldást kell találni. Fagyisdoboz után nézelődök, de nem akad más a kezembe, mint tizen-x év tiramisuinak mementója: harminckilenc Szent-István-szobra-előtt-a-Duna-parton-egy-szörny-megy-el doboz. Ez, mint olyan, hengeres, ergo formájával mindjárt a védelemre szoruló ceruzákat idézi. Egy az elejére, egy a végére.
De hopp, mitől is nem fog letörni a hegye? Na, itt jönnek be a képbe az eddig méltatlanul mellőzött tesztjegyek. Mivel ezeknek azon része, amit még be tudok gyömöszölni az alsó dobozba a ceruzák mellé, hosszabban lóg ki, mint maguk a grafitok, távtartóként funkcionáltatva őket elég, ha nem erőlteti nagyon az ember. Innentől már laza, vastag papírba, vékonyabb papírba, selyempapírba, felváltva. Olyan lett a végső forma, mint egy amcsi postaláda vagy egy bernáthegyi nyakában az életmentő pia.
Ha virtuális életem véget is ér, ha haló bitjeimet mémviharok sodorják is el, ó emlékezzetek rám, mint a Tesztgondnok-style csomagolás feltalálójára!