Azért kell valami kis szíverősítő a vész idején: leírom a tegnapi napomat.

Mindjárt (f)elszán(t)om magam és sót hintek a helyemre. Nem írtam régóta, ez tény. Beteg vagyok, mint ide Lacháza, ez meg egy másik.

Néha csak úgy... elfelejtem, hogy mit akartam írni.

Biztos nem is volt annyira fontos. Mostanában semmi sem az. Ha a manduláid között kifelé-befelé egyformán nehezen fér át bármi is, átértékelődik az élet: egy toroköblögető lötyi sokkal csábítóbbnak látszik, mint akármilyen étel.

Persze azért az élet megy tovább. Annyi azért kifért a torkomon, hogy "Hat kettes!" meg hogy "A hatosra kérek még egy nagy teát!". Gondoskodó jó emberek pedig hajlandónak mutatkoztak sms-ben kommunikálni velem.

Szeretnék zenét hallgatni, de a kedvenceimet nem hallgathatom, mert azt nem bírom éneklés nélkül, és most nem tudok énekelni, de még hörögni se nagyon.

Szeretnék megint próbára menni, gyakorolni, de nem lehet, mert még annyit se tudok belenyögni a telefonba, hogy "beteg vagyok".

Szeretnék egy kendőt kötni a nyakamra, de akkorák a manduláim, hogy nem fér rá.

Szeretnék holnap a Rózsában rekedtre beszélni magam, de ezzel is elkéstem...

Azt hiszem, holnap áttérek a jelbeszédre. Ha néma csajt láttok bulihelyen, gondoljatok rám.

Amióta megtaláltam Zsírember blogját, velem senki nem tudja elhitetni, hogy indiszkrét és bunkó vagyok. Kár próbálkozni. Az ő blogjában bezzeg egy komment (ahogy ő nevezi: genny) sem szól arról, hogy "hé, apafej, te mekkora egy paraszt vagy", ez vagy a közönségbeli eltérés, vagy ez egy stílus, amit tőle elfogadtak, tőlem pedig nem.

Ez az év nekem igazán jól kezdődik: végre tesztgondnok vagyok, népszerűségem egyelőre töretlen, és kint szép vastag már a hótakaró. És esik, és esik, és esik.

Douglas Adams írt egy buliról, ami valahogy elszakadt a realitástól. Már a negyedik generáció óta száguldott a buli az űrben, egy alig akkorka méretű földdarabon, mint a ház, ahol a bulit tartották. Így aztán időnként szükség volt a levegőben tankolni és/vagy kirabolni az avokádómártást, bort és olívabogyót szállító járműveket. A bulin már mindenki abszolút bulifanatikus volt, vagy makogó idióta, vagy mindkettő.

Ha szinkronban vagyunk... én a cybertér egyik felén, agyamat épp elhagyta az a töméntelen betű, amit a monitorodra okádva látsz... te a másikon, zúgó fejjel falod magadba mégis, bár már a milliomodik, és különben is már... szóval ha most olvasod, ahogy én ezt írom, akkor nem volt elég jó a buli.

Tegnap is ma feküdtem le, ma is holnap fogok.

A Kaméleon Klubban voltunk, ami egy magát nagyon elitnek mutató, keményen face controllos hely, oszt' közben a ruhatárosok aranyosan bénáznak a kabátonként 200 Ft-ért. Bele se merek gondolni, mennyi lehet ide a beugró, ha már két ásványvíz 700 Ft-ba kerül. Szigorúan Margitszigeti.