Beküldte Raya deBonel -
Még meg fogom írni a szombati napunkat is, jobban mondva megírtam, csak Micike sajátosságai miatt eltűnt, és most nincs hangulatom reprodukálni, viszont van pár dolog, ami napok óta macerál, és véleményt akarok róla nyilvánítani.
Tudnivaló, hogy ezerrel támogatom a női egyenjogúságot, önmegvalósítást, feminizmust, és egyébként is egy számító, karrierista p!csa vagyok. Ezzel együtt néha megrettenek a nekem, mint célcsoportnak szánt írásoktól. Itt van például ez. Azt hiszem, ez az oldal a Harvardon végzett juppiknak szól, akiknek a 60%-a idegösszeroppanással vagy szívinfarktussal végzi szépen felívelő karrierjét, 30% szürke egér marad, és 10%-ból lesz ún. sikeres ember. A siker az ő szóhasználatukban azt jelenti, hogy van egy vállalkozásod, ami 20 év megfeszített munka után kitermeli a megélhetésedet. Dióhéjban.
És mit kell ezért feladni? Például a párkapcsolatot. "A 20-as éveidben ne legyen párod, mert ez az időszak túl fontos a személyes fejlődésed szempontjából ahhoz, hogy még egy másik ember igényeire is figyelj". Meg a szabadságot. "Szabadságra mennél? Mit tettél le az asztalra? XY 7 évig nem nyaralt, amíg a vállalkozását alapozta meg!" Meg a barátokat. "Ne barátkozz olyanokkal, akik nem gazdagítanak." Félek, hogy ez nem lelki gazdagítást jelent. Értsd: ne bandázz olyanokkal, akiknek az apukája nem milliárdos vállalkozó.
Jó, van néhány, amivel egyetértek (ne csak élj bele a világba, takarékoskodj, ne csinálj úgy, mintha férfi lennél, inkább tanulj meg annak lenni), de azért mégis azt a képet idézi ez az egész, amit az Anonymous Hungary osztott meg legutóbb: "Szerezz állást, alapíts családot, dolgozz, fogyassz, nézz tévét, tegyél félre, és most mondd utánam: szabad vagyok".
A másik egy magyar pasi blogja, és annak egy konkrét bejegyzése. Ebben pedig egy nagyon elterjedt (főleg férfi) gondolkodást mutat be, amikor azt mondja: én nem akarok komoly kapcsolatot, én csak jól akarom érezni magam. Felsorol egy csomó tevékenységet, amit egy escorthölggyel is meg lehet csinálni, csupa habkönnyű szórakozási lehetőséget, és a végére biggyeszti: de szabadok vagyunk, jövünk-megyünk külön is. Erről mindjárt az a srác jutott eszembe, akit 18 évesen a ZP-ben ismertem meg, akihez az összes felszínes osztálytársam gratulált, és akit akkor hajtottam el a vérbe, amikor a következő héten már nem velem akart bulizni, hanem a haverjával. Vajon miért?
Úgy érzem, hogy nem tisztességes dolog kimazsolázni egy párkapcsolat élvezetes részét, és amikor jönnének a komolyabb, áldozatot igénylő dolgok (amikből a végén azért még sokkal-sokkal jobb dolgok lesznek, pl. gyerek, együtt töltött élet meg effélék), akkor jön széttárt karral a csodálkozás, hogy "de hát ez nem komoly kapcsolat! Én nem akarok elköteleződni!". Valahogy A szürke 50 árnyalatában is ez volt, csak ott (naná) happy enddel zárult a történet. Annyiban történhet ez meg a valóságban is, hogy szerintem ha valaki megtalálja az igazit, akkor elfelejti ezeket a hülye beidegződéseket és a tartózkodást, és nem akar mást, csak együtt lenni azzal az emberrel... jóban-rosszban.
Biztos a nők hajlamosabbak arra, hogy ha valakivel jó eltölteni az időt, akkor szeretnének továbblépni egyrészről a lelkizés, másrészről az összetartozás irányába... de ez tényleg úgy van, hogy a férfiak fejében ez meg sem fordul, csak amikor a nő felveti, akkor visszakoznak gyorsan? Félnek tőle? Amikor a "komoly kapcsolat" sem jelent öröklétet, lehet szakítani... amennyiben persze bevállalja az ember, hogy ilyenkor feláll a tespedésből és továbbáll.