Ma először is megkíséreltem átmenni Németországba, nem sok sikerrel. Alapvetően egy futtában "befényképezett" címet kerestem, ami valamiért Miókában és a Google Maps-ben sem szerepelt. Aztán kiderült, hogy ahová én mennék, az már nem is Strasbourg, hanem Illkirch nevű szomszédja.

Nekiindultam gyalog, aztán félúton meguntam és felszálltam egy villamosra. Visszafelé pedig már... már... BICIKLIZTEM!

Úgy érzem magam, mint egy bűnöző, fekete sapka sildje alól pislogok ki a világba, hogy felismernek-e, meglátják-e a rajtam, hogy folyamatosan csalok, csak közben túlságosan örülök az egésznek, hogy bűntudatom legyen.

Teljesen úgy kezdődött, mint Valladolid. Repülő az ország fővárosába, aranyos idősebb úr a repülőn, vonat a kisebb városba, a lakásban Alice vár.

Komolyan mondom, meghatódtam. Bár túlsúlyban voltak a "Még mindig itthon vagy?" típusú kommentek, nagyon szép búcsúztatásom volt. Igazából egy egységsugarú estét akartam, hát ez meg is volt. Az SM-ből nagyjából olyan sorrendben mentek el az emberek, ahogy tippeltem, és a végén kaptam még egy kisebb és egy nagyobb ajándékot NLB-éktől. A kisebb egy dobozka Mozart-golyó volt, a nagyobb meg az ölelés, és hogy - azt hiszem - tényleg hiányozni fogunk egymásnak.

Komolyan mondom, meghatódtam. Bár túlsúlyban voltak a "Még mindig itthon vagy?" típusú kommentek, nagyon szép búcsúztatásom volt. Igazából egy egységsugarú estét akartam, hát ez meg is volt. Az SM-ből nagyjából olyan sorrendben mentek el az emberek, ahogy tippeltem, és a végén kaptam még egy kisebb és egy nagyobb ajándékot NLB-éktől. A kisebb egy dobozka Mozart-golyó volt, a nagyobb meg az ölelés, és hogy - azt hiszem - tényleg hiányozni fogunk egymásnak.

Tök jó dolog csomagolni, olyan, mint amikor az MP3-on csak a kedvenc zenéim vannak fent. Mást se fogok hordani három hónapig, mint nyuszis pólót meg Jack Sparrow-sat - értitek a vezérfonalat.*

*Ide szívesebben írtam volna, hogy you get the general idea, de akkor a fél társaságtól azt kaptam volna meg, hogy baromarcú sznob, a másik fél pedig elvonult volna cigizni.

Tegnap volt egy főoldalam, jobban mondva enyém volt a főoldal, és még csak megnézni se volt időm. Szépen vagyunk.

Tudor: "Khm."

Maitai: "Mire véljem az információ eme dús áradását?"

Tudor: "Nincs ma nálam vendégség?"

Maitai: "De nem 7-kor kezdődik, mensás számítás szerint?"

Tudor: "Ja, de."

Korszakalkotó felismerést tettem.

Akik csak szellemi erőfeszítéseim gyöngyözte eredményeimre éheznek, azoknak íme, itt a végkövetkeztetés:

Akkor érzem, hogy élek, ha valaki utál.

Ha érteni is akarod esetleg, olvass tovább.

Szóval alapvetően nem szeretek csak lányokból álló csapatba járni/tartozni, mert intrikálnak, fúrnak, és inkább a saját és a másik frizurájával/alakjával/mármegintezvanrajta fülbevalójával vannak elfoglalva, mint azzal, amiért odamentek. Meggyőződésem, hogy ez az egyik kis tégla a női üvegplafonban.

Csináltattam magamnak Zsupszkulcsot.