Ezt a bejegyzést már annyiszor elkezdtem és kitöröltem, hogy már fogalmam sincs, mit akartam írni.

Tegnap Olgával MSN-eztem egy kicsit. Megbeszéltük, hogy nekem a pasizásnál az a hendikeppem, hogy van pasim, neki meg az, hogy nincs (illetve...). Én így is kapós vagyok valamennyire: ma a Nagy Fehér Főnök fog értem jönni és elszállítani a kisautómig (a kettő közötti rész, remélem, publikusnak fog számítani), péntekre pedig az Újdonsült hívott el jégkorongot nézni. Hm. Csak abban bízom, hogy nem a tévében akarja nézni.

Valahogy kezdek fellélegezni. Mégsem lesz ez annyira durva, mint gondoltam. Már egyébre is jut időm, mint beadandókat gépelni vagy cikkgyűjteményeken agyalni. Az ember megszokja, hogy három feje legyen.

Este epiláltam formás lábacskáimat, mert már jetiszerűen szőrösek voltak.

Tegnap Gerdáéknál voltunk, úgy gondolom, kötelességem megosztani olvasóimmal azt a kulináris csodát, amiben részünk volt. Bográcsban főztek tárkonyos vadragulevest, sok zöldséggel, álnokul rágnivaló husikkal. Második fogás: sajttal-sonkával töltött göngyölt husi, tejszínes-sajtos mártással, rápirítva, fetás-hagymás paradicsomsalátával. Desszertnek pedig tiramisu.

Tulajdonképpen merénylet egy fogyókúrázó ellen, de valahogy mégsem éreztem a szokásos post-eating remorse-t. It felt just right.

Elmesélem, hogyan rúgtak ki majdnem a főiskoláról. Na jó, nem dramatizálom túl, de hogy egy évre parkolópályára tehettek volna, az biztos. Let me tell you how.

Tegnap tízórás műszakot húztam le a Külkeren: 8-kor kezdtem, két reklámos órával (és a mindenségit neki, hát nem olyan érdekes volt, hogy még játszani se volt időm??? pedig végre sikerült elindítani az InkBallt!) Utána két óra malmozás.

Itt egy kép az autós versenyről.

Megérkezett a Manu Chao jegy, a szakfordító szakirány miatt is csak három tárgyról maradok le, és ez még a tanárokat sem érdekli ("néha, a nagyobb jó érdekében, áldozatot kell hozni", mondta a fáraó az Egyiptom hercegében, miután elmagyarázta a fiának, miért kellett lemészároltatni a zsidó gyerekeket, és utána megörökíttetni a történetet a palota falán). Nincs baj, miért vagyok hát szomorú?