Schaukelspaß

Aurialénak köszönhetően újra felfedeztem, mi a jó a hintázásban. Mellette nehéz úgy megmaradni, hogy az ember néha ne kössön ki a margitszigeti játszótéren, ahol a legtöbb játékot én már öreg vagyok felfogni, de speciel a hinta meg túl alacsony és hosszú a szára, mint a régi viktoriánus vízfestményeken, ahol a családi kastély parkjának egy izmosabb fűzfaágán himbálózik a sokszoknyás kislány.

Esetünkben nagylány. Az merült fel bennem egyébként, hogy milyen jó lenne, ha manga-karakterek lennénk, és a külsőnkön messzemenően megmutatkozna a személyiségünk! Dehogyis lennék én akkor ilyen szép nyúlánk felnőtt lány, inkább totyogó kis Pokémon.

A hintával meg nagyjából totyogó Pokémon korom óta úgy vagyok, hogy akár ki is csúszhat a kezemből a lánc, mert egyszer, hatéves koromban tényleg kicsúszott (az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy Magic Babyt szorongattam a kezemben, és ez már soknak bizonyult térfogatilag), jó nagyot zanyáltam, még most is látszik a heg a térdemen. (Rajtam minden sérülés örök nyomot hagy.) Ezzel szemben a margitszigeti hintát úgy hajtottam teljes erőből, hogy a lábamat be se tudom hajlítani, annyira lent van az ülőke. Aurialéra féltem nézni, olyan magasra szállt, pedig én is. És a kezem megint csúszott, de jött egy pont, ahol úgy éreztem: már nem az a Pokémon vagyok, és nem fogom elengedni, vagy ha mégis, legalább lesz egy Magic Babym, akinek, ha beteszem a hűtőbe, kék lesz a pelenkája (Thalasso volt a kedvencem, a türkiz hajú sellőfiú).

Persze hintáztam továbbra is kötelességtudóan: nagyjából ekkorra tehető, hogy egy játszótéren odaültem két nagylány (hú, hány évesek lehettek, tizenhat? húsz? utólag nem tudom) mellé, és hallottam, hogy az egyik azt kérdezi a másiktól: "Lefeküdtél vele?", én meg azt se tudtam még, mi az. Hajjaj, megy az idő, most meg már én tartok ott, hogy hintákon próbálom behozni a barátnőimmel történt szexuális és egyéb élményekben való kognitív lemaradásomat...

És volt még egy hintás élményem: boldogult felső tagozatos koromban németet tanultam (de már elmúlt), és még egy versmondóversenyen is elindultam. Nem igazán értettem, mit szavalok, és ezzel a mai napig sem vagyok másképp. Rákerestem, ez volt az a vers (megfejtéseket szívesen fogadok, mert például a gugli fordítója az "Adler" és "Nas" szavakkal nem tud mit kezdeni):

Hans Adolf Halbey:

Schaukelspaß

Los -

stoß!

Und nun flieg ich

und bieg mich

zurück - und vor,

und der Wind saust im Ohr,

und nun hin - und nun her,

ich bin leicht - ich bin schwer!

Und jetzt fliege ich, steige ich, steige ich auf!

Und falle und falle - und wieder hinauf

und mit Schwung! und wieder: Ich steige! O schau!

Ich Vogel, ich Adler, ich Lerche im Blau!

Und der Himmel ist nun ein Glockendach weit,

und ich bin der Klöppel und schlage die Zeit!

Und ich schlage die Eins, und ich schlage die Zwei,

ich steige und falle und fliege vorbei!

Und drei - bamm - bomm!

und vier - ich komm!

Und fünf - dang - ding!

Und sechs - ich spring!

Ding - dong - dang

längelang

auf die Nas

ins Gras.

Az "ich bin schwer"-ig fejből is tudom még, nagyon jó ritmusa van, benne a hintázás megkompolyodott gravitációjának élményével.

Hintázzatok ti is, nem azért, mert az jó, hanem hogy a sok kis köcsög ne férjen oda a nagyoktól. :-)