zene

Avagy a kultusz folytatódik, Strasbourg dübörög tovább. Az eredeti négyesből pont Roberto maradt ki, mert megint elfelejtett repjegyet foglalni, így a másik férfikolléga vállalta magára, hogy autót bérel. Persze nem Fordot (sznobéria). Így járt, kaptunk egy szlovák rendszámú Kia Sportage-et, amin ő azért tépte a haját, mert szlovák, a dán Juan meg távban azért, mert "blob", azaz nagy, környezetszennyező jármű, aminek akkora a kasznija, hogy ütközéskor sokkal inkább a másik hal meg*.

A velem egykorúak általában karriert építenek vagy gyereket nevelnek. Ezért nincsenek a Mensában, meg a Szigetre se nagyon jönnek ki, vagy legalábbis nem hetijeggyel, csak egy szelfi erejéig a Rihannától két kilométerre. Na persze csak savanyú a szőlő, mert erről is sikerült a David Guettával, a Brainsszel meg a Kiscsillaggal együtt lemaradnom (utóbbit tegnap este bepótoltam), én hülye ugyanis kimentem önkéntes tolmácsnak az eü-sátorba.

A héten elkezdődött a második modul, szokás szerint némi idegbajjal és beilleszkedési feszültséggel, de azért tanulok.

Most az lesz a kihívás, hogy olyat írjak, ami nem veri ki a fél bandánál az ezotéria-biztosítékot, de mégis leírja a valóságot, ami pillanatnyilag eléggé pszichedelikus. Ezt ugyanis mind nem tudom a mázli számlájára írni.

J. mondta ezt meg nekem rólam: nekem fontos az, hogy valami menő. Nem muszáj, hogy az legyen, de elég pontosan el tudom dönteni, hogy mi a menő és mi nem. Zenekarnak lenni például menő. Világéletemben művészek között akartam lenni. Én vagyok az ideális groupie.