pasi

Annyira azért nem volt szörnyű ez a 4 (négy) nap, mint amennyire szűköltem tőle. Meg hát elég sok ember szokott napi 8 (nyolc) órában dolgozni, nem tudom, miért lepődtem meg, hogy néha nekem is kell. Mindenesetre most már értem, miért nem fellengzős sztárallűr, amikor a tolmácsok azt mondják, hogy ez nem olyan munka, mint egy irodában akármit csinálni, tényleg nem lehet heti 40 (negyven) órában végezni. Nem azért, mert nem bírja a gyenge kis agyunk, hanem mert a minőség rovására menne.

Az egyik volt csoporttársam óvatlanul számomra is láthatóan kiírta a Facebookra, hogy Brüsszelben van. Ő is azok közé tartozik, akikkel hivatalosan jóban vagyunk, csak éppen nem hallottam felőle a neki nem annyira vidáman végződött záróvizsga óta, és úgy tűnt, hogy ez így rendben van. Azért felírtam neki, hogy nesze a számom, ha akartok összefutni. Asziszitek, akart? Oké, hogy gimnazista koromban én voltam hülye, de a tavalyi tanévemért már jót állok. Annyi volt a bűnöm, hogy én erre a pályára születtem. 

Iszonyat sokszor visszaköszön mostanában férfiaknál és nőknél is az az életminta, hogy huszonévesen teljesen hülye indokkal, és/vagy nem a megfelelő személlyel alapítanak családot, aztán 35-40 évesen elválnak. Ennek nem csak az lehet a folyománya, hogy hátralévő életükben a házasságnak még a gondolatától is borsódzik a hátuk, hanem hogy onnantól kezdve már az igazi szerelmet keresik, és/vagy azt az embert, akivel nekik jó. Már nem hajtja őket a fajfenntartás, megengedhetik maguknak az ún. jövő nélküli kapcsolatokat is.

Azóta ezen agyalok. Mit csináljak, ha egyszer nekem nincs olyanom? Ha én még megjátszani se bírom, hogy könnyen kapható vagyok, amíg ki nem derítem a pasiról, hogy tényleg érdekelne-e? És ha valaki foglalt, vagy túl öreg (engem ismerők tudják, hogy ehhez már tényleg szakáll kell), akkor teljesen képtelen vagyok elengedni magam a társaságában. Holott bőven elég lenne, ha az utolsó pillanatban szólalna meg a lelkiismeretem, addig meg nem állna az utamba. Na de épp ez az: biztos vagyok benne, hogy megszólalna, ez meg már elrontja az egészet. 

Próbáltam angolul elmagyarázni magamnak, mit jelent az magyarul, hogy jó csaj. Nem csak szép. Sőt, nem is biztos, hogy a klasszikus értelemben szép. Mondjuk, hogy az, aki elsőre nem taszító (hogy S. úr szavaival éljek), és még azután is kedved van tovább ismerkedni vele, hogy kinyitotta a száját. És minél tovább tartja nyitva, illetve járatja ritmikusan, annál jobban érdekel. Lefordítva ez annyit tesz: képes úgy adagolni magát, hogy mindig kevesebbet adjon, mint amire a férfi vágyik. De nem mindegy, hogy van-e még azon a polcon, ahonnan a férfi éppen csemegézne. 

Azon gondolkoztam el, hogy vajon normális dolog-e, hogy ha valakinek párja lesz úgy igaziból és komolyan, akkor a barátok mellől egyszerűen eltűnik. Vagy nem tűnik el, de már nem marad ott éjszakába nyúlóan, nem azért, mert hazavárják (perszehogy, de jó esetben nem sodrófával, vagy akár még vele is jön a másik, hiszen azért az én barátom jó fej, és a párja is jó fej legyen, különben utálni fogom), hanem mert jobb neki otthon a nyugiban, a párjával.