lakás

A fenti talán a leghíresebb sora Macklemore Thrift Shop című számának, és annak az életfilozófiának a végleteit fejezi ki, amit a vicc a nőknek tulajdonít: a normál ár feléért azt is megvesszük, ami nem kell. Na persze én még véletlenül se működöm így, viszont a használtboltok kihozzák belőlem az állatot.

Némelyik országnál tudja az ember, hogy ez jó lesz.

Egyszer majd írok arról is elmélkedést, hogy gyarapszanak az ember erőforrásai az élete során, de addig is elszórakoztatlak titeket az új lakhelyemmel. Képzeljünk el egy fiatalból már-már a középkorúság felé hajló, vallon úriembert, aki zimbabwei gyerekkor és multik alkalmazottjaként eltöltött informatikus-mérnöki karrier után pár éve nyugdíjba vonult. Mostanság kedvteléseinek él, úgy mint utazás, kortárs komolyzene, helytörténet és ingatlanvásárlás. Több háza is van, amelyek többé-kevésbé felújítandó állapotban várják, hogy gazdájuk kezdjen velük valamit.

Örökbefogadtam egy porszívót is, úgyhogy teljes mértékben gépesített a háztartásom, és földöntúli örömmel számoltam fel a pormacska-rezervátumot. Megküzdöttem a kombi-mikró-csodasütővel, aminek két centi vastag csak a használati utasítása (utoljára Békáéknál szembesültem hasonlóval, nem bontja ugyan meg a teret, de b+, nincs rajta egy olyan gomb, hogy "popkornt mikrózzá'!", legalábbis a medián illuminált szilveszterező már nem találta), a végén felhívtam Juszufot, aki elárulta, hogy az egyetlen OFF állásban lévő biztosíték tényleg ahhoz tartozik.

Ebben a bejegyzésben nem lesznek sem ázsiai kalandok, sem megdöbbentő, romantikus hétvégék. Ez a beköltözés fáradalmairól és örömeiről szól.

Annyi jó dolog van mostanában, hogy csak na. Például azért vagyok fenn az éjszaka közepén, mert nemsokára indulok Balira (mégmindignemhiszemel). És utána (alig két hét) megyek Magyarországra, ahol megint olyanok fognak történni, hogy nyű. Ráadásul a héten csak két napot dolgoztam a négy nap szerződésemmel. És van egy olyan barátnőm, mint Szöszke, aki befogadott egy hétre, Hófehért néztünk, házibuliztunk, gyakoroltunk, főztünk tésztát, és végighallgatta a vernyogásomat pasifronton (hol elkeseredett, hol amolyan igazi bagzós vernyogást).

Nagyon úgy néz ki, hogy találtam lakást. Gyorsan le is iratkoztam az immowebről, nem akarok heteken keresztül sokkal jobb és/vagy olcsóbb hirdetéseket látni, amikről, mivel arra már nem veszem a fáradságot, hogy utánamenjek, soha nem derül ki, hogy igen, de - rossz helyen van, hülye a tulaj, nincs biciklitároló. Itt, ahova majd megyek, minden hátrányt látok - nincs kilátás, nincs mosogatógép, wc a fürdőszobában - viszont jó helyen van, szuperjófej a tulaj, és megengedte, hogy a gázórák között, a "pincében" tartsam a biciklit. 

Nem akarok hamis reményeket kelteni az olvasókban, hogy egy központi, ámde előnyös fekvésű helyen, kandallópárkányos, kovácsoltvas székes lakásomban héderezhetnek majd a piros kanapémon, de hazajövet az immoweben megláttam egy lakást, és azt mondtam, hajdihó. Nem sűrűn csinálok ilyet, de rögtön felhívtam a tulajt, kicsit feszítettem a húrt azzal, hogy a fél hetes végső határidő után akartam látogatást végezni, de beadta a derekát, úgyhogy holnap megyek. Szurkoljatok, hogy beleszeressek!

Most már okosabb vagyok kicsit, és eleve csak olyan helyeket keresek fel, ahova be is költöznék. Mert bizony eddig oda is elmentem, amiről eleve tudtam, hogy nem veszem ki, mert kicsit drága, kicsit nem ott van, kicsit kicsi, kicsit nincsen mosógép... mert hátha mégse, hátha lehet igazítani rajta, hátha beleszeretek.

Gondolom, baromira érdekel mindenkit, hogy milyen lakásokat láttam ismét, szóval elmondom.