Lehet, hogy a Marseillaise az ország himnusza, de Marseille zenéje nekem már csak ez marad:

Gitane - és talán más áldozatok is - most már az erkélyen laknak, ezért elmés emberünk mást talált ki. Éppen lehunytam a szemem, úgy fél egykor, amikor egyszer csak éktelen szirénázás tör ki. Először azt se tudtam, mi ez: új csengőhangot állítottam be, vagy mi, aztán esett le, hogy alighanem tűzjelző.

Volt még rajtam kívül, aki mindig egy betűvel elnézte Orániai Vilmos nevét? Jól van, nem kell annyira nyújtózkodni.

Franciaország legmelegebb városában finoman szólva sem volt narancsérlelő időjárás, a rohadt misztrál már megint. Viszont már a vasútállomáson ez fogadott.

Bizony, ez olíva.

Ismeritek Szabó Magda: Für Elise című könyvét? Remek betekintés a kulisszák mögé, elképesztően izgalmas látni, hogyan alakul ki a zseninek tartott (pedig csak máshogy nevelt) kislányból később Vitay Georgina és Kőnig tanár úr alakja, hogy teljesen olyanokat élt át, mint én (na jó, neki talán még rosszabb matektanára volt, és neki egy személyben mosódott össze az a két tanár, akik nekem egyben voltak: a diáklányba-beleszeretős meg az én-őbelé-szeretős).

Az volt a terv, hogy a szinkront csak a Mindenszentek ürügyű vakáció után kezdjük gyakorolni. Persze otthon mindenki próbálkozott vele, nem bírja ki az ember, ha már kívülről ez a tolmácsszakma legmisztikusabb része ("hogy lehet ezt megcsinálni???"). Amikor Agent meghallotta, hogy Rozmár még októberben beküldött minket a kabinba, hamiskás mosollyal annyit mondott: "Hát igen, egy tolmács azt csinál, amit akar". Szimpatikus felfogás.

Miután az Auchant már véletlenül felfedeztem (semmi különös, csak háromszor akkora, mint az itthoni), kíváncsi lettem, hogy a másik őshonos lánc, ami nálunk A francia áruk kincsesbányája (sajt tekintetében az egyetlen reményem, mondja meg valaki, árulnak Reblochont, Valencayt vagy Morbiert?), vajon mit tud itt, ahol a "mindennapi műveltség" kvíz ötven kérdéséből nyolc sajtokra vonatkozik (a többiben a viaszfolt eltávolításától a maximális megengedett alkoholszintig minden volt). Pechemre célzottan akartam menni, és még útvonalat is terveztettem a Guglival.

Elég bizarr dolog történt(/ik).

Még Nimes-ben kaptam egy sms-t, amelyben egy bizonyos Aurélien lakásavatóra invitált - a megfogalmazásból úgy tűnt, többeket. Gondoltam, biztos Alice vagy Carole adta meg neki a számomat, milyen aranyosak, hogy nem hagynak ki.

Aztán, mivel a világhálón sehol nem láttam nyomát az eseménynek, tegnap írtam Alice-nak, hogy ő jön-e és egyáltalán ki ez a srác. Az ismerősei között ugyanis láttam egy megfelelő nevűt, de semmi nem ugrott be a képéről...

Ez a szó szoros értelmében nem is kastély: Leonardo élte itt élete utolsó három évét I. Ferenc vendégeként, fejedelmi (700 ecu) járadék ellenében, aminek egy részét ugyan fűszerekre költötte (és ez még nem a Dűne), de azért maradt neki rendesen. Az volt a jó ebben, hogy csomó olyasmit megvalósíthatott, amit addig csak tervezett. Ugyan a repülő szerkezeteket már nem tudta saját kezűleg (lábilag) kipróbálni, ezért a szolgálójával (most azt mondanám, hogy Maturette volt a neve, de persze nem, hiszen az egy karakter a Pillangóból) teszteltette.

Végre itt tartunk, a kedvencemnél!

A lélegzet eláll, olyan szép, nem? Biztos az a két hülye kajakos is így gondolja, akik a rózsaszín műanyag hajóikban szerencsétlenkednek...

Hosszú lelkizés a személyiségem rétegeiről, megbocsátom, ha nem olvassátok el.

Azt eddig is tudtuk, hogy van a Fegyenc és van a Gésa. Hogy a tíznapos utazásom alatt váratlanul és teljesen tisztán megszólalt egy harmadik hang (egészen konkrétan azt mondta: "Hányingerem van tőled", de hát a Cserkesz már csak ilyen, nyers modorú), az azért meglepett. A "skizofrén tömeg" plágium lenne, ráadásul nem is helyes, na de a "disszociatív személyiségzavaros tömeg" meg igen hülyén hangzik, úgyhogy találjunk valami más megoldást.