Írjak?

Bocsánat, de muszáj ezt a vacak szóviccet elsütnöm. Gtalkoztunk éppen, mikor hazajött állásinterjúból az erasmusos vendégem, akinek nemzetiségére és félénkségére utalva Szöszke azzal köszönt el, hogy írjak. Én kérek elnézést.

Különben köszönöm, jól telt a hétvége, szívtam magamba a nyelvi tudást, kiderült például, hogy a raccsolásra nincs angol szó, meg hogy az ő szülei komolyan elgondolkodtak rajta, hogy olyan keresztneveket adjanak neki, hogy a monogramja COOL legyen. És ahhoz képest, hogy honnan származunk, egész keveset ittunk. 

Tudni kell, hogy az én életem mostanában baromira egy one-woman show, még akkor is, ha titokban persze hogy vágyom a hercegre, aki majd magas lesz, intelligens, őszinte, vicces, beszélni fogja az összes munkanyelvemet, és ugyanúgy szeret majd utazni, inni és lelkizni, mint én, továbbá lehetőleg ugyanazokat a kajákat szereti és azonosak a lakberendezési elképzelései, mint nekem (ti. a nyúlketrec nem a sütő mellé való, hanem be a szobába). Mégpedig azért hajtok el magam mellől lehetőleg minden hercegjelöltet, mert amint jön egy olyan, aki kicsit is megfelelni látszik a fenti definíciónak, én egyből elkezdek az lenni számára, amit a legjobban szeretne. Na de mit kezdek egy olyannal, aki magas, intelligens, őszinte, a maga módján még humora is van, beszél angolul, spanyolul, franciául és portugálul, konkrétan a Valladolid-Barcelona viszonylaton ismerkedtünk meg, egy közismerten alkoholista nemzet tagja, és van egy kábé macskaméretű kutyája, akit Nalának hívnak, ja és ráadásul szintén Halak lévén pontosan ugyanazt csinálja, amit én szoktam? Nem, kedves olvasók, nem a nyakába vetem magam, hanem... nem tudok mit kezdeni vele. Persze úgy, hogy ő a vívódásaimból semmit se vegyen észre.

Megmutattam neki Brüsszelt a standard útvonalon, aztán tegnap kiruccantunk Bruges-be (ezt ő akarta, mert az Erőszakik állítólag ír film és nézzük már meg, honnan ugrott le a főszereplő). Legalább kapott egy kis ízelítőt a belga időjárásból is, bár annyira nem rázta meg, sőt, folyton azon vigyorgott, hogy én már megint az eső miatt zsörtölődöm. Néha, úgy öt másodperc után le is esett, hogy az értelmetlen hanghalmaz, ami kiesett a száján, az nem egy, az amúgy is mély hangján ír-amerikai akcentussal elmormogott angol mondat volt, hanem egy "köszönöm", vagy egy "szia". Nagyjából eddig terjed a magyar szókincse, bár állítólag még Erasmus alatt meg akarta tanulni, hogy "egészségedre", csak hát ez már haladó szint volt az ő akkori ittassági fokához képest. Mivel azóta lisztérzékeny lett szegénykém, nemcsak a gofriból, hanem a sörből is kimaradt, és ez alighanem hozzájárult a kimondottan szolid hétvégéhez. Kicsit féltem, hogy betoppan a háziúr, és akkor vagy azt mondom neki, hogy ez A barátom, és akkor azon rág be, hogy miért nem szóltam, amiért ideköltözött valaki, vagy azt, hogy ez EGY barátom, és akkor az érintett rág be, hogy miért csak ennyire tartom, szóval szerencse, hogy végül senki nem késztetett ilyen állásfoglalásra.