Kalóztali

/tegnap/ Mintha érezte volna, hogy pont akkor ébredtem, Ramé fél tízkor pittyegett nekem oda, hogy "spontán" találkozót tartunk. No, Maitai fut edzeni (biciklivel ugye, mivel Gyöngyöcskét nem hagyjuk utcán, amíg szabad kézzel is kiszedhető a zárja), fut haza, fut Szépművészeti.

A Blahán ültünk, a Mekiben, és kibeszéltük ilyen-olyan pasijainkat. Egy szaftos kis ferences pletyka is megrebbent közöttünk, előcsipogott a gondosan elvarrt szálak közül, mint egy fekete lepellel letakart kalitkából a madár... ha kiderül, hogy igaz, nagyot fogok kuncogni.

Aztán elhaladván az asztalunk előtt két ember olyan látványosan bámulta a szememet (jó, elbambultam), hogy egy roppant intelligens "mivan"-t küldtem utánuk. Olaszok voltak, kapva kaptak Ramé nyelvtudásán, először valami bulihelyet tudakoltak, aztán azt, hogy nem mennénk-e el velük sétálni vagy valami. A szememet is magyarázták valamilyen szinten, aztán megnézték a többi kalózét is, és röhögtek. Jé, mindegyik lát, és ennek ellenére szóba áll velük. Különben az egyik, aki legalább alapszinten gagyogott angolul, nem is volt olyan rossz, csak a hímzett logós Budapest-sapka rontotta le némileg a összhatást. Valami meccs lehetett amúgy, elöntötték a várost a külföldiek és az ellenőrök.

Otthagytam őket, és hazajöttem, mert viszonylag sok mindent kellett még gatyába ráznom, meg magamat is a sziromtündér-szoknyába, ami télen kevéssé praktikus választás, de hátha noszogatja a tavasz eljövetelét. Igaz, ami igaz, ma már sokkal jobb idő van.