Ez most biztosan sok embert felbőszítő bejegyzés lesz (már amennyire meg tudom tippelni: általában azokra haraptok rá, amit csak a történeti hűség kedvéért írok le). Szerintem a tisztálkodás/kozmetikumok terén két tábor van: a praktikusok és a szimatolók, de egyszerűbben mondhatnám, hogy férfiak és nők, de az általánosítás lenne. Nofra például egy Orrot (vagy Orrt? Frederick Pohl ragaszkodik az "Oort" írásmódhoz) akar felfogadni, hogy keverje ki neki a kedvenc Adidas illatunkat. Mármint az én kedvenc illatomat őrajta. Vagyis egy üvegben, hogy aztán magára fújhassa. Nem rád! Na mindegy.

Csak úgy sorjáznak mostanában a spirituális élmények. Először a Hegyalján a felismerés, hogy én egy átlagos lány vagyok (persze nem, de kiindulási alapnak nagyságrendekkel jobb lesz, mint az eddigi "én más vagyok" attitűd, amiről már Erica Jong is megmondta, hogy biztos jele az átlagosságnak), a krisnások, Lacika, a legutóbb látott filmek, most pedig a free hug.

Még itt van a neve a híváslistámban. Keresett, hogy akkor megcsináljuk a színdarabot a táborban, vagy nem, mert ő szívesen eljátszaná a két szerepe mellé a disszidált rendezőét is harmadiknak. És most hogy csináljuk meg, basszameg?

Tényleg, ilyenkor mi a szokás, kegyeletből megtartjuk az előadást, vagy kegyeletből nem? Teljesen mindegy, a robbantás nélkül, amivel hetek óta kísérletezett otthon, úgyse lesz az igazi.

Nem fog indulni a tutajversenyen, pont ő, aki minden évben új módszerrel hajtotta meg a gumicsónakját a hűvös szeptemberi Balatonban?

Többedszerre telefonáltam az elveszett rendszámom utódjáért. "Kis türelmet, megnézem", majd a következő szűrődik be:

- Neoefeeeem!
"Ebből szövődnek az édes álmok
Hogy képzelem, hogy mást látok?
Nem számít, szárazföld vagy tenger
Valamit keresgél minden ember.

Van, ki használni próbál,
Van, ki önzést tőled vár.
Van, ki ártani akar neked.
Van, ki készakarva szenved."

/fordítottam: én, és Shepard bácsi segített/

Aurialénak köszönhetően újra felfedeztem, mi a jó a hintázásban. Mellette nehéz úgy megmaradni, hogy az ember néha ne kössön ki a margitszigeti játszótéren, ahol a legtöbb játékot én már öreg vagyok felfogni, de speciel a hinta meg túl alacsony és hosszú a szára, mint a régi viktoriánus vízfestményeken, ahol a családi kastély parkjának egy izmosabb fűzfaágán himbálózik a sokszoknyás kislány.

Avagy amikor a Zuram este 8-kor közli, hogy nincs kenyér és ő voltaképpen éhes...

Mondom: futás után ráér? Rá, de akár be is gyúrhatná a tésztát, csak mérjem ki a hozzávalókat (magában már nem annyira bízik, mivel előző nap az elvileg 10 deka liszt-1 tojás aránypár alapján működő csipetkéből nagy nehézségek árán, vö. még egy kis tojás...még egy kis liszt... gyúrt egy dupla adagot, mert nem hitte el, hogy fél perc alatt nem muszáj neki összeállnia).

Képes beszámoló az indiai konyha számomra egyik legkedvesebb alkalmatosságának, a házisajtnak (paneer) készítéséről.

Hozzávalók: 1 liter tej, 1 citrom leve, szita+pelenka (esetünkben vászonszatyor), nagy lábas, kislábas

Csütörtökön végre úgy töltöttem egy estét, ahogy a korombélieknek "kell": volt osztálytársunk szülinapját ünnepelni gyűltünk össze egy sörözőben, aztán kimentünk a Gödör melletti parkba, ahol festett hajú, jól öltözött tizenéves lányok kunyeráltak "egy ötvenes" vagy cigit, megtudtuk, hogy sötétben a fény lassabban terjed (viszont a Fény gyorsabban fogy, egészítem ki utólagosan), és nem tudom, hogy viszonyul mindez a piros szín hullámhosszához, ami virtuálisan megjelent orcám almáin (nem tudok pirulni, ha mégis úgy látnád, akkor a) melegem van, b) fel vagyok izgulva, c) részeg vagyok)) amiko

Kiegészítés a krisnás bejegyzéshez:

1. Nofra nem szerette volna, ha kifestik tilakkal, mert "ne játsszunk a jelképekkel". Én kicsit szentségtörésnek is tartottam, hogy boldog-boldogtalan homlokára felfestik, tekintet nélkül arra, hogy az illető milyen gondolatokkal érkezett, de megtiszteltetésnek éreztem, hogy engem is "befogadtak".

2. A legaranyosabb élményem az volt, amikor odamentem megsimogatni egy ökröt, aki erre a célra volt kiállítva, és azt mondtam neki: szia, mire egy ott lábatlankodó krisnás gyerek kijavított: "nem szia, haribol!". Ja, bocs.

Tegnap háromra nőtt azoknak a - nevezzük így - hatásoknak a száma, amik nagyon elgondolkoztattak arról, hogy milyen is egy párkapcsolat, mit is kéne tenni, vagy kellene-e egyáltalán tenni valami, vagy csak hagyni az egészet a francba.