Elsziget

Ha minden hétfő úgy fog kezdődni, mint a mostani, annak szerfelett fogok örülni: már negyed 11, és én még mindig itt héderezek Carlosnál, blogokat írok és olvasok, momentán épp Ailát fedezem fel, akivel a múlt héten a KR-ben találkoztam. Azonnal rákattantam, róla nem mernék nyilatkozni, mindenesetre átküldte nekem az egyik kisregényét. Benne is felfedeztem azt a tulajdonságot, amit a legtöbb íróban irigylek: a semmiről hosszasan rizsázás képességét. Ha én csinálok ilyesmit, utólag mindig unalmasnak találom, pedig lehet, hogy ugyanannyira nem az, mint mások regényeiben. Most eléggé hanyagolom az írást, sajnos, mert inkább a reklámok károstermék-fogyasztásra való hatására kell koncentrálnom.

Jaeckel tanárnő egy gonosz manó, azt meg kell hagyni. Úgy értve, hogy annál hatásosabb csoportbomlasztó eszközt létrehozni, mint amit ő kitalált, pszichológusnak sem sikerülne első próbálkozásra. Csoportokban dolgozunk ugyanis, ő azt osztályozza, és megadja a jogot a csoportnak, hogy az egyik tagnak rosszabb részesedést adjon, mondván, nem dolgozott eleget. De mi van, ha az adott tagot egyszerűen nem szeretik a többiek, hogyan magyarázza ki, hogy nem lustaság, hanem előre megfontolt szándékkal elkövetett kirekesztés forog fenn? Még jó, hogy végül nem hétfőt csoportok lettek, ugyanis a hatos nagyon erős szám (lásd a Lorelay kalózait például), könnyű elszigetelt hetedikké válni.

A Lila Gyönggyel fogok ma suliba menni, mekkora feeling lesz leparkolni a K épület előtt és besétálni!

A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio