Beküldte Raya deBonel -
Ha szinkronban vagyunk... én a cybertér egyik felén, agyamat épp elhagyta az a töméntelen betű, amit a monitorodra okádva látsz... te a másikon, zúgó fejjel falod magadba mégis, bár már a milliomodik, és különben is már... szóval ha most olvasod, ahogy én ezt írom, akkor nem volt elég jó a buli.
A pusztítás közepén ülök. Kiáradt narancsléfolyók, átvágott szerpentinek, levegő után kapkodó lufivégek, a külvilágtól elzárt hegyvidéki hányásfoltok, ismeretlen eredetű üvegek, mint katasztrófaturisták. Uhh, sok a mássalhangzó egy másnapos kedd reggelhez: kat(ez még simán megy)-a-sz(hukk)-t-r(heje-huja-haj, túl vagyunk!)ófa-tu(megint kezdődik)-ris(boááá)-ták
. No persze nekem semmi bajom nem lenne, ha nem lenne még torokgyuszim is a három tequila és három rum mellé. Nyakamat belülről vírusok, kívülről vámpírok ostromolják. A sál rám melegedett az éjszaka folyamán.
Azért mégis szinkronba kerültem valahogy: ritkán sikerül másokkal is olyan szürreálisnak láttatnom a világot, mint egy részeg szilveszter éjszakán.