Beküldte Raya deBonel -
Az egyik volt csoporttársam óvatlanul számomra is láthatóan kiírta a Facebookra, hogy Brüsszelben van. Ő is azok közé tartozik, akikkel hivatalosan jóban vagyunk, csak éppen nem hallottam felőle a neki nem annyira vidáman végződött záróvizsga óta, és úgy tűnt, hogy ez így rendben van. Azért felírtam neki, hogy nesze a számom, ha akartok összefutni. Asziszitek, akart? Oké, hogy gimnazista koromban én voltam hülye, de a tavalyi tanévemért már jót állok. Annyi volt a bűnöm, hogy én erre a pályára születtem.
A múlt héten pedig az egyik rajongómat sikerült halálosan összeveszejtenem a rólam kialakított képpel azzal, hogy teszteltem rajta egy valamelyik Brüsszel-Luxembourg egotrip során született gondolatmenetemet. Ez így hangzik: én nőben olyan vagyok, mint autóban egy szép, csillogó, újdonatúj Benthley. Úgy mint fiatal, gyors, áramvonalas, drága, feltűnő, olyan felszereltséggel, hogy az agyad eldobod, mire nem gondoltak a tervezők. Ezek után meglepő, hogy nehezen találok pasit? Ennek az autónak férfiban a fiatal, öltönyös bankár felel meg, de abból is az okosabbja, amelyiknek 28 évesen már saját cége lesz, 35 évesen saját jachtja (45 évesen esetleg infarktusa, de ne rontsuk már el ezt a szép képet). Vagy hát szép-e ez? Egyrészt ebben a kategóriában kevesen játszanak, másfelől én nagyon ridegnek érzem. Nem fér bele egy jó kis bográcsos pörköltözés, szétcsúszás a Hegyalján, biciklitúra boxeralsóban. Nem nagyon vágyom én se egy Benthley pasira. Mert ha én meg szeretem néha ezeket a parasztos guilty pleasure-öket, akkor én se vagyok Benthley lány? Vagy ez nem zárja ki egymást?
Ha már mindenáron autó, gondoljunk csak a Verdákra: a csinos kis Porschénak se kellett a villantós versenyautó, amíg az egy kicsit meg nem ismerkedett Matukával és meg nem juhászodott a mezei munkától. Én olyanra vágyom, aki van annyira pofátlan, hogy hiába ő csak egy rozsdás sárhányójú öreg Ford, attól még úgy gondolja, hogy bepróbálkozik, és látszólag teljesen tekintet nélkül arra, hogy nézünk ki egymás mellett, vagy hogy elég-e vajon ő nekem. Magától értetődőnek veszi, hogy igen. Na persze közben meg tényleg, de ez már nem annyira külcsín kérdése. Nem mondom, hogy nem örülnék, ha egy ifjú versenyautóról derülne ki, hogy legalább annyi kraft van benne, mint az öreg Fordban, de amíg kiderítem, létezik-e ilyen, úgy tűnik, meg kell elégednem Hudson Hornettel.
Vagy akár abba is hagyhatom a bizonyítvány magyarázását, úgyis teljesen esetleges, hogy kibe szeretek bele...