pasi

Erre most nem feltétlenül várok okoskodó megjegyzéseket, mert különösen személyes és problémás dologról van szó, de basszus, ez tulajdonképpen a blogom, ha valakit nem érdekelnek a magánügyeim, vagy épp túlságosan érintve érzi magát, ne olvassa. Még egyszer mondom, mert többször okoztam már köz- és magánbotrányt véletlen beletrafálásokkal: rólam van szó, a történetben szereplő lány én vagyok. Na akkor kezdjük.

Bocsánat, de muszáj ezt a vacak szóviccet elsütnöm. Gtalkoztunk éppen, mikor hazajött állásinterjúból az erasmusos vendégem, akinek nemzetiségére és félénkségére utalva Szöszke azzal köszönt el, hogy írjak. Én kérek elnézést.

Különben köszönöm, jól telt a hétvége, szívtam magamba a nyelvi tudást, kiderült például, hogy a raccsolásra nincs angol szó, meg hogy az ő szülei komolyan elgondolkodtak rajta, hogy olyan keresztneveket adjanak neki, hogy a monogramja COOL legyen. És ahhoz képest, hogy honnan származunk, egész keveset ittunk. 

Ordas nagy bukta lett az állami csajozórendezvény. Pedig ez egyszer tényleg találtak egy igazi problémát, amit akár meg is lehetne oldani, és kivételesen még a szándék is jó volt. De sikerült nagyon elszúrni. Lehetne ezt jobban? Vagy a párválasztást mindenkinek magának kell megoldania?

Még meg fogom írni a szombati napunkat is, jobban mondva megírtam, csak Micike sajátosságai miatt eltűnt, és most nincs hangulatom reprodukálni, viszont van pár dolog, ami napok óta macerál, és véleményt akarok róla nyilvánítani.

A tolmácsolás olyan szinten elérte nálam azt, hogy pánik hatására tökéletesen nyugodt maradok és egy igásló rezignáltságával teszem a dolgomat, miközben a hangomon semmi nem hallatszik, hogy még az El Camino se tudott különösebb szívdobogást kiváltani nálam.

Azon töprengek, hogy ha lenne retúrom, és a tisztelt küldöttek állandóan szólásra jelentkeznének, majd amikor levegőt veszek és benyomnám a B gombot, legyintenének, hogy mégse, akkor vajon megoldódnának-e a pasizási problémáim.

Olyan volt, mintha az Instant Coelho alkalmazással koktéloznék. Konkrétan elhangzottak olyan mondatok, mint "a kezek olyanok, mint a könyvek", "nagyon sok érzékiség van benned, diszkrét, de nagyon is érezhető", "az élet olyan, mint egy recept, jó hozzávalók kellenek hozzá, rá kell szánni az időt, és nem jó, ha elsőre minden sikerül". 

Mi izgalmasabbról is tudhatnék beszámolni, mint hogy tegnap elmentem futni a még majdnem napsütésben, és egyszer csak orrba vágott egy hópehely?

Ezen kívül a nap fénypontja a régóta tervezett teáskannafestés volt, amire végre volt időm, mivel letudtam a programnyelvek kurzust! (Úgy kellett lefognom a touchpadet, hogy ne iratkozzak fel egyből a kezdő Pythonra, helyette egy design- és egy rocktörténeti kurzust választottam. Ne kezdjetek a Courserával, addiktív!)

Sikeresen olyan helyzetbe manővereztem magam, hogy a szülinapi bulimon 4 különböző nemzetiségű pasi lesz, aki feni rám a fogát. Mindenesetre most már nem féltem magam: nem fogok elkallódni köztük. A biztonság kedvéért megkértem J-t, hogy tanítson meg seprűt kikapcsolni. 

A szimpátiájukat hajhúzogatással kifejezőkkel az a bajom már gyerekkorom óta, hogy se az azonos, se az ellentétes irányú érzelmeimet nem tudom általuk is érthető kódolásban közvetíteni. A piszkálásra kedvességgel reagálni szerintem lúzerség. Ha neadj'isten bejön, akkor nem stílusom tökön rúgni, ha viszont nem jön be, akkor meg pont ettől hinné azt, hogy kedvelem.

- De egyébként nagy belső értékekkel rendelkezik.
- Nagy melle van.
- Honnan tudtad? Tudod, hogy nem feltétel nálam a nagy mell! Amúgy meg egy nagyon impulzív, jó fej csaj.
- Szőke, mi?
- Honnan tudod?
- Kismellű vagyok és vörös. Kibabrált velem az élet.