Hogyan nem rúgtak ki

Elmesélem, hogyan rúgtak ki majdnem a főiskoláról. Na jó, nem dramatizálom túl, de hogy egy évre parkolópályára tehettek volna, az biztos. Let me tell you how.

Az úgy kezdődött, hogy elfelejtettem beiratkozni. Mivelhogy eddig úgy volt, hogy egyrészt a Neptunban megtehette az ember, másrészt a K épületben kiírták, hogy mikor van matricaosztás. Mostanra ez megváltozott. Aztán kaptam egy levelet, amelyben állítólag két nyomtatvány volt: 1. a beiratkozási és adatellenőrzési nyomtatvány (mivel ennek a visszaküldése elrendezte volna a dolgokat, ez hiányzott a borítékból), meg a törlési nyilatkozat. Engem persze mindjárt elkapott a paranoia, hogy hol van itt a lehetőségek széles tárháza, meg hogy most, hogy sokba' lennék nekik, ki akarnak tessékelni. Anyám kiakadt, hogy én kiakadtam, abban maradtunk, hogy majd holnap elintézem.

Megyek az infópulthoz, de úgy látszik, azok is megunták a gerillaharcot, csak hétfő-csütörtök 15 óráig lehet odamenni. Úgyhogy nem is mertem megszólítani Fnét, csak amikor már mások is ott álltak. Közölte, hogy ez nagy gáz, aztán beküldött a TO-ra, ami pedig nagy frász. A néni most is azzal kezdte, hogy megmutatta a fogadóórát a külső ajtón, aztán sikerült áthatolnom annyira a csigaházon, hogy felfogja: nekem ez FONTOS lenne.

Közölte, hogy most már nem tudok beiratkozni, passzív félév. Egy pillanat alatt lepergett előttem az életem, párhuzamos univerzumok tárultak fel előttem: Maitai csimbókos hajjal az aluljáróban gitározza a "Yesterday"-t, Maitai szórólapot osztogat és rágózik, Maitai zöld nyakkendővel megbízik egy s másban, Maitai szorongva felpillant a Kék Rózsa olajszagban úszó olümposzi magasságába, Maitai a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán folytatja tanulmányait...

Ám ekkor a néniben megmozdult valami. Talán a nevem tette meg a hatását, talán a két szakirányom, talán a már befizetett 58 ezer forintos költségtérítés. Mindenesetre behívott, elém tett egy papírlapot, bekarikázott egy ötbetűs szót (aktív), aláíratta velem... és kész, el volt intézve. Két tollvonással megvédett engem az összes fentebb vázolt lehetőségtől.

Ugyanis: ha most nem vehetem fel a szakirányt, tavasszal végképp nem. Jövőre nem indul a reklám, mert bolognai szakok jönnek. Ha nincs szakirány, nincs Erasmus, nincs köztársasági ösztöndíj, nincs diploma. Még talán a "Relaxáció és stresszkezelés"-t sem vehetném fel. Ó, borzalom lenne. Szóval ettől menekültem én meg. Értitek már?

A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio